MTK – MKC MÉRKŐZÉS – KOMOLY TÉTTEL

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.03.07.
Remekelt az elmúlt hetekben az MKC kézilabda csapata és így jó hangulatban készülhet az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.
A kék-fehérek, szombaton este hat órás kezdéssel mérkőznek meg a csapatunkkal és ennek a találkozónak nagyon komoly tétje van. A győztes csapatnak ugyanis, a megszerzett két bajnoki ponttal, szinte már behozhatatlan lenne az előnye a kiesés elleni harcban.

"Teljes mértékben egyetértek ezzel az állítással – kezdi az esélyek latolgatását Bognár Róbert az MKC vezetőedzője. A realitásokat figyelembe véve, valóban ilyen téttel is bír ez a szombati találkozó. Beszéltünk erről a lányokkal, mert többek között ennek a terhét is fel kell dolgoznunk. Nem lesz könnyű, de ez a hazai pályán játszó és jelenleg egy pontos hátrányban lévő fővárosiak számára is komoly feladat. Ezért én bátran ki merem jelenti, hogy most mindkét gárda egyforma eséllyel pályázik a győzelemre."  

Nagyon jó ezt hallani, hiszen ez egyértelműen arra utal, hogy megfelelő önbizalommal készül a csapat erre a fontos találkozóra.

"Rendben van most a csapatunk, hiszen az elmúlt hetek sikerei folyamatosan építették a közösségünket, az egymásba vetett hitünket.A Kisvárda ellen megsérülő Scholtz Andreán és a szerdán megműtött Farkas Veronikán kívül már mindenkire számíthatunk és ez nálunk szinte csoda számba megy.  Azt gondolom, hogy a megfelelő taktikát is kidolgoztuk, begyakoroltuk és az sikerre is vezethet bennünket. Azt viszont gyorsan szeretném leszögezni, hogy természetesen nagyon tiszteljük az MTK Budapest csapatát. Agresszívek, kiváló lövőik vannak, rendkívül masszívak és Vlagyimir Golovin személye is biztosíték a felkészültségükre. Nagy csatára, izgalmas mérkőzésre számítunk tehát, amely választ fog adni fontos kérdésekre. Én magam is nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a bravúrok és a kötelező győzelmünk után, mire leszünk képesek egy ilyen rangadón."  

Két busszal is elkísérik a szombati bajnoki találkozóra a szurkolók a 2018 – as év mosonmagyaróvári csapatát és az év edzőjét. Így a nevükben is őszintén gratulálunk a Sportgálán kapott díjakhoz és elismeréshez.

"Nagyon szépen köszönjük és szeretnénk is kiemelni, hogy a szurkolótáborunknak óriási szerepe van abban, hogy minket díjaztak. Abban reménykedtünk, hogy a 2018 – ban bajnokságot nyert csapatunk nyerhet ebben a versenyben. Szalay Zsuzsannát is esélyesnek tartottuk az utánpótlás korú sportolók között, de engem igazi meglepetésként ért az, hogy az év edzőjének választottak. Nagyon örülök ennek a díjnak és úgy is helyzetem el otthon, hogy miden nap lássam, mert így erőt meríthetek belőle. Sportolóként és edzőként is mindig voltak céljaim és ezeket szerencsére sikerült is megvalósítanom. Így volt ez tavaly is, amikor a feljutást céloztuk meg és így van az idén, amikor azért dolgozunk, hogy meghosszabbítsuk az NB I – es tagságunkat."

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó