2021/2022 UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 13.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.02.21.
Ismét jelentkezik az utánpótlás híradó, hiszen a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club négy utánpótlás csapata is bajnoki mérkőzést játszott az elmúlt héten. Győzelmekről, döntetlenről és vereségről is beszámolunk, amelyek közül pont az utóbbi az, ami kellemetlen meglepetés volt a fiatalok versenyeiben.

Leány ifjúsági I osztály - nyugat - 15. forduló:
Érd - Mosonmagyaróvári KC  23 - 26 (8 - 11) 
MKC: Soltész - Sztankovics 1, Lázár 6, Babinszky 5, Paróczai 2, Sefcsik 2, Szabó Cs. 3.
Csere: Zentai (kapus), Uzonyi-Varga 3, Baumgartner 3, Sztranyovszky 1, Lengyel L., Magyari, Kiss J.
Utánpótlás edző: Bognár Róbert 


Bognár Róbert: - Mindkét csapat számára nagyon fontos, igazi alsóházi rangadóra került sor Érden. Ennek megfelelően ideges, kapkodó játékot hozott a kezdés, amely után azonban szerencsére mi nyugodtunk meg hamarabb. Sikerül öt gólos előnyt szereznünk, így az ellenfél edzője már húsz perc után kikérte a második idejét is. Nekünk azonban továbbra is folyamatosabb volt a játékunk, végig kézben tartottuk az eseményeket. Nagyon harcosan kézilabdáztunk, minden játékosunk hozzá tudott tenni a mérkőzéshez és nagyon örültem, hogy végre igazán kevés technikai hibát vétettünk. Csapatként szerzetünk tehát egy fontos győzelmet, amit csak Babinszky Lara bokasérülése zavart meg, amely reméljük, hogy nem lesz súlyos.   

Leány serdülő III. osztály - nyugat - 11. forduló:
Mosonmagyaróvári KC - Kilián DSE Pápa  37 - 25 (22 - 14) 
MKC: Szikra K. (kapus) - Smuk 2, Deutsch, Vidra K. 4, Plachy 8, Vidra V. 8, Telek 8. 
Csere: Kiss L., Varga L. (kapus), Pécsi-Palotás 4, Csáki A. 3, Novits, Varga B., Szabó E., Gerber. Lengyel A.
Utánpótlás edző: Balogh Sándor 

Balogh Sándor: - Vegyes érzelmekkel vártam a tavaszi bajnoki rajtunkat, mivel a Covid járvány és a sérülések alaposan átírták a felkészülésünket. Gyakorlatilag csak az elmúlt egy hétben tudtunk teljes létszámmal készülni, tehát nem a legjobb előjelekkel vártuk a mérkőzést A lányok azonban most végig nagy akarattal, egymást segítve kézilabdáztak és annak is nagyon örülök, hogy többen osztoztak a gólokon, láttam egy-két szép megoldást. Minden benevezett játékos pályára tudott lépni, ez pedig szintén fontos hozadéka a magabiztos győzelmünknek. 

Női felnőtt NB II Észak – nyugat - 12. forduló:
Mosonmagyaróvári KC - Bajnok DSE Nemesvámos  27 - 27 (15 - 14)
MKC: Soltész - Uzonyi-Varga 1, Lázár 12, Sztranyovszky, Paróczai 3, Sefcsik 5, Szabó Cs. 2.
Csere: Dávida (kapus), Lengyel L. 3, Kiss J. 1, Sztankovics, Baumgartner, Magyari, Gutecz, Fekete F., Dezséri.
Utánpótlás edző: Bognár Róbert 

Bognár Róbert: - Nem kezdtük jól a mérkőzést, nehezen állt össze a védekezésünk, így előnybe kerültek a vendégek. Cserékkel próbáltunk ezen javítani, amelyek után vissza is tudtunk jönni a meccsbe. Sajnos szinte ugyanezt a második félidőben is lemásoltuk, tehát a nagyon jó hajránk ellenére is azt kell mondanom, hogy inkább nyertünk egy pontot és nem veszítettünk. Eddig nem volt sok sikerélményünk a bajnokság jelenlegi harmadik helyén álló Nemesvámos ellen, így ez a döntetlen értékes a számunkra. Sőt több jó egyéni teljesítményt is meg tudok említeni, hiszen Soltész jól védett, Sefcsik és Paróczai is jó mutatókkal zárt, Lázár Jázmin tizenkét gólja pedig önmagáért beszél. 

Leány serdülő II. osztály - nyugat - 12. forduló: 
Szent István SE - Mosonmagyaróvári KC  30 - 25 (18 - 13) 
MKC: Zentai - Beke 2, Hajczinger 8, Bíró L. 1, Schuttovits 2, Tolnai 2, Buga R. 1. 
Csere: Petz K. (kapus), Magyar B. 3, Sztranyovszky 2, Lengyel L. 2, Baumgartner 1, Sefcsik 1. 
Utánpótlás edző: Farkas Veronika 

Farkas Veronika: - Egy nagyon jól felkészített, remek fizikai adottságokkal rendelkező csapat ellen játszottunk Budapesten. Ez pedig tulajdonképen el is döntötte ezt a találkozót, mert mi ezet a különbséget nem tudtuk, de az nagyobb baj, hogy nem is akartuk ellensúlyozni. Hosszan beszélgettem a lányokkal a mérkőzés után, hiszen a számomra érthetetlen volt, hogy nem láttam semmi tüzet, semmi akaratot bennük. A játékunk tulajdonképpen elfogadható lett volna, de a kézilabda küzdeni tudás nélkül nem lehet eredményes. Sajnos a visszajátszó ifi kerettagok sem tudtak most segíteni, ami viszont értehető, hiszen ők már a harmadik találkozójukat játszották a héten.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó