Disznótorral ünnepeltünk

 

A pénteki Swietelsky-Szombathely elleni győzelmünk után disznótorral ünnepelt a csapat. A halászi polgármesternek, Majthényi Tamásnak köszönhetően újabb jó hangulatú napot tölthettünk el a Babos Majorban.

 

 

Majthényi Tamás, Halászi polgármestere: „Évek óta járnak ide a lányok, ami nagy öröm számunkra. Kézilabda rajongók vagyunk és igyekszünk, ahogy tőlünk telik meghálálni az MKC-nek azt a sok szép pillanatot, amit a pályán okoz. Mi azzal tudjuk, hogy minden évben egy finom ebédre invitáljuk őket településünk egyik közismert helyén. Először van itt a csapat úgy, hogy az NB I/B-ben játszik, remélem jövőre már újra a legerősebb bajnokságban vitézkedhet.”

 

 

Az ismerős környezet és pénteki győzelem garantálta a jó hangulatot. Sőt aki kedvet érzet hozzá még be is szállhatott az ebéd elkészítésébe.

 

 

Bízik Réka, az MKC játékosa: „Gyerekkorunkban Bogival sokszor vettünk részt disznóölésen. Nem újdonság számomra, ha kolbászt vagy hurkát kell tölteni. Szeretek segédkezni ilyenkor, ráadásul így előjönnek a régi szép emlékek.”

 

 

A lányok, a stábtagok és a klub vezetése ismét nagyon jól érezte magát. A feltálalt finomságok pedig magukért beszéltek.

 

 

Köszönjük a meghívást! Hajrá Halászi! Hajrá MKC!