KÉT CSAPAT – NÉGY TORNA

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.05.14.
Kránitz János az MKC utánpótlás edzője készített egy összegzést az elmúlt hetek utánpótlás tornáiról.
Az U12 és az U13 korosztályok mérkőzéseiről számolt be, amely csapataink számára sűrűek voltak mostanában a hétvégék.

"Az U12 –es csapatunk vasárnap hazai környezetben szerepelt, tehát az UFM Arénában  játszott két mérkőzést – kezdte a beszámolót Kránitz János, aki ezeket a korosztályokat irányítja. A mezőny egyik legerősebb csapata a Szombathely KKA I volt az első ellenfelünk és 24 – 17 arányban kikaptunk. Ez a találkozó főként azért volt hasznos, mert felmérhettük azt, hogy hol is tartunk. A korábbiakhoz képest kétségtelen, hogy  sokat fejlődtünk, de így is sokat kell még dolgoznunk azért, hogy a mostani  ellenfelünk technikai és taktikai szintjét elérjük. Az értékelésnél azonban nem szabad elfelejteni, hogy játékosaink többsége csupán másfél, két éve ismerkedik a kézilabdával. A második mérkőzésünkön viszont biztos győzelmet arattunk (MKC – Büki TK  30 – 15) a gyengébb játékerőt képviselő Bük csapata ellen. Az április végén lejátszott fordulóhoz képest is sokat léptünk tehát előre, hiszen akkor a Győri ETO KC első gárdája ellen tisztességesen helyt álltunk (Győri ETO KC I – MKC  23 – 19). Az akkori második találkozón azonban győzelmet szalasztottunk el a szombathelyiek negyedik számú csapata ellen. A Szombathelyi KKA IV – MKC találkozó végeredménye 26 – 24 lett és elsősorban az volt a tanulsága, hogy mindig a mérkőzés végéig kell figyelnünk és küzdenünk."

Milyen eredményeket ért el és hogyan szerepelt az MKC egy évvel idősebb, tehát az U 13 – as csapata?

"Az U13 – asok április közepén játszottak a mosonmagyaróvári csarnokban és nekik a Győri ETO KC I és a Szombathelyi KKA II gárdái jutottak ellenfélként. Az első mérkőzésen jó játékkal biztos győzelmet arattunk a győri riválisunkkal ellen (MKC – Győri ETO KC I  25 – 20). Két meghatározó játékosunk hiányzott pedig, de őket lelkes játékkal tudtuk pótolni. A csapat minden tagját dicséret illeti, de Buga Réka gólerős játékát külön kiemelném. A második mérkőzés gyenge teljesítményére viszont az egyetlen magyarázat a mérkőzés beosztása lehetett. A reggeli első mérkőzést követően ugyanis, közvetlenül az ebéd után játszottunk a második ellenfelünkkel. A győzelmi sorozatunkat így, ezzel az egy gólos vereséggel megszakítottuk (MKC – Szombathelyi KKA II  19 – 20). A május negyedikén, Répcelakon rendezett fordulóban azonban ismét meg tudtuk nyerni mindkét találkozónkat. A hazai gárda, a Répcelaki SE ellen 29 – 22 arányban nyertünk, a Bősárkány ellen pedig 25 gólos győzelmet arattunk (MKC – KSE Bősárkány SE  36 – 11). Jó játékkal értük el ezeket a sikereket, amelyek során több kiváló egyéni teljesítményt is láttam. Elsősorban Redeczki Petra érdemel dicséretet, aki nagyon megbízhatóan kézilabdázott. Szeretném kiemelni Faddi Horváth Annamáriát is, aki a bátor és eredményes játékával rövid idő alatt illeszkedett be az U13 csapatba. Minkét mérkőzésen jó teljesítményt nyújtott Buga Réka, Bíró Luca, Lengyel Zsófia és Plachy Anna is."
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó