A kvalifikációs női világbajnokság előtti utolsó mérkőzését Balatonbogláron, a NEKA otthonában játszotta a Motherson Mosonmagyaróvár
Az MKC-ból sérülés miatt az a Varga Emília hiányzott, aki a nyáron pont a NEKA-tól igazolt Mosonmagyaróvárra. Gyurka János együttese kiválóan kezdte a boglári mérkőzést. Szemerey Zsófi több bravúrral indított, Ines Ivancok pedig kétszer, míg Albek Anna háromszor köszönt be, így a hatodik percben 5-1-re vezetett az Óvár. A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült. A NEKA négygólos Miklós Kitti révén próbálta tartani magát, kevés sikerrel. Tóth Gabriella is remekül kézilabdázott, így már a 20. percben kialakult a tízgólos különbség a csapatok között (6-16). Mínusz hatra ugyan visszajött a hazai csapat (11-17), de a félidőben így is kilenccel, 20-11-re vezetett a Mosonmagyaróvár.
A második félidőben tovább nőtt az MKC előny, és azok a játékosok is több lehetőséghez jutottak, akik az előző mérkőzéseken kevesebbet játszottak. Gyurka János együttese tizenhárommal is vezetett (14-27), igaz a NEKA zsinórban négy dobott góllal kozmetikázott az eredményen (18-27). Egyik csapat játéka sem volt mentes a hibáktól, és állandósult a 9-10 gólos differencia a felek között. Csapó Kincső 15 védéssel segítette csapatát, Miklós Kitti 5, Faragó Lea pedig 4 góllal zárt. Óvári oldalon Szemerey 40% feletti védési hatékonyságot hozott (7 védés/17 lövés), és hárman is hibátlanul lőttek: Ivancok (7 gól), Albek és Pásztor (4-4 gól) sem rontott, de Stranigg Zsófi is négy gólt szerzett öt próbálkozásból. Az MKC végül 36-25-re nyert, így tizedik győzelmét aratta a női kézilabda NB I-ben. A óvári csapatra idén még egy bajnoki találkozó vár. Gyurka János együttese december 30-án az MTK otthonában zárja az évet.
Női kézilabda NB I, 9. forduló NEKA - Motherson Mosonmagyaróvár 25-36 (11-20) 300 néző, NEKA Csarnok, Balatonboglár
V.: Paska, Vastag
NEKA: Zaj - MIKLÓS 5, Lapos 2, Győri 3, Bató 1, Munteanu-Korodi 1, Berei.
Csere: CSAPÓ (kapus), FARAGÓ LEA 4, Molnár D. 2, Petruska, Matucza 1, Wald 2, Keceli-Mészáros 3, Körtvélyesi, Kriston 1.
Vezetőedző: Bakó Botond
MKC: SZEMEREY - Udvardi 1, PÁSZTOR 4, ALBEK 4, IVANCOK 7, Tóth G. 4, Schatzl N 5.
Csere: Hadfi, Horváth Sz. (kapusok), Tóth E. 3, Sztankovics, Bardi 1, Faragó Luca 1, STRANIGG 4, Lancz 1, Tóth N. 1.
Vezetőedző: Gyurka János
Kiállítások: 0 perc, ill., 4 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill., 2/0.
Az eredmény alakulása: 4. perc: 0-3, 13.p: 4-10, 23.p: 8-17, 30.p: 11-20, 34.p: 12-24, 41.p: 14-27, 50.p: 20-30, 60.p: 25-36
Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Örülök, hogy a csapatom megfelelően állt a mérkőzéshez. Sokszor vannak gondjaink a koncentrációval, emiatt vétünk hibákat. Összességében jól tejesítettek a lányok, mégha a széleken kaptunk is néhány olyan gólt, amelyet nem szabdadot volna. A belső védőfal jól dolgozott. A második félidőben több esetben voltak gondjaink a helyzetkihasználásokkal, ennek kijavítása további feladatokat ad számunkra. Azt várom ezektől a mérkőzésektől, hogy a cserejátékosok is több lehetőséget kapjanak és éljenek is ezzel, hiszen januártól komoly terhelés vár ránk, amiből mindenkinek ki kell venni a részét." Ines Ivancok, a Motherson Mosonmagyaróvár játékosa: Végig feszes mérkőzés volt. Nagyon büszke vagyok a lányokra, még akkor is, ha a végén már volt gond a koncentrációnkkal. Megvoltak a helyzeteink, ám a NEKA kapusa remek formában védett, így megnehezítette a dolgunkat.