BEMUTATJUK AZ ÚJ JÁTÉKOSAINKAT – MÁRIA HOLESOVÁ

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.07.17.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club szakmai vezetői személyesen tekintették meg tavaly november végén, a Szlovákia – Ukrajna világbajnoki selejtező kézilabda mérkőzést. Azon a találkozón figyelték meg Simona Szarkovát, aki a teljesítményével meg is győzte a mosonmagyaróvári szakembereket. A szlovák válogatott balszélsője, Mária Holesová is remekelt, hét gólt is szerzett a vágsellyei találkozón. Így amikor kiderült, hogy Bízik Réka távozik Mosonmagyaróvárról, azonnal megkeresték őt az MKC vezetői.

Egy bokasérüléssel érkeztél hozzánk és így elsőként azt szeretnénk megtudni, hogy milyen állapotban vagy?


-        Sajnálom ezt a sérülést, mert már nagyon szeretnék teljes értékű munkát végezni a csapattal – mondta Holesová. Már több mint egy hónapja bajlódok a jobb bokámmal, amely a szlovák válogatott edzésén fordult ki egy rossz talajra érkezés után. Az edzőtáborban is sok erősítő és stabilizációs gyakorlattal próbáljuk helyrehozni, de még óvatosnak kell lennem. Úgy gondolom azonban, hogy bő egy hét múlva már teljesen rendben lesz, és végre együtt készülhetek a társaimmal. Én az edzések, a felkészülés során maximalista vagyok, és így hamar utolérem magam, ha már újra teljesen egészséges leszek.



Eddig jórészt a hazádban Szlovákiába kézilabdáztál, de a tavalyi idényben már kipróbáltad magad Horvátországban. Hogy értékeled a szezonodat a Podravka Koprivnica – nál?


-     Nagybiccsén születtem és az ottani csapat, az MHK Bytca utánpótlásában nevelkedtem. Tizennyolc éves koromban igazolt le a Iuventa Michalovce, amely a legjobb együttes Szlovákiában. Négyszer sikerült megnyernünk a közös cseh – szlovák bajnokságot és így több idényben is elindulhattunk a BL selejtezőkön és az EHF kupában. Tavaly nyáron megkeresett a Podravka és én előre lépésnek tartottam a horvát bajnok ajánlatát. Ebben azonban tévedtem, mert a horvát bajnokság színvonala nagyon gyenge és én az ottani szakmai munkával és edzésekkel sem voltam elégedett. Nagyon örültem tehát amikor megkeresett az MKC, mert nekem már gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy a magyar bajnokságban szerepelhessek. Itt ugyanis minden bajnoki találkozó, a nemzetközi kupamérkőzésék színvonalán zajlik.


Az érkezésed kapcsán két nevet feltétlenül meg kell említeni, hiszen Bízik Réka és Simona Szarková is a csapattársad a szlovák válogatottban. Milyen információkat kaptál tőlük?



-        Mindketten nagyon akarták, hogy én ide szerződjek és sokat is segítettek ebben. Igaz, ahogy említettem, engem sem kellett győzködni. Réka elmondta, hogy egy magyar élcsapatban folytatja és örülne, ha átvenném itt a helyét. Simona pedig elmesélte, hogy milyen fantasztikus a szurkoló tábor és kiemelte, hogy jó játékosok és remek szakemberek dolgoznak itt. Az interneten meg is néztem az MKC több bajnoki találkozóját és azok is nagyon tettszettek.



Mi pedig láttunk téged a már említett Szlovákia – Ukrajna válogatott mérkőzésen, ahol kiválóan játszottál. Milyen emlékeid vannak arról a találkozóról?



-     Fontos válogatott találkozó volt, mert hazai pályán mindenképpen tovább akartunk jutni a világbajnoki selejtező csoportból. Nekem valóban jól ment akkor a játék, mert sok kitűnő átadást kaptam a társaimtól, ami egy szélső esetében különösen fontos. Azt gondolom azonban, hogy az csak egy megbízható alap teljesítmény volt és tudok még jobban kézilabdázni. Ezt szeretném most bizonyítani az Mosonmagyaróváron!   


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó