Engedjék meg nekem, hogy személyes dologgal vezessem fel a Kobl családdal folytatott beszélgetésemet. A napokban ugyanis a klub krónikásaként mutatott be egy vendégünknek az MKC klubigazgatója.
Ennek persze nagyon kevés a valóságalapja, de az biztos, hogy a Koblné Ambrus Ildikó és Kobl Zsolt bemutatása ma már a klub történetéhez tartozik. Én pedig még azt is meg merem kockáztatni, hogy a jelenlétük a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club egyik legfontosabb része! Kobl Zsolt: -Őszintén megmondom, hogy a televízióban sem néztünk kézilabdát egészen 2014 – ig amikor megtudtuk, hogy Mosonmagyaróvárra költözik a női csapat. Emlékszem, hogy a Voluta Vízi fesztiválon beszélt erről Róth Kálmán a z MKC akkori vezetőedzője. Mi pedig elmentünk Ildivel Mosonszolnokra egy mérkőzésre és nagyon jól éreztük magunkat. Mindketten nagyon élveztük a játékot és a hangulat, a lányok valamint a többi szurkoló is rendkívül szimpatikus volt. Azóta pedig eltelt öt év és ma már az életünk részéve vált a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club. Kobl Ildikó: -Az idegenbeli mérkőzésekre is elkezdtünk járni és ezeken az utakon kialakult egy olyan 15 – 20 fős társaság, amelyik a mai napig a szurkolói csoportunk magja. A kézilabda csapat összehozott minket és nagyon komoly barátság alakult ki több hozzánk hasonló szurkolóval és családdal. Nem sorolhatunk fel mindenkit, de a Renner, a Hencz, a Lázár, a Csizmazia, a Kollárits, a Tóth és a Zsugonics család ugyanúgy rajong a csapatért, mint mi. Ráadásul annak ellenére, hogy voltak hullámvölgyek az MKC életében, a mi szeretetünk és lelkesedésünk egyre csak növekszik.
Igazán aktív részt is vállaltok a szurkolásban és a vállalkozásátok a Szellőrózsa ABC bevonásával rengeteget is segítetek a klubnak és a szurkolóknak. Kobl Zsolt: -Szívesen megtesszük, amit tudunk és ezért a bérletek, jegyek árusítását is vállaltuk a boltunkban. Örömmel kezeljük az MKC Shop – ot is mert a szurkolók kedvelik és ezzel országosan is népszerűsítjük a klubot. A hazai mérkőzések előtt az UFM Arénába is kitelepülünk és ott is sok ajándéktárgyat, szurkolói relikviát adunk el. Mégis alig várjuk, hogy kezdődjön a mérkőzés és ott legyünk a B középben. Ott valami egészen elképesztő az atmoszféra és tudjuk, hogy ezzel a szurkolással nagyon sokat tudunk segíteni a csapatnak. Kobl Ildikó: -Igazi találkozási pont lett a Szellőrózsa ABC a szurkolók számára, hiszen sokan felhívnak, bejönnek hozzánk és beszélgetünk a csapatról. Az idei bérletekért pedig szinte már közelharc folyt és már most komoly listáink vannak a következő mérkőzések jegyire és az utazási listákra. A karácsonyi ünnepség és a januári II. MKC-Bál szervezésében is segítünk, hiszen a mi ötletünk volt az első báli rendezvény, ami nagyon jól sikerült. A szurkoló táborunkra pedig igazán büszkék vagyunk, mert az felveszi a versenyt a legjobb kézilabda fanatikusokkal.
Hogy ismertétek meg egymást és volt – e valamilyen sportolói múltatok fiatalabb korotokban? Kobl Zsolt: -Mi már az általános iskolába is együtt jártunk és később dolgoztunk együtt a Magyar Posta alkalmazottjaiként. Az üzletnyitás egy hirtelen ötlet volt, tehát előre nem terveztük azt, hogy kereskedők legyünk. Ma viszont már három üzletet működtetünk, amelyekből kettő élelmiszer és egy pedig ajándék bolt és öt alkalmazottunk van. Ildi nem próbálkozott meg a sporttal és tulajdonképpen profi atléta én sem voltam. Ennek ellenére a 42 km – es maratoni távon, két óra 36 perces idővel a mai napig én tartom a mosonmagyaróvári csúcsot. Én tehát hosszútávfutó és később triatlon versenyző voltam és ezt az eredményt még 1988 –ban futottam az akkori Nyugat-Berlinben.
Kobl Ildikó: -Már huszonhárom éve vagyunk házsasok és két fiunk van, akik közül Roland az idősebb és Zsolt a fiatalabb, aki talán majd tovább is viszi a boltjainkat. Mindketten mosonmagyaróváriak vagyunk és a Szellőrózsa ABC – ét már húsz éve nyitottuk meg itt a Halászi úti lakótelep szomszédságában. Akkor még nem voltak multik, bár azok igazán ma sem vetélytársaink. Minőséggel, kedvességgel és napi 15 óra munkával mellettük is fent lehet tartani ezeket a kis boltokat, amelyeket szeretünk is csinálni. Viszont ha MKC mérkőzés van, akkor ne keressen ezekben minket senki!
Kobl Zsolt: -Sokan azt mondják, hogy bolondok vagyunk és valóban már arra is volt példa, hogy megszakítottuk a nyaralásunkat Egerszalókon és elmentünk a csapatnak szurkolni Budapestre. Ők azonban nem tudják, hogy milyen felemelő érzés ehhez a táborhoz tartozni. Itt igazi őszinte barátságok alakultak ki, amelyre jó példa volt a csoportunk egyik legidősebb tagjának a születésnapi köszöntése. Nem is beszéltünk össze, mégis mindenki hozott ajándékot a Zsugonics mamának, aki a következő alkalommal, házi süteménnyel várt bennünket. Élvezzük az együtt töltött időt, az utazásokat és ezért boldogan segítünk és szurkolunk a lányoknak.
Kobl Ildikó: -Ebben a szurkolói csoportban figyelünk egymásra és valóban nagyon jó közösséget alkotunk. Pedig nagyon nagy korkülönbségek is vannak köztünk, hiszen sokan még csak tizenévesek a csoportunkban. Őket egyszerűen csak „ecseteknek” hívjuk és most Debrecenben nagyon büszkék voltunk rájuk. Jó barátságot ápolnak ugyanis a DVSC ultrákkal és így együtt skandáltunk a „Senkit sem szerettem” verset, amely emléket állít egy balesetben elhunyt debreceni szurkolónak. Ezután pedig a csarnokban mindenki minket éltetett és hátborzongatóan jő érzés volt. Sok ilyen élményünk van és reméljük, hogy lesz is még a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club szurkolójaként!
Engedjék meg nekem, hogy személyes dologgal is zárjam le ezt a beszélgetést a Kobl családdal. Ők ugyanis megerősítették bennem, hogy az élsport néha még arról szól, amiért tulajdonképpen ki lett találva. Ez pedig manapság már nagyon ritka, hiszen a szurkoló lassan kevésbé fontos tényező, mint mondjuk a siker vagy az azt elősegítő pénz. A számomra ők a bizonyíték arra, hogy ezt az egészet pedig pont az ilyen szurkolókért kell, azaz kellene csinálni!
-
