2021/2022 UTÁNPÓTLÁS HÍRADÓ 9.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.11.08.
Összességében elmondható, hogy sikeres hetet zárt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlása, különösen azt is figyelembe véve, hogy valamennyi találkozóját idegenben játszotta le. Ennek a legfontosabb állomása az U22-es csapat NB II-es, Celldömölki győzelme volt vasárnap, ami rendkívül fontos két bajnoki pontot eredményezett. A serdülő III. osztályában és a tizenhárom évesek tornáján is dominált az MKC, valamint az U11 mérkőzései is inkább pozitívan értékelhetők. Viszont a serdülők másodosztályú pontvadászatában az MKC serdülő vereséget szenvedett Mohácson.

Női felnőtt NB II. Észak - nyugat - 7. forduló: 
Celldömölki VSE - Mosonmagyaróvári KC U22  24 - 33 (14 - 17) 
MKC U22: Zentai - Lengyel L. 2, Baumgartner 4, Sztranyovszky 8. Paróczai 1, Lázár 6, Szabó Cs. 1. Csere: Bognár R. (kapus), Sefcsik 7, Fekete F. 3, Magyari 1, Kiss J., Gutecz. 
Utánpótlás edző: Bognár Róbert 

Bognár Róbert: - Nagyon fontos két bajnoki pontot szereztünk, amelyekre már rettenetesen nagy szükségünk is volt. Lényegesen jobban, okosabban kézilabdáztunk ezen a találkozón, mint az előző hetekben. Az volt a célunk és egyben a fegyverünk, hogy ne a több idősebb, rutinosabb játékossal felálló hazai csapat tempója, hanem a mi sebességünk jellemezze a játékot. Ezt pedig sikerült is megvalósítanunk, mert valóban nagyon sokat futottunk, igazán alázatosan dolgoztunk a sikerért. Több jó egyéni teljesítmény is volt a csapatunkban, hiszen Sztranyovszky Laura, Sefcsik Nóra és Lázár Jázmin is gólerősen kézilabdázott. Az újonc kapusunk, a 2007-es születésű Zentai Csenge pedig remekül védett, de minden játékosunk pályára lépett, így igazi csapatként tudtuk megszerezni a győzelmet.   


Leány serdülő II. osztály - nyugat - 7. forduló: 
Mohácsi TE 1888 - Mosonmagyaróvári KC  40 - 34 (19 - 18) 
MKC: Zentai - Bertalan 4, Hajczinger 11, Bíró 6, Schuttovits 6, Tolnai 3, Buga R. 4. Csere: Petz (kapus) Beke, Vidra V. 
Utánpótlás edző: Farkas Veronika 

Farkas Veronika: - Nagyon jó felfogásban, bátran, a taktikai utasításokat betartva kezdtük el a mérkőzést, sőt tulajdonképpen így is játszottunk egészen a mérkőzés hajrájáig. Az utolsó szakaszban azonban az idősebb játékosokból álló, ezért nagyobb tapasztalattal rendelkező hazai csapat kihasználta, hogy fejben egy kicsit elfáradtunk. Sajnos még a mérkőzés napján is kiesett játékosunk, így nem nagyon tudtam cserélni, frissíteni a mérkőzést eldöntő belső posztokon. A vereség ellenére viszont dicséret illeti a csapatot, mert ennyi játékossal ez elfogadható eredmény az élmezőnyhöz tartozó Mohács ellen.   

Leány serdülő III. osztály - nyugat - 7. forduló: 
Lipót SE - Mosonmagyaróvári KC 26 - 32 (18 - 19) 
MKC: Varga L. - Telek 7, Faddi-Horváth 10, Vidra K. 6, Rigó, Deutsch 4, Smuk 2. Csere: Kiss L. (kapus), Petró 1, Varga B. 1, Lengyel A.1, Pécsi-Palotás, Szabó E., Gerber, Csáki A. 
Utánpótlás edző: Balogh Sándor 

Balogh Sándor: - Ebben a bajnoki fordulóban a szomszédos Lipótra látogattunk, ahol a csapat sajnos az idegenbeli mérkőzéseink minden „szépségét” megmutatta ismét. Még mindig keresem tehát az idegenben is a saját játékát játszó mosonmagyaróvári serdülő csapatot. Ezen a találkozón is nagyon sok egyéni hibát vétettünk támadásban és védekezésben, de ezt most elbírtuk. A jobb erőnlétünk, a hosszabb cserepadunk és az egy az egy elleni párharcok sikeres megnyerése volt a döntő tényező abban, hogy sikerrel tudtuk venni ezt az akadályt. 

Gyermekbajnokság leány U13 - VIII. csoport: 
Tatai AC - Mosonmagyaróvári KC  9 - 31 (4 - 16) 
Dorogi ESE - Mosonmagyaróvári KC  21 - 26 (11 - 13) 
MKC: Papp Anna, Szücs Boglárka (kapusok), Bulatova Bernadett, Csáki Viola 13, Csizmazia Dóra 1, Csontos Regina 10, Csontos Viktória 21, Fekete Maja 2, Horváth Tímea, Kanka Szilvia 4, Szalai Zoé 5. 
Utánpótlás edző: Kránitz János 

Kránitz János: - Az a legfontosabb, hogy ismét pályára léphetett, játszhatott az MKC U13-as csapata. Több újonc kézilabdázó is bemutatkozott nálunk, akik fegyelmezetten kézilabdáztak, így méltó partnerei voltak a tapasztaltabb társaiknak. Az első mérkőzésen energikus, hatékony, gólra törő volt a teljesítményünk, ami a dobott gólok számában is megmutatkozott. A második mérkőzésre kissé elfáradtunk, az ellenfelünk is nagyobb játékerőt képviselt, de ennek ellenére nem forgott veszélyben a győzelmünk. Viszont sajnos Kanka Szilvia bokasérülést szenvedett, így két-három hétig nem számíthatunk rá. Dicséretet érdemel a csapat, hiszen hétről-hétre hibátlanul szerepel a tornák mérkőzésein.   

Gyermekbajnokság leány U11 - VII. csoport: 
KSE Bősárkány - Mosonmagyaróvári KC 
Lébényi KSZSE - Mosonmagyaróvári KC 
MKC: Priskin Panna, Völgyesi Stefi (kapusok), Bognár N., Gősi Liza, Horváth Borbála, Kerényi Lilla, Légrádi Jázmin, Mészáros Kata, Nagy Nikol, Novák Jázmin, Rédling Anna, Szacsuri-Németh Réka, Szalay Luca, Szócsin Dorina. 
Utánpótlás edző: Orbán Ákos 

Orbán Ákos: - Ebben a korosztályban még nem számolják az eredményeket, de a hétvégi Mosonszolnoki tornán azt gondolom, hogy egy vereség és egy győzelem volt a mérlegünk. Az első találkozón a Bősárkány ellen sajnos a mondhatni már szokásos izgulós, bőven a valós tudásunk alatti teljesítményt nyújtottuk. A Lébény elleni második találkozón viszont kifejezetten jó védekeztünk, ami mögött a kapusaink is jól védtek, a támadások során pedig sokkal bátrabbak, lendületesebbek voltunk. Ehhez a játékhoz gratuláltam is a kislányoknak, mert erre a teljesítményre lehet építeni a jövőben.


Következő mérkőzés:
Motherson-Mosonmagyaróvár - Szombathelyi KKA
2021.12.28., 18:00 óra.
MOSONMAGYARÓVÁR, UFM ARÉNA
Videók
összes videó