PÉNTEKI ELLENFELÜNK – DVSC SCHAEFFLER

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.11.01.
Debrecenben lép pályára a következő fordulóban az MKC, ahol szintén nagyon szeretik a kézilabdát.
A hajdúságiak rajongását még a korszakában egyedülálló Debreceni Dózsa férfi és a hetvenes, nyolcvanas évek legendás DVSC női csapatainak, hazai és nemzetközi sikerei alapozták meg. A női vonal azonban a közelmúltban is sok örömöt szerzett Debrecenben, hiszen kupa bronzot és EHF kupa selejtezőből történő továbbjutást is ünnepelhettek a cívisvárosban.

A felejthetetlen nyári junior világbajnokságnak is a debreceni Főnix Csarnok adott otthont, hol 6.500 néző szurkolt a döntőben győztes magyar válogatottnak. Tóvizi Petra személyében ráadásul, debreceni játékosa is volt a nemzeti csapatnak és ezért a Hajdú-Bihar megye fővárosában igazán a magukénak érezhették a világbajnoki sikert. A DVSC a felkészülési időszakban pedig, egy hazai rendezésű, nemzetközi tornán legyőzte a Ferencváros és a Vác csapatait is.
Forrás: Kovács Anikó

A Dryvit Profi Kézilabda Torna elődöntő:
DVSC SCHAEFFLER–GVM EUROPE VÁC 27–23 (14–11)

A Dryvit Profi Kézilabda Torna döntő:
DVSC SCHAEFFLER–FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 21–16 (11–8)
Debrecen 900 néző.
DVSC: TRIFFA – Varsányi, Kovács Anna 2, GRIGEL 7 (1), Tóvizi 3, BULATH 2, VANTARA-KELEMEN 3. Csere: Zamfirescu, Deszpotovics 1, BORDÁS 1, SZABÓ P. 2.
FTC: Bíró B. – LUKÁCS 4, Hornyák D. 3 (1), Malovic 2, Snelder 2, HÁFRA 3, Schatzl Nadine 1. Csere: Szemerey (kapus), Pena 2 (1), Mészáros R., Márton G.

A Dryvit Profi Kézilabda Torna végeredménye:
1. DVSC SCHAEFFLER
2. FTC RAIL CARGO HUNGÁRIA
3. CS MINAUR BAIA MARE
4. GVM EUROPE VÁC

Nem véletlen tehát, hogy Debrecenben felfokozott érdeklődéssel várták a 2018/2019-es bajnokságot, ahol mindenképpen jobb eredményt várnak a tavalyi 9. helyezésnél. Jelentősen meg is erősítették a DVSC játékos keretét a nyáron, amely így most válogatott külföldi légiósok valamint tapasztalt és tehetséges fiatal magyar kézilabdázók keveréke.
Forrás: Kovács Anikó

Érkezett: Arany Rebeka (jobbszélső, Vasas), Bordás Réka (beállós, Nyíradony, kölcsönből vissza), Bulath Anita (balátlövő, Dunaújváros), Czuczu Frida (balátlövő, Pénzügyőr), Kovács Anna (jobbátlövő, Dunaújváros), Oguntoye Viktória (kapus, Dunaújváros), Triffa Ágnes (kapus, Kisvárda)
Távozott: Juliana Borges-Lima (brazil, balátlövő; Sparta Praha, cseh), Csáki Viktória (jobbszélső, Nyíradony), Hajduch Csenge (jobbszélső, Budaörs), Hársfalvi Júlia (balszélső, Metzingen, német), Horváth-Pásztor Bettina (kapus, Kisvárda), Karina Jezikava, (fehérorosz, átlövő; Koprivnica, horvát), Pénzes Laura (irányító-átlövő, Kecskemét, kölcsönbe), Arna Sif Pálsdóttir (izlandi, beállós, HK izlandi), Román Dorina (irányító, Orosháza, kölcsönbe), Sirián Szederke (beállós, Dunaújváros)

A DVSC csapatában volt az egyik legnagyobb átalakulás a nyáron, hiszen látható, hogy egyaránt erős a távozók és az érkezők névsora. A magyar válogatott jobbátlövő Kovács Anna, a legutolsó két Montenegró elleni válogatott találkozón nyolc gólt szerzett és a bajnokságban is már 38 találatnál jár. Az ő leigazolása tehát bevált, mint ahogy a visszatérő Bulath Anita és Triffa Ágnes is erősítésnek számítanak most Debrecenben. A két rutinos, volt válogatott kézilabdázó számára nem ismeretlen a Hódos Imre Sportcsarnok légköre, hiszen 2009 és 2011 között már játszottak a DVSC- ben. A Vasas csapatából jött szélső Arany Rebeka érkezésével, a debreceni gárdában már háromra nőtt – Arany Rebeka, Borgyos Panna, Szabó Dóra – az idén nyáron világbajnoki ezüstérmet szerző 18 éves fiatalok száma. Így pedig nyugodtan leírhatjuk, hogy a felnőtt női válogatott Európa – Bajnokságra készülő válogatottjába szintén helyet kapó Tóvizi Petra valamint a dán válogatott Lotte Grigel, a montenegrói válogatott Jelena Despotovic, a román válogatott Madalina Zamfirescu és az orosz válogatott Anna Punko jelenlétében a DVSC – nek nagyon erős játékos kerete van.

A DVSC SCHAEFFLER 2018/2019 –es játékso kerete és mezszámai:

Kapusok: 16. Triffa Ágnes, 61. Szabó Dóra, 90. Oguntoye Viktória

Szélsők: 6. Varsányi Nóra, 17. Vantara-Kelemen Éva, 47. Szabó Panna, 72. Arany Rebeka

Beállók: 13. Tóvizi Petra, 18. Bordás Réka,

Átlövők: 10. Anna Punko (orosz), 20. Bulath Anita, 33. Kovács Anna, 80. Jelena Despotovic (montenegrói)

Irányítók: 31. Maria-Madalina Zamfirescu (román), 34. Lotte Grigel (dán), 49. Borgyos Panna

Debrecenben a szakmai munkát is új vezetőedző írányítja a nyártól és Pål Oldrup Jensen személyében egy norvég szakembert sikerült megnyerniük. A tavalyi bajnokságot még a szlovén Anton Tiselj irányításával kezdték, de a bajnokság második felében már a másodedző Vida Gábor dolgozott a csattal, aki most a norvég vezetőedző munkáját is segíti.
Forrás: Kovács Anikó

Az 52 éves Pål Oldrup Jensen válogatott kapus volt, majd visszavonulása után edzősködni kezdett. Dolgozott hazája utánpótlás válogatottjai mellett, és a Haslum HK férfi csapatával norvég bajnoki ezüst- és kupa aranyérmet szerzett. Később az IL Flint Tønsberg női csapatát a harmadik ligából az élvonalba vezette. A norvég szakember megfordult már Magyarországon, 2012 és 2014 között két szezonon át volt a fehérvári női csapat szakvezetője. Irányításával az FKC 2014-ben az EHF Kupa elődöntőjébe jutott. Amikor viszot a Tronsberg kiesett a norvég első osztályból, felbontotta a szerződését Magyarországon és hazatért, hogy újra átvegye a norvég együttes irányítását. A tavalyi szezonban a Stabæk HB együttesét irányította, emellett ő volt a norvég ifjúsági válogatott szövetségi edzője, a nyári, szlovákiai Európa-bajnokságon is ő vezette a csapatot, amely az elődöntőben a mieinket győzte le, majd ezüstérmet szerzett a tornán.
A debreceni csapat jelenleg a bajnokság 8. helyén áll és az eredményeit figyelembe véve az elmondható, hogy hozta a számára kötelező győzelmeket. A bravúrok azonban elmaradtak, sőt a Siófok ellen a vártnál nagyobb arányú vereséget szenvedtek és hazai pályán a Kisvárda elleni rangadót sem tudták megnyerni. Az elmút fordulóban viszont, egy régi átkot győztek le, hiszen négy év után verték meg az MTK csapatát a fővárosban valamint az Eger elleni MK találkozót is biztosan hozták.

1.forduló         Siófok KTC KFT – DVSC SCHAEFFLER                            35 – 18
2.forduló         DVSC SCHAEFFLER – Eubility Group-Békéscsaba         37 – 25
3.froduló         Győri Audi ETO KC – DVSC SCHAEFFLER                        34 – 23
4.froduló         DVSC SCHAEFFLER – Kisvárda Master Good SE            27 – 27
5.froduló         FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC SCHAEFFLER             38 – 27
6.forduló         DVSC SCHAEFFLER – Eszterházy SC                               32 – 25
Magyar Kupa  Eszterházy SC – DVSC SCHAEFFLER                               20 – 31
7.forduló         MTK Budapest – DVSC SCHAEFFLER                              22 – 28
Forrás: Kovács Anikó

MTK-BUDAPEST–DVSC SCHAEFFLER 22–28 (13–12)
Népfürdő utca 300 néző.
DVSC: TRIFFA – VARSÁNYI 4, KOVÁCS ANNA 6 (4), Tóvizi, Zamfirescu, DESZPOTOVICS 6, VANTARA-KELEMEN 3. Csere: Oguntoye (kapus), Bulath 1, Grigel 6 (4), BORDÁS 2.
Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó