Visszatekintő: EU-FIRE Mosonmagyaróvár – Szekszárdi FGKC

 

Újabb magabiztos győzelmen van túl az EU-FIRE Mosonmagyaróvár, amely az NB I/B Nyugati csoportjának aktuális fordulójában a Szekszárdot múlta felül 28-19-re. A találkozón folytatódott klubunk kezdeményezése miszerint minden hazai mérkőzést egy helyi vállalkozás, magánszemély támogat. Ezúttal Mosonmagyaróvár egyik nagymúltú cége a Winkler Tüzép Kft. vállalta a feladatot.  

 

 

Szintén szokás az MKC hazai bajnokijain az ünnepélyes kezdődobás, amelyet ezúttal is az este főtámogatója a Winkler Tüzép Kft. ügyvezető-helyettese, Winkler Károly végezte el.

 

 

A hangulatról ezen estén a KHAMSA Hastánc Egyesület gondoskodott.

 

 

A találkozó ismét sok néző előtt és jó hangulatban zajlott. Igaz a csapat gépezete kicsit döcögött, több hibával játszottak az MKC-s lányok, de a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben.

 

 

Dányi Bernadett, az MKC kapusa: „Nem ez volt a szezon legjobb mérkőzése számunkra, voltak hibák, a Szekszárd is jól játszott, de így is kilenccel nyertünk és miénk a két pont, ez a legfontosabb. Arra törekszem, hogy mindig kiegyensúlyozott teljesítményt tudjak nyújtani. Ebben nagy segítséget kapunk a kapusedzőnktől, édesapámtól, Dányi Istvántól, aki hetente háromszor foglalkozik velünk, speciális gyakorlatokkal. Sokat jelent ez nálam és Andinál is.”

 

 

Az MKC góllövői közül az egyik legeredményesebb játékos Kovacsicz Mónika volt. A szélső a találkozó alatt hatszor talált be az ellenfél kapujába.

Kovacsicz Mónika, az MKC játékosa: „Kicsit tompábbak voltunk, ám nehéz minden ellenféllel szemben ugyanúgy pörögni. Jól játszott a Szekszárd, nem könnyítette meg a dolgunkat. Kemény sorozatterhelésnek vagyunk kitéve, kevés pihenőnappal, de igyekszünk mindig megújulni. Négy forduló van hátra, győzni kell mindig és irány az első osztály.” 

 

 

A bajnoki találkozók sora április 14-én, szombaton 16 óra 30 perctől folytatódik a Pilisvörösvár ellen, az UFM Arénában.

 

Hajrá MKC!