Nagy küzdelem után szűk MKC-vereség a rangadón

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.09.21.
Az EU-FIRE Mosonmagyaróvár az MTK Budapestet fogadta az NB I 4. fordulójában.
A hazai klub csatlakozott a Kisalföld napilap „Fogadj örökbe egy szívdobbanást" elnevezésű kampányához, amellyel a mosonmagyaróvári Karolina Kórház intenzív osztályának gyűjtenek. Horváth Cs. Attila az MKC nevében 50 000 forintot adott át Vida István szerkesztőségvezetőnek.
Forrás: Györe Béci

Álmosan kezdte a mérkőzést a hazai csapat. Golovin Vlagyimir tanítványai jól védekeztek, így nem csoda, hogy az első óvári gólra 5 percet kellett várni. A folytatásban Fekete két találatának köszönhetően háromgólosra növelték előnyüket a vendégek (2-5), időt is kért Bognár Róbert. Hiába... Emberelőnyben sem ment, az MTK tartotta korábban kiharcolt vezetését (5-8). Az első 15 percet átaludta a hazai támadósor, amely ezt követően felébredt és megfordította az állást. Maric egyenlített (9-9), az MKC pedig egy 5-1-es rohanással elhúzott 11-9-re. Nem sokáig tartott az előny, mert a fővárosiak megint magukhoz ragadták a kezdeményezést és a félidőre 16-14-es előnyt harcoltak ki.
Forrás: Györe Béci

A szünet után minden ott folytatódott, ahol az első félidő végén abbamaradt. Termány Ritáék jól kézilabdáztak, így öt góllal is elhúztak (18-23). Mielőtt végleg elment volna a hajó kapcsolt a mosonmagyaróvári csapat, és elkezdte a felzárkózást. Vukcevic góljával a 44. percben 21-23 volt az állás, de az MTK-t ezúttal sem sikerült megtörni. Óriási küzdelem zajlott a pályán, amiből végül a vendégek jöttek ki jobban. Pedig az 57. percben egy gólra zárkózott az Óvár, ám az egyenlítés már nem sikerült. Hazai oldalon hiányzott a kiemelkedő kapusteljesítmény, és ezt hiába akarta küzdéssel ellensúlyozni a Mosonmagyaróvár ez nem sikerült. A MTK 31-29-re megnyerte a mérkőzést, ezzel pedig nagyon fontos két ponttal gazdagodott.
Forrás: Györe Béci

EU-FIRE Mosonmagyaróvár - MTK Budapest 29-31 (14-16)

Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 1100 néző
Jv.: Altmár, Horváth M.

MKC: Scholtz - Kovacsicz 4, Horváth B. 1, VUKCEVIC 4, Kopecz 6, TILINGER 7 (2), Hajtai 3. Csere: Gubiková (kapus), Tóth M. 1, Maric 1, Farkas 2, Fanton, Domokos. Vezetőedző: Bognár Róbert

MTK: Lajtos - Slakta 1, Karnik 4, Tóth E. 3, DAKOS 6, TERMÁNY 5, FEKETE 5. Csere: Győri (kapus), Mihálffy 1, Strannig, Bánfai 2, TÓTH N. 4. Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

Hétméteresek: 3/2, ill., -
Kiállítások: 4 perc, ill., 6 perc.

Forrás: Györe Béci

Bognár Róbert, az EU-FIRE Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Nem érdemeltünk győzelmet a mai mérkőzésen, de a döntetlenre rászolgáltunk volna. A kapusteljesítménnyel nem voltam elégedett, nyolc védéssel nem lehet meccset nyerni az NB I-ben. Annak örültem, hogy a lányok meghaltak a pályán, ez volt a minimum. Ma nem játszottunk jól, csak fellángolásaink voltak. Az MTK fiatal csapat, de ma rutinosan és okosan játszott. Nagyon csalódottak vagyunk, hogy pont nélkül maradtunk."

Golovin Vlagyimir, az MTK Budapest vezetőedzője: „Büszke vagyok a lányokra, igazi csapatként játszottak. Tudtuk, hogy a Mosonmagyaróvár erős csapat, és számítottunk arra is, hogy a mérkőzés a végén fog eldőlni. Sokat tettünk a két pontért, de azért szerencsénk is volt, hiszen az utolsó percekben két kipattanót is megszereztünk, amivel eldőlt a két pont sorsa. Mindig volt valaki a csapatomból, aki elő tudott lépni vezérré, ez óriási dolog."

HORVÁTH PÉTER
Forrás: Györe Béci

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó