Kiváló csapatmunka, magabiztos győzelem

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.02.22.
Kötelező győzelem várt az Eu-Fire Mosonmagyaróvárra, amely a sereghajtó Egert fogadta a női kézilabda NB I 16. fordulójában.

Az újoncok csatájában a hazai csapat kezdett jobban, amely már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést. Az Eszterházy csak egyszer vezetett a találkozón, még 1-0-ánal. Az óvári védekezés Horváth Bernadett és Sara Vukcevic vezetésével remekül zárt, elől pedig Kovacsicz Mónika és Tilinger Tamara nyújtott extrát. Bognár Róbert csapata a játék minden elemében felülkerekedett ellenfelén. Az egri csapatból csak Buzsáki Nikolett nyújtott extrát, de ez kevés volt. A szünetben 15-7-re vezetett az MKC.


A folytatásban sem változott a játék képe. A Mosonmagyaróvár tovább növelte előnyét. A cserék jól szálltak be a mérkőzésbe, így a 45. percben már tíz volt közte (22-12). Az utolsó negyed óra Herczeg Liliről szólt, aki parádésan mutatkozott be hazai közönség előtt. A junior válogatott kapus több bravúrt is bemutatott, és bizonyította, jó döntés volt leigazolni. A mérkőzés legjobbjának Tilinger Tamarát választottak, aki az elismerésért kapott serleget Herczeg Lilinek adta. Az óváriak csapatkapitánya ezzel a gesztussal még nagyobbat nőtt a szurkolók szemében.

Az Eu-Fire Mosonmagyaróvár végül a sok jó teljesítménynek köszönhetően könnyedén, 29-17-re legyőzte az Egert, és a megszerzett két pontnak köszönhetően újabb nagy lépést tett a bentmaradás felé. Ráadásul az MKC zsinórban a harmadik hazai mérkőzést nyerte meg.


Eu-Fire Mosonmagyaróvár-Eszterházy SC 29-17 (15-7)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 1100 néző
Jv.: Nagy F., Túróczy J.

MKC: Gubiková – KOVACSICZ 5 (1), Kopecz 3, VUKCEVIC, TILINGER 7 (2), Szarková 2, Hajtai 1. Csere: HERCZEG, Dányi (kapusok), HORVÁTH B. 1, Farkas 1 (1), Bízik B., Bardi, Hudák 2, BÍZIK R. 5, Katona 2. Vezetőedző: Bognár Róbert

Eger: Győrffy – SÁRI 8 (6), Bocsi 1, Hanczvikkel, Kobela, Brettner 2, BUZSÁKI 6. Csere: Leiner (kapus), Juhász, Bernát, Petrovics, Sallai, Iván, Pados, Sepsi, Borbély. Vezetőedző: Debre Viktor

Kiállítások: 4 perc, ill., 10 perc
Hétméteresek: 6/4, ill., 7/6

Bognár Róbert, az Eu-Fire Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Tartottam ettől a mérkőzéstől, hiszen mi voltunk az esélyesek. A csapat ma ismét felnőtt a feladathoz. Nagyszerűen védekeztünk, és fel tudtuk pörgetni a játékot. Mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez. Eddig mindig egy góllal sikerült behúznunk a hazai győzelmeinket, örülök, hogy ma korán eldöntöttük a két pont sorsát. Herczeg Lilire is büszke vagyok, aki parádésan mutatkozott be hazai pályán.”

Debre Viktor, az Eszterházy SC vezetőedzője: „A jobb csapat győzött. A Mosonmagyaróvár a játék minden elemében felülmúlt minket. Nem tudtunk mit kezdeni a hazaiak kemény, nyitott védekezésével, így pedig nem volt esélyünk. Megyünk tovább a saját utunkon, próbáljuk kiélvezni az NB I-es közeget és azt, hogy hétről-hétre kiváló ellenfelekkel játszhatunk."

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó