BEMUTATJUK ÚJ JÁTÉKOSAINKAT – ZANA MARIC

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.08.28.
Zana Maric hiányposztra érkezett az MKC – hoz, hiszen minőségi, balkezes átlövőt nem könnyű igazolni, a hazai vagy akár a nemzetközi mezőnyben. Viszont azt is felesleges lenne tagadni, hogy a klub is sokat vár, a 182 cm magas, 41 – szeres horvát válogatott játékostól. Zana Maric az előkészületi mérkőzéséken meg is mutatta, hogy igazi erősítés lehet. Egy bokasérülés azonban hátráltatta a munkában és így, még messze nem elégedett, az eddig mutatott teljesítményével.
„Mindössze néhány rövid periódusban kézilabdáztam úgy, ahogyan azt magamtól elvárom - kezdi a beszélgetést Zana Maric és mosolyogva hozzáteszi, hogy a bal kezesek nem beszélnek túl sokat. A sérülésem is rosszkor jött, mert a felkészülés során, edzéseket és mérkőzéseket kellett kihagynom. A magyar kézilabdázás pedig nem kizárólag az egyéni képességekre, hanem sokkal inkább a gyorsaságra, a szervezett védekezésre és a begyakorolt figurákra épít, és ezeket nagyon sokat kell gyakorolni."
Forrás: Kisricso photo


Több országban szerzett tapasztalatok után, ilyen magas szintűnek lehet értékelni, a magyar női kézilabda bajnokságot?


„Az én véleményem szerint a magyar és francia a legerősebb női bajnokság és ezért kimondottan örültem annak, hogy megkerestek Magyarországról. A tárgyalások során el is mondtam Bognár Róbert vezetőedzőnek, hogy egyszer mindenképpen ki akartam magam próbálni, ilyen színvonalon. Horvátországban a Lokomotiv Zagreb, a Podravka Koprivnica csapataiban kézilabdáztam, majd a német BBM Bietingheim, a lengyel Zaglebie Lubin és a török Kastamonu Belediyesi játékosa voltam. Magas szinten játszhattam tehát, hiszen a 2017 / 2018 - as idényben, a török csapatommal is az EHF kupa elődöntőig jutottunk. A pályafutásom során, klub szinten és a válogatottban is sokszor játszottam magyar ellenfelek ellen, és így tudom, hogy a magyar kézilabdázás a világ elitjéhez tartozik."


Ebben az erős bajnokságban kell most megállnia a helyét az MKC csapatának. Mi az amiben, Zana Maric a legtöbbet segíthet?


„Rutinos, tapasztalt kézilabdázó vagyok és elég magas is ahhoz, hogy jól ki tudjam használni a bal kezemet. A csuklóm is elég jó ehhez a játékhoz, és ezért elég pontosan és erősen tudok kapura lőni. Így hiszek abban, hogy átlövőként valóban tudok majd segíteni abban, hogy az MKC elérje a céljait. Azt gondolom, hogy a csapat alaposan fel is készült a bajnokságra, mert nagyon sokat edzettünk. A felkészülési mérkőzéseken pedig, abból is kaptunk ízelítőt, hogy milyen hangulatot tudnak teremteni a mosonmagyaróvári szurkolók. Nem lesz könnyű dolgunk, de én bízom a csapatban és önmagamban is."

Forrás: Kisricso photo

Nem könnyű, hosszú évek óta külföldön élni, távol a családtól, a barátoktól. Hogyan lehet ezt megszokni?

„Az elmúlt néhány évben, valóban szinte csak a szabadságomat töltöttem Horvátországban, a szülővárosomban Trogir - ban. A profi sportolók azonban ezt kénytelenek megszokni, hiszen ez a munkájuk. Én pedig nagyon szeretek is kézilabdázni és a kihívások is érdekelnek. A férjem is sportoló, kosárlabdázó volt és így több országban együtt éltünk. Magyarországra most nem tudott eljönni velem, mert Németországban dolgozik, de a mai világban már nem jelent gondot a kapcsolattartás. A volt Jugoszlávia utód államaiból, sok sportoló választja a légiós életet és az is jellemző ránk, hogy segítjük egymást külföldön. A magyarul is kiválóan beszélő, montenegrói Sara Vukcevic" - el, mi is ezt tesszük Mosonmagyaróváron és remélem, hogy ez a játékunkon is meglátszik majd.

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó