-
- A szüleim a nyolcvanas évek közepén költöztek Ausztriába, ahol az édesapám, Kovács Ferenc, előbb a Vorarlberg, majd 1999-től, a Hypo csapatánál dolgozott, dolgozik – kezdte a válogatott játékos. - Én tehát már Bécsben születtem, és természetesen a Hypo-ban kezdtem kézilabdázni. A bécsi sportiskolába jártam, már ifjúsági korú játékosként az osztrák élvonalban szerepeltem, ahol a Hypo második gárdája is szerepelt. Abban az időben még a világ elitjéhez tartozott az osztrák bajnokcsapat, így fiatal játékosként, kiváló kézilabdázókat, fantasztikus nemzetközi mérkőzéseket láthattam. A legnagyobb hatással, a dél-koreai irányító, Oh Szeong Ok volt rám, aki mindig hihetetlenül megfontoltan, okosan játszott. Erős volt bennem tehát a motiváció, és el is jutottam az első csapatig, amellyel három osztrák bajnoki címet nyertem. Ausztriában voltam korosztályos válogatott, és most tagja vagyok a felnőtt nemzeti csapatnak is. Igaz, egyszer kaptam egy meghívót, még Kim Rasmussentől, a magyar válogatott összetartására, de a jövőt is az osztrákoknál képzelem el, ahol a külföldön szereplő játékosokból, egy elég ütőképes gárda alakulhat ki.
- A Hypo a legmagasabb csúcsokig jutott el a női kézilabdában, de ma már nem jelenthet igazi kihívást egy elhivatott kézilabdázónak…
- Ausztriában nem igazán népszerű a sportág, így az egykor a világ legjobbjának számító Hypo is beleszürkült a mezőnybe. Számomra is érzékelhető volt ez a folyamat, ezért örömmel igazoltam 2017-ben Vácra, ahol Németh András edzővel dolgoztam együtt, akit már Bécsből ismertem. Egy fiatal csapatba kerültem, ahol nagyon jól éreztem magam, sokat játszottam, rengeteg új tapasztalatot szereztem, fontos dolgokat tanultam. Az ötödik helyen végeztünk a nagyon erős magyar bajnokságban, amit főleg a lelkesedésünknek, a harcosságunknak köszönhettünk, amellyel sok meglepetés győzelmet szereztünk a ligában. A következő évben azonban megkeresett a német Metzingen, és hosszas gondolkodás után, de elfogadtam az ajánlatukat. Ki akartam próbálni magam a Bundesligában, vonzott az EHF-kupa szereplés lehetősége is, valamint Németországban segítettek a tanulmányaim folytatásában is. Hasznosnak is érzem az elmúlt két évemet, mert Magyarországon ugyan tudatosabban kézilabdáznak, de érdemes volt felvenni a németek küzdeni tudását, agresszivitását.
- Mi volt az oka annak, hogy most ismét Magyarországra igazolt, s miért a mosonmagyaróvári csapatot választotta?
- A magyar bajnokság még tovább erősödött az elmúlt években, így igaz kihívás lesz a számomra ismét itt játszani. Annak is örülök, hogy közelebb kerülök az otthonomhoz, a szüleimhez, a barátomhoz. Mosonmagyaróváron pedig jó csapat épül, ezt tapasztaltam, láttam azokon a mérkőzés felvételeken, amelyeket megnéztem. Nagyon szimpatikus számomra az MKC szenvedélyes játéka, a csapat harcossága és az a hangulat, amit a mosonmagyaróvári szurkolók teremtenek. Remélem, hogy hamar beilleszkedek ebbe a remek közösségbe, és tudok majd segíteni a csapatnak. Kreatív játékosnak tartanak, olyan kézilabdázónak, aki kritikus helyzetekben is jó döntéseket tud hozni. Szeretném ezt bebizonyítani Mosonmagyaróváron, ahol a támadások mellett, kettes védőként is számíthat rám a csapat.
- Hogyan teltek az elmúlt hetei, ebben a kényszerűségből kézilabdamentes időszakban?
- Márciustól Bécsben vagyok, ahol a futó és erősítő edzéseket szerencsére mindig el tudtam végezni. Az otthoni munkához pedig vettem edző eszközöket, súlyzókat, és az édesapám segítségével, megpróbálom formában tartani magam. A kezdetektől sokat segítettek nekem az ő meglátásai, tanácsai, hiszen tőle folyamatosan érkezett még egy, a számomra hiteles vélemény. Az első néhány hétben még jól is esett egy kis pihenés otthon, de most már nagyon hiányoznak a labdás edzések. A tanulással azonban elég jól haladtam, ami fontos is volt, mert a német egyetemen már a közgazdász mesterképzés végén járok, a diploma munkámon dolgozom.
