Megvalósult álom – interjú az MKC tehetségével, Szalai Zsuzsannával

 

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlásában egyre több fiatal mutatja meg tehetségét. Legutóbb Szalai Zsuzsanna érdemelte ki a bizalmat és a Marcali elleni bajnokin már a felnőtt csapatot erősítette.

 

 

Szalai Zsuzsanna, az MKC játékosa: „Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy az első bajnoki mérkőzésemen játszhattam. Gyermekkorom óta, amióta csak kézilabdát fogtam a kezemben, keményen dolgoztam minden egyes edzésen, hogy a felnőttek közé kerülhessek. Fantasztikus érzés volt a teltházas Arénában az MKC-s család előtt debütálni.”

 

 

Szalai a szezon elején az ifjúsági csapattal készült és két bajnokságban (ifjúsági, megyei) vitézkedett, mára pedig már a felnőttek edzéseit is látogatja és több mérkőzésen is lehetőséget kapott.

 

 

Szalai Zsuzsanna, az MKC játékosa: „Felpörögtek az események, amitől nagyon boldog vagyok. Egyáltalán nem zavar, hogy ingáznom kell a három település (Győr, Ikrény, Mosonmagyaróvár) között, szeretem a kihívásokat. Számomra nagy öröm, hogy csapatban játszhatok, segíthetjük egymást a pályán. A kitűzött célokat közösen kell elérni és természetesen a sikereknek együtt örülni.”

 

Szalait az első bajnokiján a győri Bercsényi iskola igazgatója, Németh Zsolt is élőben nézte meg. 

 

Szalai Zsuzsanna, az MKC játékosa: „Igazi csapattársként fogadtak a lányok és a mai napig nagyon sok segítséget kapok tőlük, bíztatnak, segítőkészek velem. Szeretném ezt meghálálni minél több góllal, hogy visszajussunk az NB I-be, ezért a maximumot igyekszem kihozni magamból.”

 

Hajrá MKC!