PÉNTEKI ELLENFELÜNK AZ ESZTERHÁZY SC

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.02.21.
A bajnokság egyik legfontosabb és egyben legnehezebb mérkőzése következik a számunkra pénteken 18.30 órakor, az egri egyetemisták gárdája ellen.
Az Eszterházy Károly Egyetem Diák és Szabadidősport Club csapata a másik újonc az idén az élvonalban, és két bajnoki ponttal, az utolsó helyet foglalja el a tabellán.  Az Eszterházy SC azonban a klub fennállása során először szerzett pontot az élvonalban és ráadásul mindjárt kettőt, hiszen idegenben tudott győzni Békéscsabán. A bajnoki találkozóik sorát átnézve pedig kiderül, hogy utána bizony nagyon nehéz ellenfelekkel találkoztak. Azt pedig még így sem szabad elfelejtenünk, hogy húsz percig a Győri ETO ellen is vezettek és a múlt héten komoly egri előny után, az MTK Budapest is nehezen tudott fordítani és győzni ellenük. 
Forrás: Kakuk Dániel, Lénárt Márton

Az Eszterházy SC 2018 / 2019 – es bajnoki eredményei:

1. Eszterházy SC – Érd                                                          28 – 33
2. MTK Budapest – Eszterházy SC                                     23 – 19
3. Eszterházy SC – Eu-Fire Mosonmagyaróvár                22 – 28
4. Alba FKC – Eszterházy SC                                               32 – 15
5. Eszterházy SC – Moyra Budaörs-Handball                   31 – 33
6. Eszterházy SC – Siófok KTC KFT                                   11 – 31
7. DVSC Schaeffler – Eszterházy SC                                  32 – 25
8. Eszterházy SC – Dunaújvárosi KKA                               17 – 32
9. GVM Europe-Vác – Eszterházy SC                                 36 – 18
10. Eubility Group-Békéscsaba – Eszterházy SC               28 – 29
11. Eszterházy SC – Győri Audi ETO KC                              20 – 35
12. Eszterházy SC – FTC-Rail Cargo Hungaria                  16 – 31
13. Kisvárda Master Good SE – Eszterházy SC                 31 – 20
14. Érd – Eszterházy SC                                                        35 – 21  
15. Eszterházy SC – MTK Budapest                                    20 – 22

14. helyezés    15 mérkőzés               1          0          14        312 - 462   - 150       2 pont
Forrás: Kakuk Dániel, Lénárt Márton

Két felkészülési és egy bajnoki találkozót lejátszottunk már az Eszterházy SC ellen és Egerben győzni tudtunk a tét mérkőzésen. Akkor a bajnokságban az első pontjainkat szereztük meg, most pedig talán azokat a pontokat gyűjthetjük be amelyekkel bebiztosíthatjuk az NB I – es tagságunkat. 

Eszterházy SC – Eu-Fire Mosonmagyaróvár    23 – 22  (11 – 8)
2018 július 25. felkészülési mérkőzés – Eger, Eszterházy Sportcsarnok  

Eu-Fire Mosonmagyaróvár – Eszterházy SC  30 – 21  (13 – 12)
2018 augusztus 10. felkészülési mérkőzés – Mosonmagyaróvár, UFM Aréna

Eszterházy SC - Eu-Fire Mosonmagyaróvár  22 – 28  (12 – 17)
Női felnőtt NB I. bajnokság 3. forduló
2018 szeptember 15. szombat 18.00 óra - Eger, Eszterházy Főiskola Sportcsarnok

Eszterházy SC:
Győrffy - Bocsi, Pados 2, Petrovics 2  (1), SÁRI 7 (3), Hanczvikkel 1, SALLAI 5
Csere: Leiner, Tóth A. (kapus), Bernát 2, Borbély M., Bíró, Brettner 1, Juhász R., Kobela 1,
Vörös Sz. 1   
Vezetőedző: Debre Viktor
Forrás: Kakuk Dániel, Lénárt Márton

Eu-Fire Mosonmagyaróvár:
Scholtz - KOVECSICZ 7, Maric 1, TILINGER 10 (6), Vukcevic, KOPECZ 4, Tóth M. 2
Csere: GUBIKOVA (kapus), Bízik B., Domokos, Fanton, Farkas V. 1, Gyimesi, Hajtai 1, HORVÁTH B. 2, Lozsi
Vezetőedző: Bognár Róbert

Kiállítás:           ESC  12 perc illetve MKC  10 perc
Hétméteres:     ESC  7 / 4 illetve MKC  6 / 6

Ebben a nagyon kemény sportágban a sérülések sajnos átírják a bajnoki visszavágók összeállítását. Nálunk így most Gyimesi Kitti, Zana Maric és Scholtz Andrea fog hiányozni, az egri csapatból pedig Kuti Bettina, Pados Mónika és Vörös Szimonetta maródi. A fiatal egri csapat gólfelelőse Sári Barbara azonban ott lesz a mérkőzésen. Az egykor a világ legjobb játékosának választott Kocsis „Böbe” Erzsébet lánya pedig már 92 gólnál jár és ezzel a bajnokság összesített góllövő listáján a nagyon előkelő hetedik helyen áll. A tapasztalt vezetőedző Debre Viktor optimizmusát pedig az is növeli, hogy az elmúlt héten egy nagy visszatérővel, Iván Emesével is bővült az egriek játékos kerete. Az egriek korábbi balkezes átlövője a nyáron a szintén élvonalbeli Vác csapatához igazolt, és a feljutásban elévülhetetlen érdemeket szerző játékos most visszatért korábbi sikerei színhelyére.
Forrás: Kakuk Dániel, Lénárt Márton

Az Eszterházy SC 2018 / 2019 – es játékos kerete és mezszámai:

Kapusok: 29. Győrffy Alexandra, 1. Leiner Bernadett, 16. Tóth Alexandra    
Jobbszélsők: 6. Bernát Dorina, 14. Kuti Bettina, 72. Sepsi Réka    
Jobbátlövők: 42. Brettner Zsófia, 55. Csomós Anna Judit, 22. Iván Emese, 25. Kobela Tamara
Irányítók: 4. Bíró Eszter, 96. Borbély Márta, 92. Hanczvikkel Zsanett, 9. Petrovics Gerda
Beállók: 5. Juhász Renáta, 26. Sári Barbara  
Balátlövők: 13. Bocsi Szonja, 36. Dohány Vanda, 28. Pados Mónika  
Balszélsők: 24. Buzsáki Nikolett, 11. Sallai Nikolett, 45. Vörös Szimonetta   

Vezetőedző: Debre Viktor

Egy ilyen téttel bíró mérkőzés megnyerése soha nem egyszerű feladat, de a csapatunk egész héten ennek a tudatában készült. A mosonmagyaróvári szurkolók támogatásával, a lányok megoldottak már nehéz feladatokat és így tisztelve az ellenfelet, de megfelelő önbizalommal várják ezt a találkozót.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó