A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, a járványügyi protokoll és a Magyar Kézilabda Szövetség ajánlásai alapján állította össze azokat a szabályokat, amelyeket kötelezően be kell tartani a mérkőzés látogatásához.
- Kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók léphetnek be az UFM Arénába. A védettségi igazolvány pedig valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes. Az igazolványokat még az UFM Arénába történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy bejussanak a mérkőzés helyszínére. A 18 év alatti fiatalok számára nem kötelező a védettségi igazolvány, de ők csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével vehetnek részt a mérkőzésen.
- Arra kérjük tehát a bérlettel rendelkező szurkolóinkat, illetve azokat, akik jegyet akarnak váltani a találkozóra, hogy csak akkor induljanak el, ha rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A bérletes szurkolóink elfoglalhatják a helyeiket, kivéve az első sorba szóló üléseket, mert azok le lesznek zárva. Az ide szóló bérlettulajdonosok azonban emailben kapnak majd egy értesítést arról, hogy hová ülhetnek.
- A kapunyitás szerdán is 17.00 órakor lesz és a beléptetésnél kötelező lesz a lázmérés, a kézfertőtlenítő használata. Kérjük tehát, hogy a gördülékeny bejutás érdekében időben érkezzenek a mérkőzésre és a sorban állásnál továbbra is figyeljenek a 1,5 méteres távolság betartására. A sportcsarnok területén a szurkolók biztonsága érdekében továbbra is végig kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. A mérkőzés után pedig a játékosokkal, stábtagokkal való testi kontaktus, kézfogás, pacsizás, fotózás szigorúan tilos.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club kéri és köszöni a szurkolók fegyelmezett, felelősségteljes viselkedését. Ezeken a szabályoknak a megértését, elfogadását, hogy a lehetőségekhez képest meg lehessen előzni a járvány újra terjedését.