A GYORSASÁG AZ ERÉNYÜK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.02.12.
A Motherson-Mosonmagyaróvár vasárnap 18 órakor Balatonbogláron a NEKA otthonában folytatja az élvonalbeli kézilabda bajnokságot. A Nemzeti Kézilabda Akadémia fiataljaival mérkőzik meg tehát az MKC, akik az első évüket kezdték az NB I-ben. Erről a találkozóról is lesz élő közvetítés az interneten, amelyet a NEKA YouTube csatornáján tekinthetnek meg.

Fiatal, tehetséges csapat lesz az ellenfél, amely elsősorban a gyorsaságra, a rengeteg futásra építi a játékát az élvonalban. A szakmai munkát irányító Ifj. Kiss Szilárd a napokban kötött újabb, két éves szerződést a klubbal, ahol egyértelműen a játékosok képzése a cél. 


- Idén elindítottuk a Boglári Akadémia-SZISE csapatát az NB I-ben, ami nagy vállalás volt, hiszen a korábbi, eredménycentrikusabb elvek helyett ez most inkább hosszú távú célokról szól – nyilatkozta a klub honlapján a szakember. - Rövid távon, egyelőre vegyes érzéseink vannak, de fontos látni azt, hogy az utánpótlásképzés egyben tehetséggondozást is jelent, ennek eredménye sokkal később érik be, miután a gyerekek innen elmennek. Magyarországon mi voltunk az első csapat, amely ezt bevállalta, két-három év múlva remélhetően azt mondjuk majd, hogy megérte. 

A nyáron a Szent István SE-vel kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően indulhatott el a balatonboglári akadémia az NB I-ben. A SZISE gárdájából csak Monori Orsolya maradt, aki volt NEKA akadémista, de már 23 éves és van NB I-es tapasztalata. Így a játékos keretet fiatalok, korosztályos válogatott játékosok alkotják, akik között tíz a tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságon győztes kézilabdázó van. Őket pedig igazán jól ismeri a Motherson-Mosonmagyaróvár kapusa Herczeg Lili, aki szintén tagja volt a korosztályos magyar válogatottnak. 

- Sok játékossal játszottam együtt, pontosan tudom tehát, hogy nagyon ügyes, gyors és lelkes csapattal fogunk találkozni - mondta Herczeg Lili. - Hazai pályán pedig már azt is megmutatták az élvonalban, hogy képesek a bravúrra, hiszen legyőzték a Békéscsaba és a Székesfehérvár csapatait. Természtesen szurkolok is a volt csapatomnak, hogy bent maradjon az élvonalban, de ez azt gondolom, hogy ez inkább az ellenfeleken múlik majd. Felkészültünk a vasárnapi találkozóra, tudjuk, hogy mit kell tennünk, így magabiztos győzelmet várok az akadémisták ellen. 

A Boglári Akadémia-SZISE tehát még szeptemberben szerzett négy bajnoki pontot a bajnokságban. Az első élvonalbeli találkozóján a Békéscsaba ellen (33 – 22), majd szeptember végén az Alba FKC ellen (34 – 24) győzött. Azóta azonban nem sikerült növelni a pontok számát, de a csapat sorsolása sem volt könnyű, hiszen az ETO, az FTC, a Siófok, a Vác, az MTK és a kétszer a Debrecen volt az ellenfelük a bajnokság második szakaszában. Arra pedig, hogy mennyire meg tudták szorongatni a fiatalok még a nagyokat is, jó példa a legutolsó mérkőzésük jegyzőkönyve.  

Váci NKSE - Boglári Akadémia-SZISE 33 - 28 (19 - 16)  
2021 február 10. szerda - Vác, játékvezetők: Marton, Szabó.  
VÁC: Bálint, Bukovszky (kapusok), Aron 2, Bárdy, Diószegi 1, Hámori 4, Kácsor 6, Pálffy 3, Radosavljevic 1, Szabó 13 (6), Szeberényi 1, Szondi 2. Edző: Szilágyi Zoltán.  
Boglári Akadémia-SZISE: Gercsó, Magera, Szabó L. (kapusok), Bánhidi, Faragó 3, Farkas J. 7, Juhász G. 3, Kocsis B., Koronczai, Kukucska 3, Mérai 2, Mlinkó 1, Monori 5, Takó 4, Vajer, Woth V. Edző: ifj. Kiss Szilárd. 

A Boglári Akadémia-SZISE 2020/2021-es játékos kerete és mezszámai:
Kapusok: 55. Gercsó Nóra, 1. Magera Noémi, 71. Németh Kata, 85. Szabó Luca 
Szélsők: 9. Horváth Nikolett, 73. Kukucska Viktória, 13. Mérai Maja, 17. Takó Viktória, 2. Vajer Blanka,
24. Vámos Míra 
Beállók: 82. Bánhidi Barbara, 20. Faragó Luca, 76. Kocsis Bettina 
Irányítók: 19. Farkas Johanna, 15. Kajdon Blanka, 98. Woth Viktória 
Átlövők: 52. Juhász Gréta, 18. Koronczai Petra, 36. Mlinkó Zsófia, 40. Monori Orsolya, 86. Németh Imola


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó