Esküt tettek

 

Január 9-én ünnepélyes keretek között tették le magyar állampolgársági esküjüket a Bízik testvérek. Az Mosonmagyaróvári Kézilabda Club két felnőtt játékosa Boglárka és Réka még nyáron kérvényezte a honosítást azért, hogy játszhassanak az NB I/B-s bajnokságban.

 

 

Bízik Boglárka az MKC játékosa: „Hosszú folyamaton vagyunk túl, nyár óta várunk rá, de végre sikerült. Szerencsére sok segítséget kaptunk, így viszonylag hamar el tudtuk intézni a papírokat. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan mellénk álltak, amiért hálásak vagyunk.”

 

 

Dr. Árvay István polgármester beszédében kiemelte azért is különleges ez a honosítás, mert a Bízik testvérek számára ez nem velük született kiváltság, hanem önként választották azt, hogy ehhez a nemzethez akarnak tartozni.

 

 

Bízik Réka az MKC játékosa: „Fontos lépés az életünkben a honosítás. Egyrészt, hogy játszhassunk a csapatban, másrészt pedig magyarnak is tartjuk magunkat. Magyarul tanultunk meg beszélni, magyar iskolába jártunk, az életem majdnem felét Magyarországon töltöttem. Ezzel a mai ünnepséggel hivatalossá tettük a dolgot.”

 

 

A polgármesteri hivatal dísztermében tartott ünnepségen a városvezetés mellett az egész csapat is megjelent, megmutatva, hogy jóban-rosszban kiállnak egymás mellett.

 

 

Hajrá MKC!