A Debrecené lett a Magyar Kupa bronz

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.03.10.
A Motherson Mosonmagyaróvár a Debrecennel csapott össze a Magyar Kupa négyes döntőjének bronzmérkőzésén.

Gyurka János ezen a találkozón sem számíthatott a sérült Tóth Nikolettre. Jól kezdte a mérkőzést az MKC, amely Tóth Eszter és Ines Ivancok góljaival, 3-1-re, és 5-3-ra is vezetett. Szorosan alakult az első félidő, a csapatok fej-fej mellett haladtak. 7-6-nál átvette a vezetést a DVSC, majd a Mosonmagyaróvár egy 4-0-ás rohanással fordított (7-10). Ines Ivancok négy lövésből négy gólt szerzett, Tóth Eszter pedig ötöt lőtt, ezzel négy gólra tudta növelni az előnyt az MKC (9-13), Szilágyi Zoltán pedig már a 19. percben kikérte a második idejét. A hét a hat elleni játékot is bevetették a piros-fehérek, de ebben a periódusban főleg a védelmek domináltak. A 25. percben még 14-11-re vezetett a Mosonmagyaróvár, de két hetest is rontottak az óváriak, a Loki pedig megrázta magát és sorozatban négy gólt szerzett (15-14). 
16-15-ös Debrecen vezetésről jött a második félidő, amit 3-0-ával kezdett Szilágyi Zoltán együttese (19-15). Mínusz kettőre visszajött a Mosonmagyaróvár (21-19), de pillanatok alatt megint négy volt közte (23-19). Bartulovics kiválóan védett, és 6-1-et produkált a DVSC, így a 46. percben már hét volt közte (27-20). Udvardi törte meg a hat és fél perces óvári gólcsendet, és Gyurka János együttese megindította a hajrát. A hátrány azonban túl nagynak bizonyult, mínusz négyre még többször is visszajött az MKC, de ennél közelebb nem tudott. Bartulovics 14 védéssel zárt, és Szabó Nina is remekelt, aki kilenc lövésből szerzett hét gólt. A Debrecen végül 34-29-re győzött, és megszerezte a bronzérmet a Magyar Kupa négyes döntőjében, míg az óváriak a negyedik helyen zártak történetük első final fourjában. A Motherson Mosonmagyaróvár március 16-án a Besztercét fogadja az Európa-liga negyeddöntőjében. 


Női kézilabda Magyar Kupa, bronzmérkőzés
DVSC SCHAEFFLER – Motherson Mosonmagyaróvár 34-29 (16-15)
V.: Sándor Gy., Szabó B.
Tatabánya, Multifunkciós csarnok, 2200 néző

Debrecen: Gabriel – Töpfner 4 (4), Planéta 2, Haggerty 2, VÁMOS P. 3, KÁCSOR 6 (1), Vámos M. 3. Csere: BARTULOVICS (kapus), Jovovics, SZABÓ N. 8, FÜZI-TÓVIZI 4, Hornyák, Csernyánszki 1, Grosch 1.  Vezetőedző: Szilágyi Zoltán

MKC: Szemerey – Udvardi 2, Albek 3, PÁSZTOR 3, IVANCOK 5, Tóth E. 8 (4), Stranigg. Csere: Hadfi, Horváth Sz. (kapusok), Lancz 1, Faragó 1, Tóth G. 3, Varga E. 2, Schatzl N. 1. Vezetőedző: Gyurka János

Kiállítások: 10 perc, ill., 6 perc.
Hétméteresek: 5/6, ill., 4/7.

Az eredmény alakulása: 4. perc: 1-3, 8.p: 5-5, 15.p: 7-10, 25.p: 11-14, 29.p: 15-14, 33.p: 19-15, 40.p: 21-19, 47.p: 27-20, 51.p: 28-24, 58.p: 32-27.

Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Számunkra egy döntővel felérő mérkőzés volt, ahol másképp kell játszani. Nem elég az a csodálatos kezdés, ami volt, ennél több kell, 60 percen át kell pörögni. Azt láttam, hogy megtorpant a játékunk, nem tudtuk átlendíteni magunkat a hibáinkon. Megfogott minket a Debrecen 5-1-es játéka. Bizonytalanná váltak a lányok és mentálisan nem tudták feldolgozni a pályán történteket. El kell tudnunk viselni az ilyesfajta terheket, csak akkor fogunk tudni előre lépni.”
Pásztor Noémi, a Motherson Mosonmagyaróvár játékosa: „Nehéz mit mondani, rendezni kell a fejekben a dolgokat. Nagyon csalódott vagyok, az egész csapat az. A tegnapi vereség után, most nagyon szerettük volna megszerezni a bronzérmet. Úgy éreztem, hogy az első félidőben, amikor a Debrecen feljött valami megtört bennünk és nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe. A végén talán még egy picit sikerült felpörögni, de ez már kevés volt, a Debrecen extázisban játszott és megőrizték a vezetést.”

Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - NEKA
2024.05.10., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó