A BEÁLLÓ HAZATÉR

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.03.30.
Semmi túlzás sincs a címben, hiszen Bardi Fruzsina esetében ez a kijelentés minden tekintetben igaz. A beálló a nyártól ismét a Motherson-Mosonmagyaróvár kézilabdázója lesz, két éves szerződést kötött a régi - új klubjához. Bardi Fruzsina a 2014/2015-ös szezonban érkezett Mosonmagyaróvárra, ahol öt idényt töltött, tehát gyakorlatilag a kezdetektől az MKC játékosa volt.


- Nagy örömmel jövök vissza, alig várom már, hogy ismét az MKC játékosa legyek - nyilatkozta Bardi Fruzsina a visszaigazolását érintő kérdésre. - Tizennyolc évesen érkeztem Mosonmagyaróvárra, még Róth Kálmán edzősége idején és nagyon sok élmény, remek mérkőzés köt ehhez a klubhoz. Valóban úgy érzem, hogy hazajövök most és ez nagyon motivál, boldoggá tesz, hogy a klub újra játéklehetőséget ad nekem. Természetesen mindig figyeltem az MKC eredményeit, olvastam a híreket és örülök annak, hogy a csapat egyértelműen fejlődik. Kicsit sajnáltam is, hogy én kimaradtam a bronzérmes évből, a nemzetközi kupaszereplésből, de azt gondolom, hogy az Albánál töltött időszak hasznos volt a számomra. Többet játszottam támadásban és védekezésben is, így tapasztalatokat szereztem, ami nagyon jót tett az önbizalmamnak. Az első évem kimondottan jól sikerült Székesfehérváron, a mostani másodikra ez már kevésbé igaz, mert sérülés és a Covid betegség is gátolt. A bajnokságból hátralévő mérkőzéseken szeretném is segíteni az Alba csapatát, hiszen egyáltalán nem bántam meg, hogy itt játszottam. Ez a két év segített abban, hogy jobb játékos legyek és nagyon remélem, hogy ezt a nyártól majd Mosonmagyaróváron is be fogom bizonyítani.

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó