ÉRD UTÁN – ALBA ELŐTT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.03.29.
"Ebbe a meccsbe is beleállunk" .
Az Érd elleni egy gólos vereség után, Horváth Bernadettet az MKC beállóját kértük meg arra, hogy értékelje a szerdai találkozót. A játékosunk rendkívül sportszerűen nyilatkozott, mert nem is említette meg a játékvezetést. Pedig a szurkolóink is látták, hogy a narancssárga és a sárga mezek mennyire összemosódtak ezen a bajnoki mérkőzésen. Ezért pedig az MKC vezetése hivatalosan is tiltakozni fog a megfelelő helyeken és fórumokon.

"Nagyon kevés hiányzott a pontszerzéshez szerda este - kezdte a visszapillantó értékelését Horváth Bernadett, aki remekül védekezett és három alkalommal be is talált az érdiek kapujába. Egy nagyon szoros, izgalmas és én azt gondolom, hogy magas színvonalú mérkőzést játszottunk. Igazán méltó ellenfelei voltunk a bajnokság bronzérmesének, de a második félidő elején volt egy időszak, amikor nem tudtunk gólokat lőni. Ez pedig a egy Érd szintű csapat ellen, sőt tulajdonképpen a magyar élvonal egyetlen gárdája csapata ellen sem fér bele. Az Érd ekkor tudott fordítani és a végjátékban már meg tudta őrizni a minimális egyetlen gólos előnyét."

Az Érd a bajnokság őszi szakaszában, 14 góllal győzött le bennünket. Ehhez viszonyítva egyértelműen látszik, hogy sokat fejlődött a csapatunk.

"Az Érd elleni idegenbeli találkozónk valóban rosszul sikerült, különösen az első játékrészben. Akkor nem tudtuk tartani a ritmust a hazai csapattal és így alaposan meg is szórtak minket. Most a visszavágó előtt beszéltünk is erről, mert mindenképpen szerettük volna megmutatni, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között. Az elmúlt hetekben összeállt a csapatunk és a győzelmek, természetesen az önbizalmunkat is helyreállították. Sok nehézség gátolt bennünket a bajnokság első felében, de Dr. Hoffmann László érkezésével új impulzusokat kaptunk. Én például rutinos kézilabdázóként is kaptam tőle sok olyan hasznos tanácsot, amit most alkalmazni tudok."

Mostanában sokszor - talán többször is a kelleténél - emlegetik az ellenfelek, hogy az MKC kellemetlen stílusban kézilabdázik. Nem zavarnak benneteket ezek a kijelentésnek?

"Nem hiszem, hogy bárkit is zavarnának ezek a megjegyzések a mi csapatunkból, pedig azt is elismerjük, hogy kellemetlen a stílusunk. A mi keretünkben nincsenek világklasszis kézilabdázók és ezért elsősorban csapatként kell megoldanunk a feladatainkat. A mai kézilabdázásban pedig elengedhetetlen az agresszivitás, a harcosság és a keménység, különösen a játék alapjának tekinthető védekezésben. A mi nyitott védekezésünk pedig tulajdonképpen erre épül és jelek szerint, ez inkább az ellenfeleinket zavarja. Mi is nyerni akarunk a mérkőzéseken és ezért továbbra is meg fogunk tenni mindent."

Szombaton az Alba folytatjuk a bajnokságot, amely csapat szintén jó játékosokból álló, erős gárda. Mit gondolsz erről a találkozóról?

"Több dolog miatt is nagyon nehéz mérkőzésre számítok szombaton a székesfehérváriak ellen. Egyrészt keveset tudunk készülni és pihenni a szerda - szombat ütemben, amelyet az ellenfelünk most kihagyott, hiszen nem játszott mérkőzést a héten. Másrészt az Alba felkészülten érkezik majd, mert szeretne majd visszavágni a Magyar Kupa vereségért. Mi azonban pontokat akarunk még gyűjteni a bajnokság hátralévő mérkőzésein és erre szombaton is lesz esélyünk. Az UFM Arénában olyan szurkolótábor támogat minket, amely megsokszorozza az erőnket. Lehet tehát sűrű a program vagy erős az ellenfél, mi bármit elérhetünk, ebbe a meccsbe is "beleállunk!"
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó