ÉREZZÜK A KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS SÚLYÁT!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.10.23.
Két idegenbeli mérkőzés után, az élvonalbeli bajnokság számunkra egyik legfontosabb találkozójára készül a csapatunk. Felesleges lenne tagadni, hogy óriási tétje van a pénteki Moyra-Budaörs Handball elleni bajnoki pontok elosztásának.
A vezetőedzőnk Bognár Róbert számára pedig külön izgalmat jelent, hogy a húga, Pálos-Bognár Barbara a budaörsi csapat játékosa.

"Székesfehérváron jobban játszottunk mint az Érd elleni idegenbeli találkozón, de az igazság az, hogy volt is honnan előrébb lépnünk – kezdte a riportot Bognár Róbert az MKC vezetőedzője. Az első félidőben jól tartottuk magunkat, mert agresszív volt a védekezésünk és a kapusunk is jól védett. A második játékrészben azonban elfáradtunk és ez elsősorban az előre játékunkban, a támadásink befejezéseinél mutatkozott meg. Az Alba FKC kezdő sora fizikálisan nagyon erős, hiszen a külföldi játékosai remek felépítésűek, magasak és nagyon gyorsak. Ráadásul ezen a találkozón a légiósaik szinte végig a pályán voltak, hiszen a hazai csapat csak a mérkőzés utolsó szakaszában cserét be néhány fiatal játékost. A győzelmük tehát teljesen megérdemelt, de ez a találkozó az eredmény szempontjából szorosabb is lehetett volna."

Valóban nagyon szokatlan volt a hétméteresek megítélésének aránya, hiszen az hét – egy volt a hazai csapat számára.

"Végignéztem a székesfehérvári mérkőzésünk felvételét és ez igazolta, amit ott is éreztem ezzel kapcsolatban. Én nem vitatom az ellenünk megítélt büntetőket, de én játékosként és edzőként sem találkoztam még ilyen aránnyal. A felvétel is bizonyítja, hogy nekünk nem ítéltek meg két – három egyértelmű hétméterest és az ezekkel adható kiállításokat. Hangsúlyozom, hogy ezek a mérkőzés végkimenetelét nem befolyásolták volna, de az eredményt viszont igen. Ráadásul az egyik ilyen esetnél Bízik Réka akkora ütést kapott, hogy a hétfői napot kórházi kivizsgálással töltötte."

Pénteken pedig a bajnokság talán legfontosabb mérkőzése következik a Moyra-Budaörs Handball ellen. Hogyan fog erre felkészülni a csapat?

"Nem szeretem ezt a jelzőt, de most valóban élet – halál találkozó vár ránk pénteken az UFM Arénában. Ezért a napi edzések mellett különösen nagy gondot fordítunk a taktikára, a fejben történő felkészülésre és a frissítésre. Több mérkőzés legfontosabb jeleneteit is ki fogjuk elemezni, mert ki kell javítanunk a helyezkedési hibáinkat, amelynek az egyik kulcsa a játékosaink közötti kommunikáció. Megpróbálunk felkészülni az ellenfélből, amelynek a héten még Magyar Kupa mérkőzése is lesz, amelyet hazai pályán vélhetően teljesen nem fog feladni. Ez azonban legyen az ő gondjuk, hiszen nekünk is megvan a magunké, amit ez a hihetetlen pechszéria mutat a sérülésekkel és betegségekkel."

A szurkolóink a KÖFÉM csarnokban is fantasztikusak voltak, hiszen remek hangulatot teremtettek és mindvégig kitartottak a csapat mellett.

"Rendkívül hálásak is vagyunk nekik ezért és reméljük, hogy pénteken is segítenek majd nekünk, mert többször elmondtuk már, hogy csak velük sikerülhet legyőzni az ellenfelünket. Érezzük a pénteki találkozó súlyát és pontosan tudjuk, hogy a Moyra-Budaörs Handball csapata ellen pontokat kell szereznünk most a bajnokságban."

A számodra is különleges lesz ez a találkozó, hiszen budaörsi csapatban most a testvéred is az ellenfél játékosa lesz. Volt már példa arra, hogy így találkozzatok?

"Az augusztus első napján lejátszott 39 – 39 – es döntetlenre végződött felkészülési mérkőzésen szerepeltünk egymás ellen, de az csak egy edzőmérkőzés volt. Azt megelőzően viszont még soha nem voltunk ilyen helyzetben, de profi sportolóként ezt is meg kell oldanunk. Mindent meg fogunk tenni a csapatunk sikerérét és így ezen a héten nem is fogunk beszélni egymással."

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó