GYŐZELEMMEL ZÁRT AZ EZÜSTÉRMES

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.05.15.
Motiváltan kezdte a mérkőzést a győri csapat és így az MKC U22 rendre csak kiegyenlíteni tudta a hátrányát, az első harminc percben.
Védekezésben figyelmetlen és lassú volt a mosonmagyaróvári csapat, támadásban pedig pontatlan. A VKLSE is sok technikai hibával kézilabdázott, de akaratban felülmúlta a vendégeket, és így megérdemelten vezetett két góllal az első félidőben. A fordulás után nagyobb lett a küzdelem, mert megpróbált felpörögni az MKC korosztályos gárdája. Dávida Gréta több jó védést mutatott be és gólerősen szállt be a játékba Ganzorig Anujin és Fenesi Renáta is. Így előbb egyenlíteni sikerült, majd 47 perc játék után, először a vezetést is átvette a mosonmagyaróvári gárda. Az előny megnyugtatta az MKC csapatát, a győriek pedig egy kicsit elfáradtak a találkozó végére. Ennek ellenére becsületes hajrába kezdtek a csapatok és ebből a dobópárbajból is az MKC jött ki győztesen.


VKLSE Győr – Mosonmagyaróvári KC U22  32 – 38  (18 – 16)   

NB II. Észak-Nyugat női felnőtt 22. forduló
Ikrény sportcsarnok, 100 néző 
2019.május 15., szerda, 16.15 óra.
Játékvezetők: Obermayer Balázs – Vindis Ferenc

VKLSE Győr: Nagy Á. – Vas N. 2, Németh P. 4, Szabó D. 11, Kárpáti 2, Németh V. 12, Giczi 1. Csere: Horváth V., Véber (kapus), Pusztai B., Kondor, Jandó, Varga V. Edző: Csomor Tibor

MKC U22: Fritz – Domokos 9, Lázár J. 1, Szalai Zs. 8, Paróczai 1, Márczy 11, Fehér Á. 3. Csere: Dávida G. (kapus), Fenesi 3, Ganzorig A. 2, Fekete F., Szabó Cs., Pozsgai F. Edző: Balogh Sándor

Csomor Tibor: "Jól kezdtünk, és az első félidő jelentős részében mi irányítottuk a játékot. Sajnos azonban ezt a tempót csak a második félidő feléig bírtuk. Utána már elfáradtak a kulcsjátékosaink, akiket cserékkel nem tudtunk pótolni. A fizikai fáradtság következtében pedig rendre rossz döntéseket hoztunk és ezt az MKC a mérkőzés hajrájában kihasználta."

Balogh Sándor: "Nagyon örülök annak, hogy gőzelemmel sikerült lezárnunk ezt a bajnoki idényt. Ez ma nem volt könnyű, mert gyenge első félidőt produkáltunk. A szünetben el is mondtam a lányoknak, hogy akaratban el vagyunk maradva az ellenfelünktől. A fordulás után ezen, változtattunk és arra pedig számítottunk, hogy a hajrát jobban fogjuk majd bírni."




Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó