2021/2022 UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 3.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.09.27.
Szerdán kellemetlen vereséggel kezdte a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapata a hetet, de a folytatás viszont remekül sikerült az MKC utánpótlásának. Szombaton és vasárnap hazai pályán és idegenben sikerült megnyerni valamennyi korosztályos találkozót.

Leány ifjúsági I osztály - nyugat - 3. forduló: 
Szent István SE - Mosonmagyaróvári KC - Érd  26 - 23 (12 - 11)
MKC: Soltész - Uzonyi-Varga 4, Baumgartner, Sztranyovszky 6, Paróczai 3, Lázár 3, Szabó Cs. 3. Csere: Bognár (kapus), Sefcsik 4, Kiss J., Magyari, Lengyel L. 
Utánpótlás edző: Bognár Róbert 

Bognár Róbert: - Idegesen kezdtük el ezt a mérkőzést, amit sajnos később sem tudtunk levetkőzni. Nagyon sok volt a technikai hibánk, az eladott labdánk, a kihagyott ziccerünk és ebben az osztályban ennyi problémával nem lehet mérkőzést nyerni. A mérkőzést eldöntő pillanatokban többször szabályosan oda ajándékoztuk a labdát az ellenfelünknek, ami meg is pecsételte a sorsunkat. Próbáltunk felzárkózni, de ehhez néhány jobb egyéni teljesítmény, mint például Stranyovszky és Sefcsik igyekezete nem volt elég. Az erőlködéstől a mérkőzés végére pedig el is fáradtunk, így saját magunkat vertük meg, ami azért nagyon bosszantó, mert nem jobb képességű csapattól kaptunk ki.   


Női felnőtt NB II. Észak - nyugat - 2. forduló: 
Mosonmagyaróvári KC U22 - Győri ETO KC U22  29 - 21 (18 - 11) 
MKC: Dávida - Uzonyi-Varga, Kiss J. 4, Sztranyovszky 7, Paróczai 2, Lázár 11, Fekete F. 4. Csere: Szabó Cs. 1, Magyari, Gutecz. 
Utánpótlás edző: Bognár Róbert 

Bognár Róbert: - Nagyon kellemes meglepetést okozott a számomra ezen a találkozón a csapat, hiszen az ETO bármelyik együttesének legyőzése mindig figyelemreméltó eredmény. Nagyon jó felfogásban kézilabdáztunk, türelmesek voltunk támadásban, keveset hibáztunk így megnyugtató előnyt tudtunk szerezni az első félidőben. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy mindezt végig bírtuk, pedig nagyon kevés játékost tudtunk szerepeltetni. Minden játékosunk maximális dicséretet érdemel, de a hatvan percig remek teljesítményt nyújtó Kiss Jankát, Lázár Jázmint és Sztranyovszky Laurát külön ki szeretném emelni. Az igazi meglepetésnek én a győzelmünk arányát tartom, ami egyértelműen megmutatja, hogy bármelyik csapattal fel tudjuk venni a versenyt, ha önmagunkat legyőzzük.        

Leány serdülő II. osztály - nyugat - 2. forduló: 
Százhalombattai VUK SE - Mosonmagyaróvári KC  24 - 33 (15 - 14) 
MKC: Zentai - Bertalan 3, Hajczinger 10, Tolnai 3, Schuttovits 1, Sefcsik 5, Lengyel L. 5. Csere: Bognár, Petz (kapusok), Beke 4, Bíró 2, Magyar B. 
Utánpótlás edző: Farkas Veronika 

Farkas Veronika: - Jól kezdtük a százhalombattai bajnoki találkozót, de sajnos negyedóra elteltével kicsit belekényelmesedtünk a játékba. Nem voltak ütközéseink, hiányoztak a megállító faultok és a hazai csapat beállóját sem tudtuk megfelelően semlegesíteni. Így vissza tudott jönni a hazai csapat, amely egy gólos vezetést szerzett az első játékrész végére. A szünet után azonban sokkal jobban összeállt a védekezésünk, ami mögött Bognár Réka is bravúrosan védett. A támadásaink során pedig sokkal türelmesebbek voltunk, a legjobb ütemben szeretünk gólokat, amelyben a nagyon gólerősen kézilabdázó Hajczinger Dalma járt az élen. Erővel is jobban bírtuk a mérkőzés második szakaszát, így végül magabiztosan szereztük meg a győzelmet, amely a mi alakuló csapatunk számára értékes siker. 

Leány serdülő III. osztály - nyugat - 2. forduló: 
Mosonmagyaróvári KC - Tatai AC  27 - 13 (13 - 5) 
MKC: Szikra - Smuk 2, Deutsch 6, Vidra K. 6, Hatt, Faddi-Horváth 3, Telek 8. Csere: Varga L. (kapus), Petró 1, Csáki A. 1, Rigó, Gerber, Lengyel A., Szabó E., Pécsi-Palotás, Plachy. 
Utánpótlás edző: Balogh Sándor   

Balogh Sándor: - Léptünk ismét egyet előre a múlt heti játékunkhoz, a pályán mutatott teljesítményünkhöz képest. A játékosok maradéktalanul betartották azokat a taktikai utasításokat, amelyeket megbeszéltünk a találkozó előtt. Azért pedig külön jár az elismerés, hogy ismét igazi csapatként szerepeltünk, amelyben mindegyik játékosunk hozzá tudott tenni a sikerhez. Megyünk tovább, mert sok ilyen mérkőzést szeretnénk még játszani ebben a bajnokságban! 

Gyermekbajnokság leány U13 - C csoport: 
Kisbér KC - Mosonmagyaróvári KC  15 - 23 (8 - 12) 
Mosonmagyaróvári KC - Komárom VSE  34 - 3 (20 - 0) 
MKC: Horváth Anna, Szücs Boglárka (kapusok), Csáki Viola12, Csontos Viktória 14, Csontos Regina 14, Major Kitti 1, Horváth Tímea, Kanka Szilvia 9, Katona Mira, Szalai Zoé 7. 
Utánpótlás edző: Kránitz János   

Kránitz János: - Az első mérkőzésen kicsit nehezen lendültünk játékba, csak az első játékrész végére gyorsult fel megfelelően a játékunk. Utána azonban már tartottuk a tempót, sok bátor egyéni akciót vezettünk, amelyeket eredményesen is fejeztünk be. Az így megszerzett előnyünket pedig magabiztosan meg is tartottuk a mérkőzés végéig. A második találkozón az ellenfelünk gyengébb képességű volt, nem tudta tartani velünk a lépést. Így lehetőségünk volt sokat cserélni, sok játéklehetőséget adni azoknak is, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán. Az eredményes, lelkes játékért minden kézilabdázónk dicséretet érdemel!


Következő mérkőzés:
Motherson-Mosonmagyaróvár - Váci NKSE
2021.10.16., 18:00 óra.
Videók
összes videó