A JÁTÉKRA KELL KONCENTRÁLNI

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.01.12.
Kovacsicz Mónika szerint ki kell zárni a külső tényezőket a vasárnapi mérkőzésen.
Kovacsicz Mónika a csapatunk legrutinosabb kézilabdázója, aki volt már Bajnokok Ligája győztes, magyar és dán bajnok valamint kupagyőztes. A magyar válogatott játékosaként 155 – ször lépett pályára és világbajnoki bronzérmet is szerzett. Nem véletlenül soroltuk most fel Kovacsicz Mónika eredményeit, mert azok azt bizonyítják, hogy sok fontos mérkőzést, nagy csatát lejátszott már. Vasárnap az MKC játékosaként ismét egy ilyenre készül és egykori békéscsabai játékosként azt is tudja, hogy mire kell számítanunk a viharsarokban.

"2000 ás 2003 között, tehát három évig kézilabdáztam a békéscsabai csapatban, ahol tulajdonképpen elindult a magyarországi pályafutásom. Tizenhat évesen, még  középiskolásként igazoltam oda a nevelő egyesületemből, a naszvadi SSK Nesvady junior gárdából. Szabó Károly személyében egy kiváló edző irányította a csapatot, ahol én sokat tanultam, fejlődtem és élvonalbeli tapasztalatokat szereztem."

Békéscsabán mindig nagyon népszerű volt a női kézilabda csapat és te ezt tapasztaltad tehát lila – fehér mezben. Milyen hangulatra lehet számítani most vasárnap?

"A békéscsabai csarnok kimondottan nagy méretű és magas létesítmény. Háromezer szurkolót tud befogadni és amennyiben több ezren vannak a lelátókon, akkor remek az atmoszféra. Az Előre gárdáját pedig valóban szeretik, tehát a vasárnapi találkozóra biztosan sokan kimennek és szurkolni is fognak a lila – fehéreknek. Ez a fiatal békéscsabai csapat pedig nagyon fel is szívja magát ezekre a hazai találkozókra és kihasználja a hazai pálya minden előnyét. Mi azonban profi játékosok vagyunk és így ezekkel a körülményekkel is meg kell birkóznunk."

A bajnokság közepén járunk, és így már jól ismerik, jól fel is tudnak készülni egymás játékából a csapatok. Mi dönthet ezen a bajnoki találkozón?

"Elsősorban a védekezésünk keménysége és hatékonysága. Az, ahogyan meg tudjuk törni a hazai csapat húzó embereinek, Alexandra Vukajlovicak és Walfisch Mercédesznek a játékát. Így kell hibákra kényszerítenünk a csapatukat és azokat, elsősorban gyors lerohanás gólokkal, ki kell használnunk. Mindezeket természetesen alaposan begyakoroltuk és a videó felvételeken is kielemeztük. Nehéz mérkőzésre számítunk, mert Békéscsabán ragaszkodnak az élvonalhoz és a hazai mérkőzéseink előtt, nekünk is sokat érne egy jó eredmény."

Az ilyen alsóházi rangadókat mindig az idegek harcaként is emlegetik. Te is egyetértesz azzal, hogy a feszültség jobban kezelő csapat örülhet majd a vasárnapi bajnoki végén?

"Az a csapat fog nyerni, amelyiknek minden külső körülményt ki tud zárni és kizárólag a játékra tud koncentrálni. Azt felesleges lenne tagadni, hogy komoly tétje van ennek a találkozónak, mert a folytatás szempontjából előnybe kerülhet a győztes csapat. Ennek a tudatában kell tehát kézilabdáznunk és így kell hozzáállnunk ehhez a találkozóhoz. Egyénenként és csapatként is fegyelmezetten, keményen és eredményesen kell kézilabdáznunk ahhoz, hogy megnyerjünk egy ilyen fontos mérkőzést."
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó