TÚL SOKAT HIBÁZTUNK! – Horváth Lajossal néztük a pénteki MKC–MTK bajnoki mérkőzést

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.09.25.
Megpróbáltuk szakmai szemmel figyelni az MTK Budapest elleni találkozó eseményeit és így értékelni a találkozót. Horváth Lajos segítségét kértük meg erre, hiszen a tapasztalt kézilabda szakember, rendszeresen megtekinti az hazai MKC mérkőzéseit. A jelenleg a Győri ETO KC utánpótlását felügyelő Horváth Lajos meglátásai és véleménye pedig, nagyon tanulságossá is váltak a bajnoki találkozó végére.
"Bognár Róbert és Vlagyimir Golovin is alaposan felkészítette a csapatát és így biztos vagyok abban, hogy ez a mérkőzés nem fog hamar eldőlni - mondta a mérkőzés kezdete előtt Horváth Lajos. A játékosok is pontosan tudják, hogy ez egy fontos, rangadó, különösen a hazai pályán játszó MKC számára. A biztos bent maradáshoz ugyanis, a középmezőnyhöz tartozó csapatok ellen, pályaválasztóként meg kell nyerni a mérkőzéseket. Ehhez azonban ma hatvan percig kell feszesen védekezni és a kapusokra is szükség lesz. A mai találkozót azonban alapvetően az fogja eldönteni, hogy melyik csapat fog kevesebbet hibázni a játékban."
Forrás: Györe Béci

A mérkőzés első negyede nem sikerült jól a csapatunknak és így a fővárosiak folyamatosan előnyben kézilabdázhattak. Ezt pedig előzetesen, nagyon szerette volna elkerülni a csapatunk.

"Gyengén védekezik középen a mosonmagyaróvári csapat és ezt a komoly lövő erővel rendelkező MTK ki is használta. Indokolt a kapus csere is, mert ott is lényegesen jobb teljesítményre lenne szükség. Fiatal csapat az ellenfelünk, de jól érzékelhető, hogy többségében már két éve együtt játszanak és jó ritmusban is kézilabdáznak. Egyelőre a budapestiek akarata érvényesül, mert az MKC sajnos több ziccert is elhibázott, a vendégek pedig kétszer emberhátrányból is betaláltak."

Az első játékrész második felében eredményesebben játszott a csapatunk, de az MTK gárdájának így is sikerült két gólos előnnyel zárni a félidőt.

"Sok a találat ezen a mérkőzésen és nem igazán jó nekünk, hiszen nem szoktunk ennyi gólt kapni. A kék - fehérek továbbra is rohannak, mert el akarják kerülni, hogy felállt védekezés ellen fejezzék be a támadásaikat. Arra számítottam, hogy egy kicsit el fognak fáradni ebben, de a cseréik eddig jól szálltak be a játékba. Nekünk is volt egy jobb periódusunk, amikor Gubikova és Gyimesi is pályára lépett. A támadásainkban azonban továbbra is sokat hibázunk és sokszor indokolatlanul próbálkozunk a bejátszásokkal. Az MKC nagy akarattal játszik, de hátrányban nagyon nehéz kézilabdázni és ezért a folytatásban sokkal pontosabban kell játszanunk."
Forrás: Györe Béci

A játék képe azonban a második félidő első felében sem sokat változott. Továbbra is elsősorban az MTK Budapest dominált és így az előnyét is több gólra tudta növelni.

"Kicsit elhúzott most a vendég csapat, mert agresszívebb a védőfaluk és a támadásaik befejezéseinél sokkal kevesebb rossz döntést hoztak. Így pedig már érthető. hogy szoros mérkőzést játszottak Érden, mert látszik, hogy együtt vannak és jó formában is formában kézilabdáznak. Bognár Róbert próbálja forgatni a játékosait, de egyelőre még nem találta meg a mai napon leghatékonyabb csapatát. Ennek ellenére továbbra is úgy érzem, hogy lesz még fordulat és a mérkőzés csak a hajrában, az utolsó percekben fog eldőlni."
Forrás: Györe Béci

A mérkőzés utolsó negyedében a csapatunk óriási lelkesedéssel és néhány remek egyéni villanásnak köszönhetően, teljesen nyílttá tette a mérkőzést. Így tényleg a hajrá döntött, hiszen már egyetlen gólra csökkent az MTK Budapest vezetése.

"Dicséretet érdemelnek a mosonmagyaróvári lányok, hogy így visszahozták ezt a mérkőzést a hajrában. Hajtai Vanessza kezében tulajdonképpen meccslabda is volt, de az ziccer is kimaradt. Nem örülök annak, hogy igazam lett, de sajnos valóban az a csapat győzött amelyik kevesebbet hibázott ezen a rangadón. Igaz hiányzott egy jó kapus teljesítmény a csapatunkban de el kell ismernünk, hogy a lehetőségeit sokkal jobb százalékban használta ki a győztes budapesti csapat. Az MKC a végsőkig küzdött és ennek köszönhetően, egy kicsi szerencsével, talán egy döntetlent elérhetett volna. Tovább kell tehát építeni ezt a csapatot, amely a sérültekkel kiegészülve és egy koncentráltabb játékkal, el fogja érni a céljait."
Forrás: Györe Béci

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó