Bognár Róbert elégedett a sorsolással

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.06.26.
Mindenki izgatottan várta a K&H Női Kézilabda Liga keddi sorsolását, hiszen egy jó kezdés sokat segíthet majd a csapatunknak az élvonalban. A párosítás pedig elkészült és a vezetőedzőnk, Bognár Róbert összességében elégedett is az NB I – es mérkőzéseink sorrendjével.
"Én úgy gondolom, hogy kedvező a sorsolásunk és kezelhetőek lesznek azok a bajnoki mérkőzések, amelyek a bajnokság elején várnak ránk. Elsősorban az első négy fordulóra gondolok, mert az egy fontos periódus lesz a számunkra. Utána már jobban beállnak majd az erőviszonyok és többet is fogunk tudni a következő ellenfeleinkről. Elsősorban ezért gondolom tehát, hogy ez a Kisvárda, FTC, Eger és MTK Budapest sorrend, a számunkra megfelelőnek mondható."

Olyan híreket hallani pedig, hogy a Kisvárda Master Good SE játékos kerete nagyon megerősödött most a nyáron.

"A Kisvárda nagyon jó csapat, de meggyőződésem, hogy időre lesz szükségük ahhoz, hogy tizenegy új játékost beépítsenek. Ráadásul közülük kilencen külföldiek, tehát náluk így még a kommunikáció is lassíthatja ezt a folyamatot. Ezért úgy vélem, hogy néhány forduló elteltével, ez a kisvárdai csapat még sokkal nehezebb ellenfél lenne. Bízom abban, hogy a mi egységességünk, mert nálunk azért a csapat váza együtt maradt, egy bravúros eredményt is hozhat a nyitó fordulóban."




Az első hazai bajnoki mérkőzésen pedig a Ferencváros lesz az ellenfél...

"Bajnoki találkozón először játszunk majd az FTC – vel az UFM Arénában, hiszen eddig csak a mosonszolnoki teremben rendeztek MKC – FTC élvonalbeli mérkőzést. Ez a találkozó pedig egy ünnep lesz, ahol vélhetően telt ház előtt játszhatunk és megmutathatjuk, hogy miért is kerültünk fel az első osztályba. Természetesen arra készülünk majd, hogy megrángassuk az oroszlán bajszát, hiszen sok vesztenivalónk nem lesz azon a találkozón."



Az Eszterházy SC és az MTK Budapest ellen viszont már egyértelműen bajnoki pontokat kell begyűjtenünk. Ilyen szempontból nem jelenthet gondot, hogy az egriekkel két felkészülési találkozót is játszunk a nyáron?

"Ezen a két találkozón valóban az eredményesség lesz a döntő, hiszen ezek az ellenfeleink, hozzánk hasonló célokkal indulnak el bajnokságban. Az Eszterházy SC – vel lekötött felkészülési találkozóinknak pedig ilyen szempontból már nem lesz igazán jelentősége. A nyáron látni karjuk, hogy hol tart egy, hozzánk hasonlóan feljutó gárda és így nem csak adunk, hanem kapunk is fontos információkat. Nem változtatunk tehát a felkészülési tervünkön és a bajnokság során is arra törekszünk, hogy meccsről – meccsre haladjunk."

Rokob Péter

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó