SIKER A SZOMSZÉDVÁRI RANGADÓN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.04.08.
A mosonszolnoki kézilabda csapat ellen mindig pikáns mérkőzéseket játszik az MKC és erre lehetett számítani vasárnap este is az UFM Arénában.
Az MKC U22 azonban a vártnál talán könnyebben hozta ezt a bajnoki találkozót, a tavalyi bajnoki címe után, az idén botladozó Vady Mosonszolnok ellen. A mosonmagyaróvári fiatalok így a két másik U22 – es gárda, a Szombathelyi KKA és a Győri Audi ETO KC mögött, őrzik a dobogós helyezésüket az NB II – ben.

Mosonmagyaróvári KC U22 – Vady Mosonszolnok  33-20  (17-10)

NB II. Észak-Nyugat női felnőtt 18. forduló
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna  
2019.április 7., vasárnap, 18.00 óra.
Játékvezetők: Csuka Pál – Kocsis Olivér     

MKC U22: Dávida G. – Domokos 3, Hudák E. 4 (2), Szalai Zs. 2 (1), Paróczai 5, Márczy 6, Fehér Á. 4. Csere: Dányi B. (kapus), Lázár J. 2, Szabó Cs. 2, Fekete F. 2, Kovács P. 1, Fenesi 1,
Mészáros E. 1 (1). Edző: Balogh Sándor

Balogh Sándor: "Ez a találkozó csak néhány percig volt szoros, talán mindössze addig, amikor 3 – 2 volt az eredmény. Utána egyértelműen mi irányítottuk a játékot és feküdt is nekünk a mosonszolnokiak párharcokra épülő játéka. Az ősszel nagyon nehezen sikerült nyernünk ellenük és annak a mérkőzésnek a tanulságait alaposan átgondoltuk most. Ezzel a mérkőzéssel, a lányok teljesítményével elégedett voltam és ez most a teljes csapatra vonatkozik, hiszen sokat cseréltünk. Viszont annak az okát meg kell találnunk, hogy miért ilyen hektikus a fiataljaink teljesítménye."
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó