A SZÜLŐK IS JÁTSZOTTAK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.06.20.
Az MKC U11-es csapàtànak utolsó edzésén készült képek önmagukért beszélnek, hiszen jól érzékelhető rajtuk, hogy milyen jó hangulatú volt ez az idényzáró foglalkozás.
Honlapunk a fotókat készítő Muszikné Tüskés Krisztinával beszélgetett, akinek a kislánya, Muszik Mira, a mosonmagyaròvàri korosztàlyos együttes egyik legtehetségesebb játékosa.

- Az edzőnk, Farkas Veronika ötlete volt, hogy az utolsó edzésen a szülők is beálljanak kézilabdázni. Most így elsőre, csak néhányan vállalkoztak erre, àm remek szórakozás volt ez a közös játék a gyerekek és a felnőttek számára. Biztos vagyok tehát abban, hogy hagyományt fogunk teremteni ebből és egyre többen fogunk aktívan is részt venni az ilyen közös játékokban. Óriási sikere volt azoknak a pólóknak is, amelyeket „Veró” hozott a lányoknak, hiszen az én kislányom másnap még az iskolába is a Vera nénitől kapott pólóban ment. Az edzés után volt egy kis ennivaló, torta és üdítő a lányoknak, s mi szülők is elbeszélgettünk egy kicsit egymással. Szeretném kiemelni, hogy egy összetartó közösség alakult ki a szülők között, nagyon örülünk annak, hogy a gyerekeink az MKC-ben sportolnak.

- Azt hallani, hogy Farkas Veronika megköveteli a munkát és a fegyelmet már ebben a korosztályban is. Az pedig köztudott, hogy a kézilabda nagyon kemény sportág...

- A kislányok imádják Vera nénit, aki valóban keményen dolgozik velük, de ért a nyelvükön és ezért oda is figyelnek rá. Az én kislányom Mira, szeptember óta jár az edzésekre és úgy látjuk, hogy nagyon megtalálta ezt a sportágat. Hihetetlenül lelkes és elszánt, különösen mióta az MKC karácsonyi ünnepségén őt választották a csapat legjobb játékosának. Az unoka testvére, Heszkó Panna, egy kicsivel hamarabb kezdett el kézilabdázni és ő hívta a csapatba. Az elmúlt fél évben rendszeresen megnéztük az MKC élvonalbeli felnőtt mérkőzéseit is és a lányok már „el is döntötték”, hogy ha felnőnek, akkor ők is az NB I – ben fognak játszani. Mi természetesen bátorítjuk Mirát, nagyon jó dolognak tarjuk, hogy a gyerekek ilyen élményeket gyűjtenek és álmodoznak a sportban. A keménységet pedig már most kezdi megszokni, ahogyan most még csak nyolc éves öccse, Zalán is, aki a foci mellett, nemrég bokszolni is elkezdett.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó