A SZÜNETEK HETE – NEKA EDZŐMÉRKŐZÉSSEL

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.03.11.
Ezen a héten kizárólag az MKC serdülő játszik majd bajnoki találkozót és a fiatalok is idegenben lépnek pályára.
Szombathelyen kézilabdázik szerdán az MKC serdülő, ahol az élmezőnyhöz tartozó Haladás ellen bravúr lenne a pontszerzés. Az MKC U22 – től viszont elvárható, hogy tovább meneteljen a bajnokságban, hiszen a sereghajtó Komáromi VSE, még idegenben is legyőzhető ellenfélnek ígérkezik.

Az élvonalbeli felnőtt és az ifjúsági csapatunk az Érd gárdáival fog összecsapni, de ezekre a találkozókra csak március 27-én szerdán kerül majd sor az UFM Arénában. Így a héten egy felkészülési találkozót játszik a MKC élvonalbeli csapata, a NEKA gárdája ellen. Szerdán 16.00 órakor kezdődik ez a gyakorló mérkőzés, amely a másodosztályú csapat otthonában, a balatonboglári NEKA csarnokban lesz. 

Leány serdülő II. osztály-Nyugat 16. forduló:
Szombathelyi Haladás – Mosonmagyaróvári KC
2019. március 13., szerda 13.30 óra.

Felkészülési mérkőzés:
NEKA (NB I/B Nyugat 2. helyezett) – Eu-Fire Mosonmagyaróvár
2019. március 13. szerda 16.00 óra.

NB II. Észak-Nyugat női felnőtt 16. forduló:
Komárom VSE – Mosonmagyaróvári KC U22
2019.március 17., vasárnap, 17.00 óra.

Női ifjúsági I. osztály-Nyugat 18. forduló:
Mosonmagyaróvári KC – Érd
2019. március 27., szerda, 16.00 óra.

NB I. női felnőtt 18. forduló:
Eu-Fire Mosonmagyaróvár – Érd
2019. március 27., szerda, 18.30 óra.

Az elmúlt fordulók eredményei:

Női NB I.        MTK Budapest – Eu-Fire Mosonmagyaróvár 21 – 29           
Női NB II.       Mosonmagyaróvári KC U22 – Büki TK 38 – 28 
Ifjúsági I.       NEKA I – Mosonmagyaróvári KC 35 – 25    
Serdülő II.      Mosonmagyaróvári KC – Csepel DSE 20 – 19
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó