Tíz perces rövidzárlat után érdi siker az MKC ellen

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.10.06.
A bajnokság 5. fordulójában az EU-FIRE Mosonmagyaróvár a tavalyi bronzérmes Érd otthonába látogatott.
A mérkőzés előtt az óvári szurkolók az aradi vértanúkra emlékeztek.

Jól indult az első félidő az MKC számára, amely a 6. percben 4-3-ra vezetett. Ennél többre azonban nem futotta a mosonmagyaróvári kézilabdás hölgyektől, akik nem tudtak mit kezdeni a hazaiakkal. Az Érd Tóth Gabriella és Katarina Krpezs-Slezák vezérletével egy 10-0-ás rohanással megfordította az állást (13-4). A 11 perces gólcsendet Tilinger Tamara törte meg, de különbség csak tovább nőtt a felek között. Mosonmagyaróvári részről ezúttal is hiányzott a jó kapusteljesítmény, a védekezés pedig elég szellős volt. Nem volt egy súlycsoportban a két együttes, így Szabó Edina csapata már a félidőre eldöntötte a két pont sorsát, ekkor 23-10 volt az állás.

A játék képe a folytatásban sem változott. 30-20-ra ugyan fel tudott zárkózni a Mosonmagyaróvár, ám ennél többre nem futotta a csapat erejéből. Bognár Róbert csapatából csak a nyolc gólig jutó Tilinger Tamarát és az öt találatot szerző Kopecz Barbarát lehet kiemelni. Az Érd esélyt sem adva ellenfelének, rendkívül magabiztos 40-26-os győzelmet aratott. A hazaiaknál Krpezs-Slezák tizenegy, Lavko pedig kilenc gólig jutott.
Forrás: Az Érd hivatalos honlapja

Érd - EU-FIRE Mosonmagyaróvár 40-26 (23-10)
Érd Aréna, 800 néző
Játékvezetők: Marton Zsófia - Szabó Eszter

Érd: Janurik - KREPZS-SLEZÁK 11 (3), Kiss N. 1, TÓTH G., 6 Kisfaludy 2, Jerebkova 2, Gávai 3. Csere: Doszpoth, Foggea (kapus), LAVKO 9, Simon A., Kóka M. 1 (1), Reizinger, SCHATZL NATALIE 5. Vezetőedző: Szabó Edina

MKC: Gubiková - Kovacsicz 1, Maric 1, Vukcevic, Gyimesi, Bízik B., Hajtai 2. Csere: Scholtz (kapus), TILINGER 8 (1), Kopecz 5, Farkas 1, Bízik R. 3 (1), Horváth B. 4, Domokos, Fanton, Szalai Zs. 1. Vezetőedző: Bognár Róbert

Kiállítás: 6 perc, ill., 8 perc
Hétméteres: 4/3, ill., 3/2

Bognár Róbert, az EU-FIRE Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Szerettünk volna egy szoros mérkőzést játszani az Érddel. A tervünket hat percig tudtuk megvalósítani, aztán a hazaiak átrobogtak rajtunk. Nem tudtuk tartani velük a lépést, ezért a találkozó már a félidőre eldőlt. A második játékrészben nem nőtt számottevően a csapatok közti különbség, ekkor már nekünk is voltak momentumaink, igaz az Érd sem azon a szinten kézilabdázott, mint az első játékrészben."

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó