A BAJNOKSÁG FOLYTATÁSÁRA KELL TÖREKEDNÜNK!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.11.04.
Pénteken fontos NB I-es Ligaértekezletre kerül sor Budapesten, ahol az élvonalbeli csapatok képviselői értékelik majd a koronavírus miatt kialakult helyzetet. A megbeszélés előtt a honlapunk a Motherson-Mosonmagyaróvári kézilabda Club elnökét, Guntram Thurnhert kérdezte meg a mosonmagyaróvári klub álláspontjáról.


-
Fantasztikus volt a szeptemberi hónapunk, hiszen arra még a legmerészebb álmainkban sem gondoltunk, hogy hat mérkőzést is meg tudunk nyerni - mondta Guntram Thurnher az MKC elnöke. - Ott voltam minden bajnoki találkozón és nagyon büszke voltam a csapatra, amely valóban remekül teljesített. Látszott, hogy mentálisan, fejben rendben voltak, ezért sikerült többször is a hajrában, egyetlen góllal hozni a győzelmeket. Feltétlenül ki kell emelni azt tudatos, fegyelmezett munkát is, amellyel a hosszú nyári kihagyás ellenére sikerült elkerülni a sérüléseket a játékosoknak. Pedig nem volt könnyű a sorsolásunk, az előzetes esélyek figyelembevételével, akár pont nélkül is állhattuk volna négy forduló után. A csapat, a szakmai stáb azonban kiválóan működött, így olyan eredménysort értünk el, amelyre valóban büszkék lehetünk. Jókor is jött a számunkra a válogatott szünet, amely után felkészülten vártuk a folytatást, amelyet azonban sajnos alaposan átírt a koronavírus járvány. 

- A világjárvány második hulláma valóban rendkívüli helyzetet teremtett. Mennyire lehetett számítani erre, felkészülni a nehézségekre?  
- A kötelező tesztelés bevezetése után, arra számítottunk, hogy halasztásra kerülhet majd néhány bajnoki találkozó. Ilyen megszakításra azonban senki sem gondolt, hiszen gyakorlatilag leállt a bajnokság, szinte csodaszámba megy, ha meg tudnak rendezni egy mérkőzést. Mi nagyon szerettünk volna játszani, sokáig meg is volt ennek a lehetősége, hiszen folyamatos tesztelés is negatív eredményeket mutatott. Az elmúlt héten azonban, az utolsó női kézilabda csapatként már minket is elért a pandémia, amit most megpróbálunk a lehető leghatékonyabban kezelni. A klubban mindenki nagyon komolyan vette eddig is a védekezést, óvatosak voltunk és szerencsére a mostani pozitív tesztek sem járnak betegséggel, tünetekkel. A sokkal nehezebben kontrolható utánpótlásunkban is minimális a fertőzöttek száma, tehát igyekszünk kezelni ezt a helyzetet. 

- A problémákat a klubok nem tudják önállóan megoldani, tehát valamilyen közös elhatározásra kell jutniuk…  
- Nagyon nehéz ez a helyzet, mert nekünk valóban az elsődleges feladatunk az, hogy játszunk, a játékunkkal örömet szerezzünk a szurkolóinknak. Viszont felelősséggel is tartozunk a játékosaink, a klubban sportoló fiatalok, gyerekek egészségéért. Azt is ésszerű, tehát tudomásul kell vennünk, hogy a teremsportok esetében szigorúbbak a szabályok, mint a szabadtéri játékok esetében. Ebben a formában viszont veszélybe kerül a bajnokság folytatása, ami nagyon komoly károkat okozna a sportágnak. Ezért pénteken délelőtt lesz egy kiemelten fontos ligaülés, ahol megpróbálunk valamilyen megoldást találni a mérkőzések megrendezésére. Sajnos a decemberi Európa-bajnokság lebonyolítása is számottevő problémákat vetít előre, mert a járványos betegség második hulláma erősebb, mint amire gondoltunk. Mi azonban minden gond ellenére, abban bízunk, arra törekszünk, hogy a bajnokság, a játék folytatódjon. 

- A szezon elején járunk, de már a játék hiányán túlmutató, problémák is jelentkeznek a sportágban. Mennyiben érintik ezek a mosonmagyaróvári klubot, nehezítik meg az első számú vezető helyzetét?  
- A városvezetés, a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club támogatói mellettünk állnak, a működésünk tehát gazdasági szempontból zavartalan. Természetesen dolgoznunk kell azon, hogy ez így maradjon, de az MKC népszerűsége töretlen, reméljük tehát, hogy új szponzorokkal is meg tudunk állapodni. Ugyanakkor, előtérbe kell helyezni a felelősségteljes gazdálkodást, mert most semmilyen cél érdekében sem lehet a klub életképességét kockáztatni. Pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy kiszabaduljunk a vírus fogságából, le kell győznünk a betegséget, de közben lassan már elő kell készíteni a következő évi terveket. Megnyugtató, hogy a szakmai stáb maradéktalanul megoldja a feladatait, mert így klubvezetésben tudunk a többi fontos dologra koncentrálni. Az elmúlt két hónapban én is megtanultam maximálisan beosztani a napokat, hogy helyt tudjak állni cég és klubvezetőként. Igaz, hogy a szabadidőm gyakorlatilag megszűnt, de nem bánom, mert nagyon szívesen dolgozom az elnöki pozícióban. Jó csapatunk van a pályán, a menedzsmentben és érzem, hogy a szurkolóknak, a városnak is nagyon fontos a klub.


Az edzőpartnerét elnézve....Dányi Berni nem babonás!

Közzétette: Mosonmagyaróvári Kézilabda Club – 2020. április 23., csütörtök
X