Azt már a találkozó előtt tudtuk, hogy ismét kritikus meccs vár a lányokra az EL-ben, a francia ellenféllel. A tétnek megfelelően mindkét csapat igyekezett fókuszáltan kezdeni; az első 10 percben fej-fej mellett haladtak. Azonban a 15. percben, egy hirtelen rövidzárlat következtében a Dijon 4-0-s sorozattal 4 gólra is el tudott lépni. Ezt a sokkot lassan feldolgozta a Motherson Mosonmagyaróvári KC, hatott a közönség „ébresztője”. Habár nem volt egyszerű a francia védelmen keresztülvinni a labdát, a 20. percre már csak kettő volt közte. A 2-3 gólos különbség állandósulni látszott a játék ezen szakaszán, így amikor a 25. percben a hátrány egygólosra csökkentéséért támadtunk, Stranigg Ferenc megbízott vezetőedző időt kért, és a támadásból hetest harcoltunk ki, amelyet Tóth Eszter gólra is váltott. Az utolsó 5 percben Faragó Luca olykor-olykor bravúros beállógóljaival zárkóztunk, majd 12-12-nél Tóth Eszternek köszönhetően ki is egyenlítettünk. Az első félidő utolsó fél percében a franciák egy látványos kínaival 13-14-es részeredményt állítottak be.
A második félidőt a franciák kezdték góllal, de egy 3-0-s sorozattal fordítani tudtunk és 1-0 után először szereztünk vezetést. A góljainkra válaszoltak a franciák, és döntetlen körül stabilizálták az eredményt. A 40. percben kettős emberhátrányba kerültünk, de Ivancok-Soltic Ines és Tóth Eszter góljával tartottuk a döntetlen eredményt. Erről a franciák tudtak később elmozdulni, 23-25-re módosítva az eredményjelzőt. A 46. percben piros lappal elhagyta a pályát Lilou Pintat, amelyet Tóth Eszter fejére mért ütésért osztottak ki a játékvezetők. Az emberhátrány és a kizárás ténye megzavarta a Dijon-t, és egymás után sikerült kétszer is lehúznunk a labdát Falusi-Udvardi Laurának, amellyel újra egyenlíteni tudtunk. A franciák 25-25-nél újra a vezetésért támadtak, amely az időkérésük alatt elhangzottaknak köszönhetően meg is lett nekik. A támadásban nem sikerült érvényesíteni az akaratunkat, védekezésben pedig nem tudtuk megállítani a vendégeket. Jött a második rövidzárlat, így az 53. percre ismét háromra nőtt a különbség. Innen már-már csodaszámba ment volna akár az egy pont megszerzése is, de sajnos nemhogy közelebb, hanem inkább távolabb kerültünk a pontszerzéstől. A végjátékba több egyéni hiba is csúszott, így a franciáknak nem volt nehéz dolguk az utolsó öt percben még három gólt raktak közé, beállítva ezzel a 30-36-os különbséget.
Stranigg Ferenc megbízott vezetőedző elmondta, hogy három alapember is betegséggel küzd: „Tudtuk, hogy egy nagyon fontos találkozó vár ránk, amit meg kellett volna nyernünk. Ez volt a célunk, de volt egy pár probléma a csapat körül és a csapatban is. Voltak beteg játékosaink, például Albek Anna már egy hete beteg, Tóth Gabriella ma lett beteg, úgyhogy nem tudtam a 2. félidőben játszatni őt, és ezt megéreztük.” Kiemelte, hogy az első félidőben a támadások, a másodikban pedig a védekezés nem volt megfelelő, és így már a kapuban sem ment annyira. „Túl sok technikai hibánk volt. 13 technikai hiba túl sok. Ezen dolgoznunk kell mindenképpen! Talán túl nagy volt a nyomás a csapaton, ez érezhető volt a játékon. Talán ezért is hibáztunk ilyen sokat."
Tóth Eszter: „Gratulálok az ellenfélnek, szerintem itt az utolsó 10 percben veszítettük el a meccset. Csalódott vagyok emiatt, de folytatnunk kell az utunkat, és megígérem mindenkinek, hogy soha nem adjuk fel.”
Az Európa Liga legközelebb február 9-én folytatódik, amikor a Dijon vendégeként lépünk pályára.
MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR–JDA BOURGOGNE DIJON 30–36 (13–14)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 755 néző.
V: F. Hofer, A. Schmidhuber (osztrákok)
Motherson Mosonmagyaróvári KC: C. MARTINS – Falusi-Udvardi 5, Varga E. 1, Wolfs 2, Tóth G., Ivancok-Soltic 3, Stranigg Zs. 3. Horváth Sz. (kapus), Kukely A., 2, Tóth E 9 (4), Faragó 4, Lancz B. 1, Magyar F. Megbízott edző: Stranigg Ferenc
JDA Bourgogne Dijon Handball: GIEGERICH – MEDEL 5, Vautier 5, Valero Jodar 1, Pintat 3, Gayet 2, Dury 4. Dos Reis (kapus), Sivertsen 4 (4), Offendal 8 (1), Lonborg 3, Perret, Plotton 1, Blaise. Edző: Clement Alcacer
Kiállítások: 10 perc, ill., 8 perc
Hétméteresek: 4/5, ill., 5/5
Fotó: Zengő Ferenc