A NEHÉZSÉGEK ELLENÉRE…

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.03.30.
Volt már néhány nehéz beszélgetésünk Gyurka Jánossal, hiszen ebben a szezonban is rengeteg problémával kell megküzdeni a Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli csapatának. A szakember most is higgadt, reális várakozással tekint a keddi Liga-Kupa elődöntőjének első mérkőzése elé, sőt a mondatai még a nehézségek ellenére is bizakodóak.


- Ennyi kihagyás után látszott, hogy a kézilabda specifikus mozgások, a dinamika és a technikai dolgok megkoptak, így elősorban ezeket próbáltuk meg pótolni - nyilatkozta a mérkőzés előtt Gyurka János az MKC mestere. - Három edzést tudtunk tartani, amelyeken természetesen a legtöbbet a labdával foglalkoztak a lányok. Érezhető volt rajtuk, hogy kiéhezettek a közös munkára, a csapatedzésre, nagyon jó volt a hozzáállásuk, fegyelmezetten dolgoztak. Ez a játék azonban nem úgy van kitalálva, hogy három edzés után már mérkőzést kell játszani. Van azonban öt olyan elem, amelyekben eddig erősek voltunk és ezek - a csapategység, a küzdeni tudás, a koncentrálás, a győzni akarás és a tapasztalat - most is segíthetnek nekünk. Nem akarunk tehát a nehézségek mögé bújni, mert minden esetben mi vagyunk a Motherson-Mosonmagyaróvár kézilabda csapata. Van tizenhárom hadra fogható játékosunk, akikkel pontosan tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a játékban, mérkőzésben lévő Dunaújváros elleni keddi Liga-kupa találkozón.

- Nagyon szimpatikus ez a hozzáállás, hiszen valóban némi túlzással több mérkőzést játszott a DKKA az elmúlt hetekben, mint amennyi edzés tudott tartani az MKC. Lehet így egyáltalán eredményben gondolkodni? 
- A választ kizárólag a mérkőzés fogja majd megadni, akkor fogjuk megtudni, hogy mennyit is bír el még a csapatunk. Nyilvánvaló, hogy három nap alatt nem lehet mindent helyreállítani, behozni a lemaradást, de az is kiderül, hogy egyáltalán mennyit veszítettünk a tudásunkból. Nyerő típusú játékosaink vannak, tehát a küzdelemtől nem tartok, de a mérkőzés tempóját edzéssel nem lehet szimulálni. Felkészültünk, megköveteltük és elvégeztük azt a munkát, amit most lehetett, így reménykedünk abban, hogy a mentális fáradtságot is le tudjuk győzni. A Ferencváros elleni bajnoki mérkőzés második játékrésze azt mutatta, hogy kijöttünk a negatív szériából. A betegség után visszatérő kézilabdázóink felzárkóztatása is jó haladt, tehát úgy érzem jogosan bizakodtunk az eredményes folytatásban. Sajnos újabb kényszerszünet következett, ismét átszervezéssel, újra tervezéssel, de így is maximálisan meg akarjuk oldani a feladatunkat. Az élsport minden esetben eredménycentrikus, viszont csak azt a mérkőzést lehet megnyerni, amelyiket le lehet játszani.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó