A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club története

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.11.23.
A kezdetektől-napjainkig.

A jogelődök – Veszprém Vasas, Bakony Vegyész, Veszprém Barabás KC

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 2014 óta létezik, de jogelődjeinek múltja egészen 1966-ig vezet vissza. Ekkor alapították meg a Veszprémi Vasast, amely 1968-ban bronzérmes lett a bajnokságban. 1969-ben Bakony Vegyész lett a csapat neve és egy évre rá, 1970-ben összejött a klub első és mindmáig utolsó NB I-es bajnoki címe. Az aranyérem mellett öt ezüst- és hat bronzérem, valamint két kupagyőzelem is fűződik a veszprémi női kézilabdázás nevéhez. Eddig Magyarországon tizenkét klub szerzett bajnoki címet a hölgyeknél, ebből az egyik a Bakony Vegyész. A csapatot később Veszprémi SE-re keresztelték, a klub pedig egyre gyengébb eredményeket produkált. 1986-ban kiesett az első osztályból és bár 1989-ben visszajutott oda, két szezon után ismét búcsúzni kényszerült.

A következő években a Veszprém zuhanórepülésbe kezdett: egy szezon múlva az NB I/B-ből, majd az NB II-ből is kiesett. Teljes újjáépítés kezdődött a klubnál, amely 2002-ben a harmadosztályt, 2006-ban pedig a másodosztályt nyerte meg, igaz ekkor még nem vállalta az élvonalbeli szereplést. A Veszprém Beton KC nevet viselő csapat 2007 és 2009 között háromszor is ezüstérmes lett az NB I/B Nyugati csoportjában, a harmadik alkalommal a Győri Audi ETO KC II mögött. Mivel a zöld-fehérek nem juthattak fel az NB I-be, ezért a második Veszprém kapta meg a lehetőséget.


Az NB I-ben Veszprém Barabás KC néven indult a csapat, amely stabil tagja volt a bajnokságnak egészen a gazdasági válságig. A 2011-2012-es szezont követően a klub mögül több szponzor is kihátrált, így jöttek anyagi problémák. A kulcsjátékosok távoztak és úgy tűnt a nehéz helyzetből nincs visszaút. Ám ekkor a Győri Audi ETO KC mentőövet dobott a Veszprémnek, amely így megmenekült a csődtől. A győri klub három évre szóló együttműködési szerződést írt alá a Veszprémmel, amelynek értelmében játékosokat adott a klubnak, akik így a komoly fejlődési lehetőséghez juthattak.

A kapcsolat jól indult, de nem tartott sokáig. Két év után az ETO Mosonmagyaróvárra költöztette a klubot és az NB I-es indulási jogot. Ekkor kezdődött el a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club története.


2014-2015 - Az első szezon

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Tenk Gábor elnöksége alatt 2014-ben alakult meg, és azóta egy idény kivételével mindig az NB I-ben szerepelt. A klub első bajnoki mérkőzését 2014. szeptember 3-án a Vác ellen vívta. Ez a meccs többszörösen történelmi volt a klub életében, hiszen az első meccsen megszületett az első győzelem, 22-21-re nyert a Mosonmagyaróvár. A csapat ekkor még Mosonszolnok játszotta a hazai mérkőzéseit. Első NB I-es idényében nem vallott szégyent a Tóth Gabriella vezette együttes, amely az alapszakaszban 5 győzelem (Vác 2x, Szeged 2x, Békéscsaba) mellett, 2 döntetlent (MTK, Siófok) játszott és végül a 10. helyen zárt.

Az alapszakasz zárultával edzőt váltott a klub: Róth Kálmán helyét a fiatal Hlavaty Tamás vette át. A rájátszásban az új trénerrel jól teljesített az MKC, amely a Váctól ugyan kétszer is kikapott, de az MTK-t és a Szegedet oda-vissza legyőzte, így első NB I-es szezonjában a 10. helyen végzett.

A Magyar Kupában a legjobb 16-ig jutott az MKC, amely a Ferencvárossal szemben búcsúzott.

Az MKC 2014-2015-ös NB I-es kerete: BARDI Fruzsina, BIBER Zita, CSALA Anita, DAJKA Bettina, DOMBI Luca,ÉLŐ Beatrix, Sandra FILIPOVIC (szerb), Lana FRANKOVIC (horvát), GERHÁTH Fanni, GYIMESI Kitti, HAJTAI Vanessza, HANCZVIKKEL Zsanett, HÁRSFALVI Júlia, KISS Kitti, Jana Knedliková (cseh), KOPECZ Barbara, KURUCZ Ivett, LAKÓ Barbara, TAMÁS Krisztina, MARINCSÁK Nikolett, MISTINA Kitty, NÁDASDI Nikolett, PETRÓCZI Viktória, PUHALÁK Szidónia, SCHNECK Réka, SZEMEREY Zsófi, SZERZŐ Regina, TÓTH Gabriella, VESZTERGOMBI Dalma

Vezetőedző: alapszakasz – RÓTH Kálmán, rájátszás – HLAVATY Tamás


2015-2016 – Felemás idény

2015 nyarán sokan távoztak és sokan is érkeztek a Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubhoz, amely átalakult kerettel vágott neki az új idénynek. Az alapszakasz nem indult rosszul, hiszen az MKC a 6. fordulóban a Békéscsabát (30-19), a 8. fordulóban pedig a Budaörsöt (27-26) verte hazai pályán. Jó kezdés után borzalmas folytatás következett, hiszen az Óvár tizennégy meccsen mindössze 1 pontot szerzett, és több mint 5 hónapig nem tudott meccset nyerni a bajnokságban. Ennek edzőváltás lett az eredménye, Hlavaty Tamás helyett Varga József kapott bizalmat. A rutinos tréner rendezte a sorokat, Gyimesi Kittiék pedig szárnyaltak a rájátszásban. A bajnokság utolsó szakaszát veretlenül, öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta az MKC, amely így megint 10. lett a szezon végén.

A Magyar Kupában a legjobb 16-ig jutott az MKC, ahol az Alba Fehérvár állította meg Szemerey Zsófiékat.

Az MKC 2015-2016-os NB I-es kerete: BARACSKAI Patrícia, BARDI Fruzsina, BÍZIK Réka, BOUTI Fruzsina, CSALA Anita, CSAPÓ Kyra, Tamires DE ARAUJO (brazil), DOMBI Luca, Sandra FILIPOVIC (szerb), GERHÁTH Fanni, GYIMESI Kitti, HANCZVIKKEL Zsanett, HORVÁTH Petra, KATONA Flóra, KISS Nikolett, MAYER Rebeka, PINTÉR Zsanett, PUHALÁK Szidónia, Monika RAJNOHOVÁ (szlovák), Zeljana STOJAK (horvát), SZEMEREY Zsófi, SZEPESI Ivett, VÉKÁSSY Fruzsina

Vezetőedző: 1-20. forduló – HLAVATY Tamás, 21-22. forduló és rájátszás – VARGA József


2016-2017 – Mosonmagyaróvárra költözik a csapat, búcsú az NB I-től

Rengeteg fiatallal, szinte csak magyar játékossal vágott neki a 2016-2017-es idénynek a Mosonmagyaróvári KC. Az új szezonra az MKSZ 14 csapatosra bővítette az NB I-et, ahol ezúttal már nem volt rájátszás. Az óvári csapat szempontjából történelmi jelentőségű volt 2017 februárja, amikor elkészült a több mint 1000 néző befogadására alkalmas UFM Aréna (az MKC korábban Mosonszolnokon játszotta hazai mérkőzéseit). Az első bajnokit új otthonában 2017. február 18-án telt ház előtt játszotta a mosonmagyaróvári csapat.

Az első meccs az UFM Arénában: Mosonmagyaróvári KC–Alba Fehérvár KC 29-31 (17-13)

Hiába az új otthon az MKC végül az NB I utolsó előtti helyén zárt (13.), így búcsúzni kényszerült az első osztálytól. Pedig a csapat az utolsó fordulóig versenyben volt a bennmaradásért, de ez végül nem sikerült.

A Magyar Kupában a négyes döntő küszöbén állt az óvári klub, amely kiejtette az Alba Fehérvárt is. Végül a negyeddöntőben a Dunaújváros búcsúztatta Kopecz Barbaráékat, így a Kohász jutott be a legjobb négy közé.

Az MKC 2016-2017-es NB I-es kerete: BARDI Fruzsina, BÍZIK Boglárka, BÍZIK Réka, BOUTI Fruzsina, CSALA Anita, DOMBI Luca, ÉLŐ Beatrix, GERHÁTH Fanni, GYIMESI Kitti, HAJTAI Vanessza, HORVÁTH Petra, Monika JANESKA (macedón), KATONA Flóra, KISS Nikolett, KOPECZ Barbara, LAKATOS Rita, MARKOVICS Rebeka, NÉMETH Veronika, Zeljana STOJAK (horvát), SZEMEREY Zsófi, TÖPFNER Alexandra, Lea VUKOJEVIC (horvát), WÉNINGER Alexa

Vezetőedző: VARGA József


2017-2018 – Nagy átalakulások, aranyérem a bajnokságban, feljutás az NB I-be

2017 nyarán nagy átalakulások voltak a klubnál, amely Eu-Fire Mosonmagyaróvár néven vágott neki az NB I/B Nyugati csoportjának. Kicserélődött a vezetőség, Horváth Cs. Attila személyében új elnöke lett a klubnak, és a játékoskeret is átalakult. A kispadon is váltás történt, a vezetőedző pedig az a Bognár Róbert lett, aki korábban másodedzőként már dolgozott az óvári csapatnál.

A cél az azonnali visszajutás volt az élvonalba. Ennek megfelelően az Eu-Fire Mosonmagyaróvár az egész szezonban nagyon meggyőzően teljesített. Bognár Róberték végül 25 győzelemmel és 1 vereséggel megnyerték az NB I/B Nyugati csoportját, ezzel egy év másodosztályú szereplés után visszajutottak a legjobbak közé.


A Magyar Kupában a 3. fordulóban, az első osztályú Siófok ellen búcsúzott az MKC.

Az MKC 2017-2018-as kerete (NB I/B Nyugati csoport): BARDI Fruzsina, BÍZIK Boglárka, BÍZIK Réka, CSALA Anita, DÁNYI Bernadett, FARKAS Veronika, GIRICZ Laura, GYIMESI Kitti, HAJTAI Vanessza, HEGEDÜS Dorottya, HORVÁTH Bernadett, IVANICS Dóra, KOPECZ Barbara, KOVACSICZ Mónika, LOZSI Erna, NÉMETH Veronika, OLÁH Bella, RÁBAI Alexandra, SCHOLTZ Andrea, SZALAI Zsuzsanna, TILINGER Tamara, TÓTH Melinda, TÖPFNER Alexandra

Vezetőedző: BOGNÁR Róbert


Bardi Fruzsina és Gyimesi Kitti a megalakulás óta a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club játékosa. Rajtuk kívül Hajtai Vanessza és Kopecz Barbara az, aki a 2014-es induláskor és most is a csapat tagja, igaz ők a 2015-2016-os szeont máshol töltöttek. Kopecz ezidőtájt Kecskeméten játszott, Hajtai pedig a Dunaújvárosi Kohász játékosa volt, amellyel EHF-Kupát is nyert.


Az összeállítást készítette: HORVÁTH PÉTER

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó