BOGNÁR RÓBERT: "FEL AKARJUK BORÍTANI A PAPÍRFORMÁT"

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.11.06.
Csütörtökön az Alba Fehérvárt fogadja az Eu-Fire Mosonmagyaróvár a Magyar Kupa 4. fordulójában.

„Tiszteljük az Alba Fehérvár KC csapatát és pontosan tudjuk, hogy remek képességű játékosaik vannak. A légiósaik közül a francia válogatott Mendy és brazilok villámgyors szélsője Nascimento klasszis kézilabdázók. Az elmúlt időszakban a két orosz játékosuk, Zhilinskhaite és Ghorshenina is rendkívül hasznosan kézilabdázik. Györkös Rebeka, Pelczéder Orsolya, Temes Bernadett és Rózsás Josephine, tehát a székesfehérvári gárda meghatározó magyar játékosai is jó formában vannak. Mindezekkel tisztában vagyunk tehát, de most egy Magyar Kupa mérkőzés következik, ahol kevesebb jelentősége van a papírformának, az előzetes esélyeknek. Ezért most csütörtökön megpróbáljuk legyőzni az Alba FKC csapatát és így tovább jutni a Magyar Kupa negyeddöntőjébe.”


Mi szurkolók természetesen örömmel olvassuk ezt, de az a kérdés is felmerül bennünk, hogy mire alapozzuk a reményeinket?

„Elsősorban arra, hogy hazai környezetben fogadjuk az ellenfelünket és még nagyon élénken él bennünk a legutolsó bajnoki mérkőzésünk hangulata. A mi csapatunknak óriási erőt ad az UFM Aréna szurkoló tábora és ezért otthon mindig jobb teljesítményre képes. Én pedig azt is látom a lányokon, hogy nagyon készülnek arra, hogy szépen búcsúzzanak el a hazai közönségtől, hiszen ebben az évben már nem lesz több tét mérkőzésünk Mosonmagyaróváron. Tilinger Tamara a műtétje, Zana Maric pedig a sérülése után lábadozik, de rajtuk kívül most mindenki más egészséges és így edzeni is tudott a héten. Az elmúlt hetek példátlan sérülés hulláma után a számunkra már ez is nagy segítség a heti felkészülésünkben. Abban bízunk tehát, hogy ismét telt ház lesz az Arénában és mi pedig ki tudjuk szolgálni a közönségünket.

Az ultrák egészen biztosan kitesznek magukért ezen a kupamérkőzésen is és mivel a bérletek is érvényesek az MK találkozóra reméljük, hogy valóban sokan lesznek a csarnokban.

„Nekünk pedig kötelességünk megtenni mindent azért, hogy a tapsuk kíséretében és így emelt fővel jöhessünk le a pályáról. Nagyon nehéz idényünk van és sok problémánk és ezért nagyon erősen kapaszkodunk a szurkolóink szeretetébe. Kiemelten fontos tehát nekünk ez a csütörtöki találkozó, ami erőt adhat mindenkinek a folytatáshoz. A mérkőzést követő pénteken délelőtt egy gyárlátogatásra megyünk a patinás TEKA Magyarország ZRT üzemeibe és délután pedig a Borháló Móvár Borkereskedés vendégei leszünk. Ezeken a csapatépítő programokon is találkozunk tehát a mosonmagyaróvári szurkolókkal és a támogatóinkkal, akiknek igazából a mérkőzéseken mondhatunk köszönetet.”

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó