A CSOPORTKÖRBE JUTÁS A TÉT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.11.30.
A Motherson-Mosonmagyaróvár és a román SCM Gloria Buzau párharcára az Európa-Liga harmadik selejtező körében kerül sor. Ez lesz az utolsó selejtező, ahol oda-visszavágós rendszerben, tehát két mérkőzésen dől el, hogy melyik tizenkét csapat kerül be a selejtezőkből a csoportkörbe.

Ott az idén is négy csoportban zajlanak majd a küzdelmek, ahová kiemeltként most a DVSC Schaeffler, a dán Ikast Handbold, a norvég Molde Elite és a francia Paris 92 került. Tizenöt együttes, köztük a Motherson-Mosonmagyaróvár és a Praktiker-Vác ebben a selejtező körben kezdi el a szereplését. Tizennyolc gárda pedig már selejtezett, amit sikeresen teljesített a negyedik magyar résztvevő a Siófok KC.
Az MKC román ellenfele is pályára lépett az előző selejtező körben, ahol a spanyol Costa Del Sol Malaga volt az ellenfele. A SCM Gloria Buzau hazai pályán egy góllal, 32 - 31 arányban győzött, a spanyolországi visszavágót pedig eredményesen óvta meg, mert a spanyol csapatban jogosulatlanul szerepelt egy kézilabdázó. 


A teljes nevén Sport Club Municipal Gloria Buzău kézilabda csapata a 120.000 ezres Buzau város csapata, amely délkelet-Romániában található. A klub női kézilabda szakosztálya 2017-ben jutott fel az első ligába, kétszer voltak negyedik helyezettek, a legnagyobb sikerük eddig a 2021-es román kupa és szuperkupa győzelem. A tavalyi idényt az ötödik helyen zárták a piros-kékek, az idén azonban remekelnek, hiszen nyolc forduló után - pontveszteség nélkül, ötpontos előnnyel a CSM Bukarest előtt - vezetik a román élvonalbeli bajnokságot. Az Európa-bajnoki szünet után, hétfőn léptek ismét pályára a Florilor MOL Ligában és hazai pályán győztek, a hetedik helyen álló nagybányai csapat ellen. 

2022 november 28. - Buzau, Sala Sporturilor Romeo Iamandi Aréna 
Florilor MOL Liga - 8. forduló
SCM Gloria Buzau - CS Minaur Baia Mare  31 - 30 (17 - 20) 
SCM Gloria Buzau: Marta Batinovic, Raluca Kelemen, Ljubica Nenezic - Ana Maria Iuganu 8 (3), Mădălina Zamfirescu 6, Alina Ilie 4, Dzyana Ilyna 4, Andra Moroianu 3, Alina Czeczi 3, Valentina Blazevic 2, Yaroslava Burlachenko 1, Fanta Keita, Carmen Stoleru, Natalya Vasileuskaya, Marija Petrovic, Kristina Prkacin.  Vezetőedző: Adrian Chiruț 

A játékos keretükben hét harminc év feletti és csak egy húsz év alatti kézilabdázó van, tehát rutinos csapatot alkotnak. A román válogatottban most nem volt játékosuk, de a légiósaik, Ljubica Nenenzic és Marta Batinovic kapusok (Montenegró), Valentina Blazevic irányító és Kristina Prkacin átlövő (Horvátország), valamint a 187cm magas beálló, Maria Petrovic (Szerbia) nemzeti csapataiban ott voltak az Európa-Bajnokságon. Közülük a magyar szurkolóknak ismerős lehet a horvát átlövő Kristina Prkacin neve, aki a 2021/2022-ben a Szombathelyi KKA, majd tavaly a Lokomotíva Zagreb csapatában is volt már az ellenfelünk. Szerepelt a magyar élvonalban az irányító Maria Madalina Zamfirescu is, aki Debrecenben kézilabdázott a 2017/2018-as szezonban. A napokban pedig egy szenegáli válogatott átlövővel is megerősítették a keretüket, a 27 éves, a német Bundesligában is megfordult, Fanta Keita most a francia Fleury Loiret HB csapatából érkezett. 

Az SCM Gloria Buzau 2022/2023-as játékoskerete és mezszámai: 
Kapusok: 12. Ljubica Nenezic (montenegrói), 32. Ioana Raluca Kelemen, 43. Marta Batinovic (montenegrói) Szélsők: 26. Oana Andrea Sirb, 28. Alina Ramona Czeczi Vatu, 29. Maria Luana Draganoiu, 77. Ana Maria Iuganu, 79. Andra Livianu Moroianu
Irányítók: 7. Valentina Blazevic (horvát), 17. Carmen Dimutrita Stoleru (csapatkapitány), 30. Maria Madalina Zamfirescu
Beállók: 4. Yaroslava Burlachenko (ukrán), 6. Alexandra Subtirica Iovaneska, 83. Marija Petrovic (szerb) Átlövők: 13. Ioana Amalia Stancu, 21. Dziyana Ilyina (fehérorosz), 31. Bianca Elena Harabagiu, 14. Fanta Keita (szenegáli), 33. Natalia Vasileuskaya (fehérorosz), 88. Kristina Prkacin (horvát), 96. Alina Ilie.
Vezetőedző: Adrian Chirut 

Kiváló ellenfél, nehéz feladat vár tehát a Motherson-Mosonmagyaróvár együttesére, 2022 december 04.-én 18.00 órakor az UFM Arénában. Hazai környezetben, a mosonmagyaróvári szurkolók támogatásával azonban lehet olyan előnyt szerezni az első találkozón, amelyet meg tud őrizni az MKC az egy hét múlva sorra kerülő romániai visszavágón. 

A 2022/2023-as Európa-Liga harmadik selejtező körének párosításai:
Motherson-Mosonmagyaróvár (magyar) - SCM Gloria Buzau (román)
H65 Höőrs HK (svéd) - CS Ramnicu Valcea (román)
Nykobing Falster HB (dán) - Viborg HK (dán)
MKS Zaglebie Lubin (lengyel) - HC Podravka Vegeta (horvát) 
IK Savehof (svéd) - Thüringer HC (német) 
Rocasa Gran Canaria (spanyol) - Sola HK (norvég) 
BV Borussia 04 Dortmund (német) - ZRK Zeleznicar-Indjija (szerb) 
Fana (norvég) - Buxtehuder SV (német) 
ES Besancon Feminin (francia) - Super Amara Bera Bera (spanyol) 
VFL Oldenburg (német) - Neptunes De Nantes (francia) 
Praktiker-Vác (magyar) - LC Brühl (svájci) 
Siófok KC (magyar) - SCM Magura Cisnade (román)

Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - FTC-Rail Cargo Hungaria
2024.03.09., 17:30 óra.
Tatabánya, Multifunkciós Sportcsarnok
Videók
összes videó