TEHETSÉGEINK SOROZAT – PUSZTAI BIANKA

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.02.20.
Ismét egy utánpótlás játékosunkat fogjuk bemutatni, egyrészt azért, hogy felhívjuk a szurkolóink figyelmét arra, hogy az NB I-es mérkőzés előtt két korosztályos mérkőzését is megnézhetnek az UFM Arénában.
Másrészt azért, mert a serdülő bajnokság előző fordulójában, Pusztai Bianka 14 gólt szerzett, ami rendkívül figyelemre méltó teljesítmény.

"Az egész mérkőzésen nagyon jól ment a játék, de a dobott góljaimat nem számoltam és ezért elcsodálkoztam, hogy 14-szer voltam eredményes – kezdi a beszélgetést a tizenöt éves Pusztai Bianka. Egy mérkőzésen még soha nem szereztem ennyi gólt és a mostani bajnokság során eddig 23 gólt dobtam, 10 mérkőzésen. A sok gólnál azonban én jobban örülök annak, hogy sikerült győznünk a serdülő csapattal, mert eddig ebben a bajnokságban nem szerepeltünk igazán jól."

A csapatból pedig többen az ifjúsági csapatunkkal készültök és néhányan, köztük te is, már az NB II – es felnőtt bajnokságban is bemutatkoztatok.

"Ennek és nagyon örülök és tudom, hogy a fejlődésünk szempontjából hasznos is, hogy idősebekkel készülünk és gyorsabb, erőteljesebb bajnokságokban is kapunk szerepet. A serdülő csapatban azonban pont nekem és a barátnőimnek, Babinszky Larának, Ruzsom Brigittának és Zsigmond Dorkának kellene egyenletes és meghatározó teljesítményt nyújtanunk. Sokat is beszélgetünk erről, hiszen mi együtt lakunk itt a Gulyás Lajos Kollégium gyönyörűen felújított szobáiban. Mindannyian nagyon szeretünk itt az MKC – ban kézilabdázni és ezt jó eredményekkel szeretnénk bebizonyítani."

Nagyon elszánt kislány vagy, hiszen ilyen fiatalon kerültél elég messze a budapesti otthonodtól. Nagyon hiányzik a családod, hiányoznak a kis testvéreid?

"Én élvonalbeli kézilabdázó akarok lenni és tudom, hogy ezért áldozatokat kell hoznom. Budapesten a Malév csapatában kezdtem el játszani és azért igazoltam Kozármislenybe és most a nyáron Mosonmagyaróvárra, hogy fejlődjek és ezt a célt elérjem. Nehezen engedtek el a szüleim és természetesen a kis öcsém és a húgom is nagyon hiányzik, de naponta beszélünk telefonon és a hétvégéket, amikor csak lehet, Kispesten töltöm velük. Itt pedig naponta vannak edzéseim és a Kossuth Lajos gimnáziumban is sokat kell tanulnom, tehát megvan a napi elfoglaltságom. Szerencsére sok mérkőzést is játszom, és ezeken rengeteget tanulok, az edzőimtől és a társaimtól is. Emlékszem egy másodosztályú bajnoki mérkőzésen voltam először az UFM Arénában és már akkor nagyom jól éreztem magam. Azóta pedig több élvonalbeli találkozót láttam itt és ezek csak megerősítettek abban, hogy egyszer majd én is ilyen szinten akarok játszani."

Ehhez nagyon sokat kell dolgozni, de azt az edzőid is kiemelték, hogy te nagyon szorgalmas játékos és igazi csapatember vagy.

"Az én életemben a kézilabda a legfontosabb és ezért megpróbálok most maximális odaadással edzeni, készülni és játszani. Hét évig balszélső voltam, de itt az MKC – ban inkább irányítóként játszom és ez a poszt jobban is tettszik nekem. De azért a szélső szerepkört is gyakorlom, hiszen tudom, hogy a testi adottságaim miatt később is ilyen posztokon vehetnek majd számításba. Elég bátor vagyok, és viszonylag jó oldom meg a betöréseket valamint az egy az egy elleni szituációkat. Tavaly volt egy váll sérülésem, ami néha még most is fáj, de az orvosok azt mondták, hogy fiatal korban ez műtét nélkül is rendbe jön majd. Megteszek tehát mindent, amit csak tudok, hogy elérjem a céljaimat!"

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó