A 2020/2021-ES EURÓPA-LIGA GYŐZTES NANTES KŐVETKEZIK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.01.13.
Az Európa-Liga B csoportjában a második körre kerül sor a hétvégén, amelyben a Motherson-Mosonmagyaróvár a francia Neptunes De Nantes vendége lesz. A 2023 január 14.-én szombaton 20.00 órakor kezdődő találkozót a Sport 1 TV élőben fogja közvetíteni.

Az 1998-ban alapított francia klub nemrég ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját, és hetedik esztendeje oszlopos tagja a francia női élvonalnak. Eddigi legjobb bajnoki helyezésüket pont tavaly érték el azzal, hogy negyedikek lettek a szezon végén, a Brest, a Metz és a Páris 92 mögött. Így a történetük eddigi legnagyobb sikere az Európa-Ligához kapcsolódik, amelyet a 2020/2021-es szezonban megnyertek. Akkor még Nantes Atlantique Handball néven a döntőben, öt góllal győzték le a címvédő Siófok KC gárdáját.  


A következő idényben viszont nem sikerült továbblépni a csoportkörből, amin a Nantes az idén mindenképpen szeretne javítani. A selejtezőt, a német VFL Oldenburg ellen két győzelemmel megoldották (VFL Oldenburg - Nantes 27 - 34, Nantes - VFL Oldenburg 35 - 24). A csoportkört viszont Dániában vereséggel kezdték, 30 - 20 arányban kaptak ki az Ikast csapatától

A Nantes női vezetőedzője, az egykori kiváló kézilabdázó, a dán Helle Thomsen, aki Hollandia és Svédország szövetségi kapitányaként is dolgozott. Négy skandináv játékos szerepel a Nantes játékoskeretében, három svéd, Strömberg, Hagman és Lagerquist, valamint a norvég Finstad Bergum. Erre a vázra épül a csapat játéka, de feltétlenül meg kell említeni a még csak 19 esztendős, de már stabil francia válogatott irányító Léna Grandveau nevét is, akit az egyik legnagyobb tehetségnek tartanak Franciaországban. Korábban Estelle Nze Minko (2013-2015) is volt a Nantes kézilabdázója, sőt Mayer Szabina személyében, 2018-ban magyar játékost is foglalkoztattak. Azt pedig már bejelentették, hogy a következő idényben a játékosuk lesz a svéd válogatott kapus Jessica Ryde, aki a mostani csoportellenfél Ikast Handbold gárdájából érkezik és náluk folytatja a pályafutását a Siófokról viharos körülmények között távozó átlövő Tamara Horacek.

A Les Neptunes de Nantes-nak azonban a 2014/2015-ös idény óta saját utánpótlás központja is van, így remekül ki tudja használni, hogy Franciaországban az egyetlen klub, amely kizárólag a női sportra koncentrál. Nantes, 300 ezer lakosú kikötőváros, amely mintegy 50 kilométerre az Atlanti-óceántól, Franciaország nyugati részén fekszik. A város első számú sportcsapata a nyolcszoros bajnok FC Nantes futballklub, de hatalmas népszerűségnek örvend a városban kézilabda is. A férfiaknál a HBC Nantes 2018-ban BL-döntőt vívott, mindkét kézilabda szakág otthona pedig a kívül és belül is formabontó Palais des Sports de Beaulieu, mely 5500 néző befogadására alkalmas. 

A francia csapat jelenlegi keretében hét olyan kézilabdázó található (Floriane André, Adrianna Placzek, Dyénaba Sylla, Nathalie Hagman, Manon Loquay,  Gordana Mitrovic, Orlane Ahanda) akik részesei voltak a 2020/2021-es Európa-Liga győzelemnek. A már említett skandináv kézilabdázók (Nathalie Hagman, Carin Strömberg, Anna Lagerquist, Mari Finstad Bergum) stabil válogatottak a hazájukban. Ugyanez elmondható a lengyel kapus Adrianna Placzek-ről és a Floriane André, Léna Grandveau, Oriane Ondono trióról, akik a francia nemzeti csapatban szerepelnek. 

A Les Neptunes de Nantes 2022/2023-as játékoskerete és mezszámai: 
Kapusok: 12. Floriane André, 24. Adrianna Placzek (lengyel) 
Szélsők: 17. Marine Dupuis, 42. Dyénaba Sylla, 18. Naémi Ardouin, 44. Raissa Dapina (szenegáli), Nathalie Hagman (svéd) 
Irányítók: 29. Léna Grandveau, 8. Carin Strömberg (svéd) 
Beállók: 19. Anna Lagerquist (svéd), 5. Manon Loquay, 11. Oriane Ondono 
Átlövők: 33. Gordana Mitrovic (szerb-német), 14. Mari Finstad Bergum (norvég), 69. Lorine Perrot, 20. Orlane Ahanda, 13. Barbara Moretto, 3. Lauryn Cossou
Vezetőedző: Helle Thomsen (dán)

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó