FEL KELL VENNÜNK AZ ÉLVONAL RITMUSÁT – beszélgetés Bognár Róberttel a bajnoki nyitányról

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.09.05.
Elsősorban tanulságos mérkőzést játszott a csapatunk a bajnokság első fordulójában Kisvárdán. Az egyértelműen bebizonyosodott, hogy a védekezésben tudunk első osztályú szinten kézilabdázni, de azt is láttuk, hogy a támadó játékban, itt már nem lehet ennyit rontani.
A három gólos vereség miatt, nem kell szégyenkeznünk, mert vélhetően sok csapat, nagyobb vereséggel távozik majd Kisvárdáról. Viszont ebben a mérkőzésben, talán az eredmény szempontjából is, egy kicsivel több volt a számunkra.

Bennem sem ülepedett le még ez az érzés - kezdi a beszélgetést Bognár Róbert az MKC vezetőedzője. A hiányérzetem tehát továbbra is megvan, mert véleményem szerint csak a tudásunk 50 - 60 százalékát nyújtottuk. Így pedig most kizárólag, a feljutó csapat, tisztes helytállásáról lehet beszélni, amiért nem jár semmi. 70 - 80 százalékos teljesítménnyel viszont, ki - ki mérkőzést játszhattunk volna, amiben akár a bravúr is benne van. Hazafelé a buszon, több játékossal beszélgettem erről és ebben egyet értettünk, sőt a mérkőzés felvételének megnézése is igazolja ezt.
Forrás: Szabó Sándor

Honnan hiányzott a legjobban ez a 10 - 20 százalékos plusz teljesítmény?

Több helyen elhangzott már, hogy az elvárt szinten védekeztünk, hiszen a 19 kapott gól valóban elfogadható idegenben, egy ilyen válogatott szintű átlövőket és beállókat felvonultató csapat ellen. Scholtz Andrea kapusteljesítménye pedig remek volt, aminek azért is örülök, mert nagyon készült erre a volt csapata elleni találkozóra.
Viszont a statisztikák alapján, senki más nem játszott kiemelkedően a csapatunkból! Horváth Betti igaz végig küzdötte a mérkőzést, Kopecz Barbira pedig nagyon figyeltek és szinte már a brutalitás határát súrolták, a vele szembeni védekezésben. Részletekben volt megfelelő Kovacsicz Mónika és Tilinger Tamara teljesítménye és ennyi nem volt elég arra, hogy jól jöjjünk ki ennek a találkozónak a forduló pontjaiból.
Forrás: Szabó Sándor

Többen az első magyar élvonalbeli mérkőzésüket játszották és a tapasztaltabb játékosaink is, egy vagy több év után tértek vissza ez első osztályba.

Az ezzel járó feszültség érezhető is volt a játékosokon, sőt nyugodtan állíthatom, hogy mindkét csapaton. Ezért nagyon figyeltem arra, hogy én nyugodt maradjak, pedig a számomra is ez volt a debütálás az NB I - ben. A küzdőszellemmel, az akarattal nem is volt probléma, de nálunk még nem vette fel mindenki ennek az osztálynak a ritmusát. Nekünk pedig valamennyi játékosunkra szükségünk van ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Most Kisvárdán viszont, néhány MKC kézilabdázótól többet vártam és a bajnokság folytatásában is sokkal többet várok. A héten tehát az edzések mellett, voltak és még lesznek beszélgetéseim velük, ebben a témában.
Forrás: Szabó Sándor

Elég sok sérülés is sújtja most a csapatot, így pedig valóban a teljes keretet kell mozgatni. Milyen állapotban vannak a csapat sérült játékosai?

Sajnos sok jó hírről nem tudok beszámolni, mert javarészt olyan sérülésekkel bajlódunk, amelyekre az idő a legjobb gyógymód. A Kisvárda mérkőzésen, a belső combjában részleges szakadást szenvedett Bízik Réka, vélhetően kiesett néhány hétre. Gyimesi Kitti sarok gyulladása esetében pedig, attól függ a gyógyulás, hogy a szervezete hogyan reagál majd a gyógyszerekre. Farkas Veronika vádlijában viszont nincsen szakadás és így ő a jövő héten már vélhetően játszani tud. Alapembereket kell pótolnunk tehát és ez nyilvánvalóan hátráltat bennünket. Panaszkodni azonban nem szeretnék, mert várhatóan körbejár majd a sérüléshullán a bajnokságban és így érinteni fog minden csapatot.

Az első forduló eredményei közül, melyek azok, amelyek meglepetést okoztak?

Az eredmények talán nem is okoztak igazi meglepetéseket, a mérkőzések alakulásai viszont igen. Azt tudtuk, hogy hazai pályán a Békéscsabának több csapattal szemben vannak győzelmi esélyei, így inkább a sikerük aránya figyelemre méltó. Hat góllal is vezettek már a Budaörs ellen, ami azért jelentős előny a kézilabdában. Egerben, az Eszterházy KESC is nagyon derekasan tartotta magát az Érddel szemben, és ezen a találkozón is inkább az volt meglepő, ahogyan kialakult a végeredmény. Beigazolódik tehát, hogy egy nagyon erős és komoly kihívásokat tartogató bajnokságra kell számítanunk, ahol mindegyik ellenfél a maximumra törekszik. Nagyon gyorsan el kell hagynunk, a „szimpatikus vesztes' szerepkört, ami elsősorban azt jelenti, hogy minden mérkőzésünkből ki kell hoznunk azt az eredményt, amit lehet.
Forrás: Szabó Sándor

Hogyan készülünk fel a péntek esti, FTC-Rail Cargo Hungaria elleni bajnoki mérkőzésre, és mire lehet számítani, a bajnokság egyik esélyese ellen?

Viszonylag rövid a hetünk, hiszen hétfőn pihenőnapot kaptak a lányok, pénteken pedig már ismét bajnoki mérkőzésünk lesz. A hét közben kielemeztük a Kisvárda elleni találkozó teljes hatvan percét és természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a frissítésre és a prevencióra. Az edzéseken pedig sokat gyakoroljuk a támadások előkészítését és befejezését, valamint a beálló körüli védekezést. Próbáljuk tehát kijavítani a hibáinkat, hogy minél tovább tartani tudjuk a lépést, egy Bajnokok Ligája résztvevő csapattal. Az eredményt illetően, nem lehetnek illúzióink, de olyan tartással és úgy akarunk harcolni, hogy megfeleljünk önmagunknak és a szurkolóinknak. Tudjuk, hogy minden jegy elfogyott az FTC elleni mérkőzésre és ezért emlékezetessé akarjuk tenni a hazai bemutatkozásunkat az élvonalban.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó