EGY NYILATKOZAT MARGÓJÁRA

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.03.10.
Az MKC különösebben nem kíván foglalkozni az MTK Budapest – Eu-Fire Mosonmagyaróvár bajnoki mérkőzést követő nyilatkozatokkal.
A budapestiek vezetőedzőjének Golovin Vlagyimirnak a durvaságról, mészárlásról és a honlapjukon megjelenő megfélemlítésről szóló megjegyzéseire, Dr. Hoffmann László az MKC sportigazgatója azonban röviden reagált.

"A mai kézilabdázás már egy küzdő sport, ahol a szabályok adta kereteken belül megróbálják legyőzni egymást a csapatok. Egy ilyen igazán komoly kézilabda mérkőzést játszottunk szombaton az MTK Budapest ellen, amelyet az egyik legkiválóbb magyar játékvezető páros irányított. Örömmel tapasztaltuk, hogy a csapatunk fegyelmezetten, agresszíven, keményen és a hazai bajnokságtól eltérően, nem álló helyzetben védekezett. Kezdjük tehát elérni azt a színvonalat, ami a sportág nemzetközi viszonylatában megszokott és elfogadott. Pontosan ezt emelte ki a mérkőzés után Kim Rasmussen a magyar női válogatott szövetségi kapitánya, akivel a találkozó lefújása után beszéltem. Ő köztudottan védekezés párti szakember és elmondta, hogy remek volt a mosonmagyaróvári játékosok hozzáállása ehhez a mérkőzéshez. Személyesen nézte meg a legutolsó négy bajnoki találkozónkat és tökéletesen megerősített bennünket abban, hogy jó úton járunk. Nagyon sajnálnám tehát, ha mind ezeket ilyen, a gyengék érveire támaszkodó megnyilvánulásokkal magyarázná félre, egy a jövő játékosainak fejlődéséért is felelős edző."

Fotó: mtk.hu
Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó