A Motherson Mosonmagyaróvár hétközi bajnoki mérkőzésen a Budaörs gárdáját fogadta az UFM Arénában.
3-1-gyel indított a vendégcsapat, de pillanatok alatt fordított az MKC, és a 6. percben már 4-3-ra vezetett. Gyurka János együttese őrizte a vezetést, de a Budaörs tapadt a hazaiakra. 9-6-os óvári vezetés után a vendégek 10-10-nél egyenlítettek. Hadfi Gréta beállása jót tett a Mosonmagyaróvárnak, emellett Tóth Eszter és Pásztor Noémi is gólerősen játszott. A félidő hajráját megnyomta az MKC, így a szünetben néggyel, 18-14-re vezetett. A második félidőben is folytatódott az óvári dominancia, Stranigg Zsófia góljainak is köszönhetően 25-17-re elhúzott a hazai együttes. A Budaörs mindent megtett a felzárkózás érdekében, és Buday Dániel együttese csökkentette is a hátrányát. A hajrában már csak három gól volt közte, de a hazai siker nem forgott veszélyben. A Motherson Mosonmagyaróvár végül 36-33-ra győzött, ezzel szezonbéli tizennyolcadik győzelmét könyvelhette el.
Az MKC február 10-én a norvég Solát fogadja az UFM Arénában.
Női kézilabda NB I, 14. forduló Motherson Mosonmagyaróvár - Moyra-Budaörs Handball 36-33 (18-14)
V.: Fekete T., Hajdu T.
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 1000 néző
MKC: Szemerey - Udvardi 2, PÁSZTOR 6, Albek 2, Ivancok 3, Tóth G. 3, STRANIGG ZS. 7 (2).
Csere: HADFI (kapus), Schatzl N. 2, TÓTH E. 6 (2), Lancz 3, Varga E. 1, Faragó 1.
Vezetőedző: Gyurka János
Budaörs: Vártok R. - SZABÓ-MÁJER 3, Szekerczés 2 (1), Debreczeni-Klivinyi 1, Gorilska 2, Hudák 1, SZABÓ A. 3.
Csere: Mistina (kapus), SCHNEIDER 6 (3), Mlinkó 3, UHRIN 5, Szövérdffy-Szabadfi 2, Pálos-Bognár 1, Tóth M. 2, Vártok T. 2.
Vezetőedző: Buday Dániel
Kiállítások: 4 perc, ill., 2 perc.
Hétméteresek: 4/5, ill., 4/4.
Az eredmény alakulása:
4. perc: 1-3,
6.p: 4-3,
14.p: 9-6,
19.p: 10-10,
24.p: 14-14,
28.p: 18-14,
36.p: 22-16,
38.p: 25-17,
44.p: 26-22,
52.p: 32-26,
58.p: 34-31
60.p: 36-33
Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Az ötödik helyen álló, jó formában lévő Budaörs ellen nehéz mérkőzést játszottunk. Látszott, hogy a támadásaink gyorsasága nemzetközi szintű, de néha pontatlanok vagyunk. A mentális fáradtság egy kicsit látszott a csapaton, de ebből is tanulniuk kell a fiatal játékosoknak, ezek a meccsek ebben is fejlesztenek minket. Jó ellenfél ellen sikerült győznünk a nehéz sorozatterhelés közepette. Nagyon akarunk, nagyon szeretnénk nyerni, de a sikerek mellett a játékosok fejlesztése is fontos célunk, és ezt szem előtt is tartjuk." Buday Dániel, a Moyra-Budaörs Handball vezetőedzője: „Kis csapat vagyunk, próbálkoztunk mindennel és meg is tudtuk nehezíteni az óváriak dolgát, akik remek szezont futnak, úgy tűnik hazai pályán verhetetlenek. Jár a dicséret a csapatomnak, mindenki hozzátett a teljesítményhez, jó mérkőzést játszottunk. Nem jó kikapni, de elégedett vagyok a teljesítményünkkel."
Szabó-Májer Krisztina, a Moyra-Budaörs Handball játékosa: „Ki-ki mérkőzést játszottunk. Nem feltett kézzel léptünk pályára, és sikerült megnehezítenünk a Mosonmagyaróvár dolgát. A legjobb tudásunk szerint igyekeztük megvalósítani az edzőnk által kért dolgokat, így elégedettek lehetünk."
Stranigg Zsófia, a Motherson Mosonmagyaróvár játékosa: „Nagyon nehéz ebben a heti két meccses ciklusba minden alkalommal felpörögni, de összességében jól teljesítettünk. A mérkőzés elején nem volt tökéletes a teljesítményünk, de a folytatásban tudtunk javítani. Nekünk ez a találkozó is felkészülés volt a szombati, Sola elleni mérkőzésre, ezt is szem előtt kellett tartanunk."