BRAVÚRRAL TÉRT VISSZA

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.02.06.
Fantasztikus jelenetek egész sorát láthattuk az MKC – Kisvárda bajnoki találkozón és ezek közül az 59. perc hozta az egyik legfontosabbat.
Ekkor már 29 – 28 arányban vezettünk, de a vendégek büntetőhöz jutottak. A labda Tamara Radojevic kezében volt, mi pedig kapust cseréltünk és Dányi Bernadett lépett pályára. Néhány másodperc múlva pedig felrobbant az UFM Aréna, hiszen Berni kivédte a szerb válogatott játékos hétméteresét.

"Nagyon örülök annak, hogy sikerült hárítanom a büntetőt – kezdte a beszélgetést a tőle megszokott szerénységgel Dányi Bernadett – mert így a hátralévő időben meg tudtuk őrizni az egy gólos előnyünket. Ilyen hosszú kihagyás után jó volt ismét a kapuba állni és így részesévé válni ennek a szép sikernek. Azt viszont borzasztóan sajnálom, hogy Scholtz Andi megsérült és nagyon szurkolok neki, hogy a lehető leghamarabb felépüljön. Hetek óta kiválóan teljesített és bizony a sérülésével kapus poszton most elég nehéz helyzetben vagyunk, hiszen Lucia Gubikovának is van egy sarok problémája."

Neked pedig még tavaly májusban szakadt el a keresztszalag a térdedben és így műtét és hosszú rehabilitáció után tértél vissza. Úgy érzed, hogy teljesen rendbe jöttél már?

"Június közepén műtötték a térdemet és a megközelítőleg hét hónapra számítottunk is a teljes gyógyulás érdekében. Időben tehát a tervek szerint haladtunk és panaszaim sincsenek, de valóban nagyon hosszú volt ez a kihagyás. Hasznos volt a sok gyógytorna, amit Győrben Forrás Fernanda, Balatonalmádiban pedig 3D Vertical segítségével végeztem el. Nagyon hálás vagyok az ETO erőnléti edzőjének Holanek Zoltánnak is, akivel az erőteljesebb munkát kezdtem el. Szép fokozatosan el is jutottam oda, hogy a januártól már egyre többet tudtam edzeni a csapattal. Kevés teljes értékű kézilabda edzésen vettem részt még az idén és ezek hiányoznak, de a terhelést szerencsére jól bírom és így már gyorsan teljesen rendben leszek."

Sok sikert kívánunk neked ehhez, hiszen a játékodra most nagy szükség van az élvonalban is. Ilyen fiatal kapusként pedig ez még teljesen egészségesen sem egyszerű feladat.

"A felépülésem alatt is mindig ott voltam a bajnoki mérkőzéseinken és így láttam, hogy milyen komoly koncentrációt követel meg az első osztály. Tartani azonban nem tartok ettől, mert mindig ilyen a színvonalról álmodoztam és a játék is nagyon hiányzik már. Motivál az is, hogy a jelenlegi helyzetben segítenem kell a csapatnak és ezért mindent meg is fogok tenni. A nehezebb őszi szezon után most végre elkaptuk a fonalat és nagyon értékes pontokat szereztünk. A folytatásban azonban ugyanígy kell küzdenünk, harcolnunk és figyelnünk azért, hogy bebiztosítsuk a helyünket az NB I – ben. Én védeni szeretnék a nemsokára folytatódó harmadosztályú bajnokságban is, mert szükségem van néhány felhozó mérkőzésre. Abban pedig nagyon bízom, hogy a legjobbak között is megállom a helyem és lesznek olyan védéseim, mint most Radojevic büntetőjénél."
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó