EZER FOKON

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.03.11.
Hajtai Vanessza az MTK ellen is remekelt.
Az MKC csapata hetek óta kiválóan kézilabdázik és így a hazai bravúrok után, a hétvégén idegenben is nagyon fontos két pontot tudott szerezni. A csapat minden tagja kitűnő formában van, de a sok jó teljesítmény közül is kiemelkedik a védekezésben kulcs szerepet játszó Hajtai Vanessza.

"Tudtuk, hogy még a turbókat is be kell izzítani a szombati MTK ellen mérkőzésen – kezdi a beszélgetést Hajtai Vanessza – és nagyon örülünk is annak, hogy sikerült folytatni a jó sorozatunkat. A védekezésünk ezen a találkozón is jól működött, pedig a fővárosiak már készültek a mi 5 +1 – es rendszerünkre. A találkozó legelején meg is leptek minket néhány figurával, de ezekre hamar reagáltuk és ezután már végig a mi akaratunk érvényesült. Én a támadójátékunkat is szeretném kiemelni, hiszen nyolc góllal nagyon kevés csapat győzte le eddig ezt a nagyon masszív fővárosi gárdát. Én azt is éreztem, hogy mi sokkal jobban akaratuk ezt a sikert, több volt bennünk a hit és az elszántság ezen a találkozón, ami különben semmivel sem volt keményebb, mint bármelyik mérkőzésünk az élvonalban."             
Forrás: mtk.hu/Makó Éva

Nagyon hasznosan játszol ennek a nyitott védekezésnek a közepén, ahol szombaton még külön feladatait is voltak. Meg is kedvelted már ezt a szerepkört?

"Az MTK Budapest ellen az átlövőkre is figyelnem kellett, mert az volt a célunk, hogy lehetőleg lőtávolon kívül tartsuk őket ezen a találkozón. Róth Kálmán és Konkoly Csaba irányítása alatt is játszottam már ilyen poszton, tehát a számomra nem volt ismeretlen. Sok lábmunka, gyorsaság valamint agresszivitás kell ehhez a zavaró és labdaszerző szerepkörhöz, amit én most nagyon élvezek. Én igazi csapatjátékosnak tartom magam és mi most pont ebben, azaz csapatként vagyunk nagyon erősek. Négy éve játszom már Mosonmagyaróváron, ahol messze ez a legerősebb társaság a képességeket, a játékot és a közösséget illetően. Az elmúlt időszakban pedig úgy érzem, hogy össze is értünk és legfőképpen fejben nagyon sokat erősödtünk. Dr. Hoffmann László érkezése az én számomra különösen sokat segített, mert sok nagyon hasznos tanácsot adott és külön is foglalkozott velem."
Forrás: mtk.hu/Makó Éva

Ez már a harmadik NB I – es idényed, tehát elég jól ismered a magyar női kézilabdázás élvonalát. Hol van a helye ebben a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapatának?

"A számomra akkor sem volt kérdés, hogy az élvonalban kell szerepelnünk, amikor még rosszabbul festett az NB I – es tabella. Viszont kellett ez a fél év ahhoz, hogy felvegyük az első osztály ritmusát, ami meggyőződésem, hogy évről – évre emelkedik. Ez egyrészt a remek képességgel érkező külföldi játékosoknak köszönhető, másrészt szerencsére annak is, hogy sok fiatal magyar kézilabdázó is megmutatja a tehetségét. Mi most stabilizáltuk a helyünket a bajnokságban, de nem fogunk hátra dőlni, mert a fantasztikus szurkoló táborunknak még örömet akarunk szerezni a folytatásban. Akkor is nagyon szerettek bennünket, amikor még Győrben laktunk és Mosonszolnokon játszottunk. Most pedig egy felemelő érzés végigmenni a városban, ahol megismernek, beszélgetnek velünk és a gyerekek autogramot kérnek. Így a többiek nevében is mondhatom, hogy nagyon szeretjük ezt a várost, amely mindenképpen NB I –es kézilabda csapatot érdemel."
Forrás: mtk.hu/Makó Éva

Az egyik legszínesebb egyéniség vagy a csapatban, aki sokat kommunikál és vélhetően a hangulatért is felel. Így van ez, nem tévedünk?

"A csapatban mindannyian jó barátnők vagyunk, és amikor kell, akkor nagyon odatesszük magunkat. Közben azonban szeretjük a vidámságot, a jó hangulatot és ebben én valóban sokszor a központban vagyok. A sok beszéddel pedig magamat is hergelem és a társaimat is buzdítom, dicsérem, mert én ilyen vagyok és így tudom a maximumot nyújtani. Talán hasznos is volt ez abban a nehéz időszakban, amikor nagyon sokan voltak sérültek és betegek. Én szerencsére nem vagyok sérülékeny, bár a bokám sokszor kifordul és az összes ujjamat eltörtem már, de ezek majdnem minden naposak ebben a sportágban. Mi így is imádjuk a kézilabdát és az egyszerűen tökéletes közönségünk előtt továbbra is nekimegyünk mindenkinek és mindennek."
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó