KAPUS ÉRKEZETT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.07.03.
Az MKC nyári felkészülésnek első edzésén, Ferenczi Annamária személyében egy új kapus érkezett a csapathoz. A huszonöt esztendős Ferenczi Annamária a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett és tagja volt a budapestiek 2014 / 2015 – ös bajnok csapatának. Az elmúlt négy évben a német élvonalban védett, három évig a BVB Dortmund és a tavalyi idényben pedig az Oldenburg gárdájában.

- Tizenhárom évig voltam az FTC játékosa, ahol védtem a serdülő, az ifjúsági, a junior és a felnőtt csapatban is. Golovin Vlagyimir és Elek Gábor is volt az edzőm és 2013 – ban mutatkoztam be az NB I – ben. Olyan kiváló kapusok voltak akkor a társaim, mint Szikora Melinda és szerb Katarina Tomasevic. A több játéklehetőség miatt a Ferencváros fél évre kölcsönadott az Eszterházy SC csapatának, amely akkor újonc volt az élvonalban. Utána pedig jött a német lehetőség és én a Bundesliga középcsapatának számító BVB Dortmund együtteséhez igazoltam. Itt a világ egyik legjobb kapusával, a Buducsnoszt Podgorica csapatával kétszeres BL győztes Clara Woltering – el dolgoztam együtt, akitől nagyon sokat tanultam.



Az MKC keretében három – Dányi Bernadett, Frtiz Noémi, Herczeg Lili – nagyon tehetséges, fiatal kapus van. Nem titok tehát, hogy a klub így egy náluk tapasztaltabb, rutinosabb kapust keresett.



- Őszintén remélem, hogy meg fogok tudni felelni majd az elvárásoknak, hiszen valamivel tényleg rutinosabb kapusnak számítok. Igaz elég ritka a mi posztunkon, hogy 25 évesen már én vagyok a korelnök, de így igazán érdekes ez a feladat. Sokat várok magamtól és azt gondolom, hogy minden sportolóra pozitívan hat a versenyhelyzet. Viszont igazi csapatjátékosnak tartom magam és ezért elsősorban abban bízom, hogy mi négyen együtt fogunk majd jól teljesíteni. Azt már az első napokban látom, hogy nagyon komoly munka folyik Mosonmagyaróváron és kiváló szakemberek irányítják a felkészülést. Nem véletlen tehát, hogy az MKC ma már tényezővé vált a magyar bajnokságban. Nekem pedig most, a németországi félprofizmus és tanulás melletti kézilabdázás után, pont ilyen komoly kihívásra van szükségem.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó