A NEHÉZSÉGEK ELLENÉRE BEFUTOTTAK ÖTÖDIKNEK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.07.14.
Lassan lezárjuk az előző szezont értékelő írásokat, elemzéseket, amelyek közül most a Nemzeti Sport értékelését közöljük a sajtófigyelő rovatunkban. A sportnapilap valamennyi élvonalbeli csapatról készített egy rövid írást, amelyet most változtatás nélkül közlünk az olvasóinkkal.

A mosonmagyaróvári női kézilabda klubja két hellyel hátrébb végzett, mint egy évvel azelőtt, de a csapat elérte a legfontosabb célját, a nemzetközi kupaszereplést érő pozícióban kell végeznie jövőre is. 
Kiharcolta a nemzetközi kupaszerepelés jogát.


A mosonmagyaróvári női kézilabda klub, amely ötödik helyével elérte a legfontosabb célját, pedig az idény során voltak nehéz időszakok a csapat életében.
- A célunk az első öt hely valamelyike és a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása volt - mondta Gyurka János a csapat edzője. - Leginkább a támadások száma és hatékonysága, valamint a kapott gólok és a védekező faultok száma mutatja meg, hol tartunk és miben kell fejlődnünk. Évad közben is készítettem beszámolót, ami mutatta, hogy a kapott gólok száma rendkívül magas, és ha ezen nem sikerül javítanunk, akkor a nemzetközi porondon nem tudjuk megállni a helyünket.

A szakember szerint nagyon rosszul érintette a csapatot, amikor tavaly decemberben családi okok miatt elhagyta az együttest a cseh válogatott beálló, Michaela Konecná, személyében stabil belső védő távozott, és nem sikerült hasonló kaliberű játékossal pótolni, majd januártól a koronavírus felezte meg a keretet, végül az idény hajrájában a válogatott irányító Tóth Gabriella esett ki. 
De örömre ad okot, hogy az óváriak így is befutottak az ötödik helyre a bajnokságban, és bár nem sikerült továbbjutniuk a csoportból, az Európa-ligában fantasztikus, nyolc gólos győzelemmel rajtoltak a francia Besancon ellen.

Gyurka szerint összeért a csapatjáték, a befektetett munka használható tudássá vált, és hozták a nemzetközi szintet.
- Gyors a játékunk és harmadik legtöbb gólt szereztük az első félidőben, de az átlövő gólok száma és hatékonysága nem volt döntő jelentőségű, és az is kiderült, hogy támadásban az egy-egy elleni párharcokat ötven százalékban tudtuk csak megnyerni, hátul pedig hetvenkilenc százalékban maradtunk alul, így fizikailag is javulnunk kell, erősebb alapot kell teremtenünk – fogalmazott Gyurka János, aki szerint a következő idényben meg kell próbálniuk az ötödik helynél jobbat kiharcolni, miközben a riválisok, a Debrecen és a Siófok is erősít, de nekik továbbra is a nemzetközi kupaszereplés a legfontosabb.

1. Tóth Eszter balátlövő 145 gól 
2. Tóth Gabriella irányító 125 gól 
3. Pásztor Noémi beálló 81 gól 
4. Kovács Patrícia irányító 81 gól 
5. Tanja Asanin jobbátlövő 76 gól 
6. Hajtai Vanessza balszélső 76 gól 
7. Lancz Barbora jobbátlövő 63 gól 
8. Stranigg Zsófia balszélső 38 gól


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó