Sokan várják a pénteki bajnokit

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.09.20.
Pénteken 18 óra 30 perctől újra hazai pályán bizonyíthat az Eu-Fire Mosonmagyaróvár, amely az MTK Budapestet fogadja az UFM Arénában. A mérkőzés házigazdája ezúttal a mosonmagyaróvári önkormányzat lesz. A találkozó előtt az alpolgármestert dr. Iváncsics Jánost kérdeztük.

„Örömmel vállaltuk a feladatot, hiszen az önkormányzat már a kezdetek óta jó kapcsolatot ápol a klubbal. Sokan a képviselők közül is rendszeresen járnak a bajnokikra. A hangulat fantasztikus az UFM Arénában, az MTK ellen is erre számítok. Nem lesz könnyű mérkőzés, de jó játékkal van esélyünk a győzelemre. Ráadásul úgy látom, hogy a lányok egyre jobbak a pályán és sokat fejlődtek a csapategység terén is. Az eddigi mérkőzések közül hozták a kötelezőt, az Egert legyőztük saját otthonukban. A Kisvárda és a Ferencváros elleni vereség pedig elfogadhatónak számít, hiszen ez a két csapat tudásban még előttünk jár."



 

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó