GYÓGYÁSZATI GÉPEKET SZERZETT BE AZ MKC

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.10.22.
Az idei bajnokság során, sajnos nagy sok sérülés zavarja a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapatának munkáját.
Az élvonal rendkívül harcos és kemény bajnokságában pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi időt kell kihagynia egy – egy kézilabdázónak. A klubvezetés arra törekedett tehát, hogy egy modern és megbízható gyógyászati hátteret alakítson ki az MKC számára.

"A tavalyi szezonunk a sérülések szempontjából sokkal szerencsésebb volt – mondta Lencse Gyula klubigazgató. Viszont már ekkor gondolkodtunk azon, hogy a rehabilitációban és a megelőzés terén is fel kell fejlődnünk az első osztály szintjére. Ezért a TAO pályázatunkban indítványoztuk öt fizikoterápiás, rehabilitációs és fájdalomterápiás sportegészségügyi készülék beszerzését. A pályázatunk pedig sikeres volt és így az orvosokkal és rehabilitációs szakemberekkel valamint Tóth Ferenccel, a csapatunk masszőrével történt egyeztetés után, be is szereztük ezeket a gyógyászati felszereléseket.  Az Endo Plus Service KFT személyében megtaláltuk ehhez az ideális partnert és a beszerzések után, már a gépek beüzemelését is elvégeztük. Így a régióban egyedülálló rehabilitációs és gyógyászati központot tudtuk létrehozni, amellyel remélhetőleg meg tudjuk előzni és gyorsan csökkenteni tudjuk a játékosaink sérüléseinek számát. Ezért beszerzésre került és működik egy nyirokmasszázs, egy elektroterápia és ultrahang készülék, hideg és kompresszió terápiás eszközök, lézer terápiás valamint kapacitív és rezisztív diatermia készülékek. Kedvező feltételekkel sikerül megállapodnunk a beszállító céggel, amellyel egy szponzorációs szerződést is sikerült megkötnünk. Így az új orvosunk Dr. Rumi Márk, aki a mosonmagyaróvári kórházban is tud egészségügyi hátteret biztosítania játékosainknak illetve Forrás Fernanda gyógytornász és Tóth Ferenc masszőr hatékonyabban tud majd dolgozni. Természetesen az MKC utánpótlása is használni fogja ezeket az új gépeket és bízunk abban, hogy a segítségükkel hamar úrrá tudunk lenni a csapatainkat jelenleg sújtó sérülés hullámon."


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó