A TÁRSAK ELISMERÉSE A LEGFONTOSABB!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.01.28.
Sok kiváló egyéni teljesítményt is láttunk a pénteki Motherson-Mosonmagyaróvár - Alba FKC bajnoki mérkőzésen. A mosonmagyaróvári játékosok azonban kiemelték, hogy a sikert egyértelműen a csapatmunkának, a jó védekezésnek köszönhetik. Ennek a vezéregyénisége volt Gyimesi Kitti, aki a tőle megszokott szerénységgel nyilatkozott.

- Hosszú kihagyás, két sarok műtét után jó volt ismét a teljesen egészséges Gyimesi Kittit látni a pályán… 
- A vártnál több időbe telt a teljes felépülésem - kezdte a beszélgetést az MKC játékosa, de úgy gondolom, hogy szükséges volt megcsináltatnom ezeket a beavatkozásokat. - Megérte tehát a sok szenvedés, mert végre teljesen egészséges vagyok, sőt sokkal harmonikusabb, erőteljesebb a mozgásom, mint a sarok műtétek után. Szeretném is megköszönni a klubnak a sok segítséget, hiszen Freimann Sándor és Stranigg Ferenc sokat foglalkozott velem. Az alap problémáim megszűntek, nincsenek fájdalmaim és az elmúlt hetekben sikerült az edzéseken is utolérnem magam. Örültem, hogy az Alba ellen végre már valóban tudtam segíteni a csapatnak és élveztem is a játékot. 


- A csapat egyik rangidőseként, hogyan értékeled a Motherson-Mosonmagyaróvár jelenlegi kilencedik helyezését?  
- Nagyon fiatal a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, tehát csak újkori történelme van, de ezen belül a legjobb helyezésünk ez a kilencedik helyezés. Túlértékelni nem szabad, hiszen ez csak egy részeredmény és így a mindenkori sorsolástól is függ. Viszont örülnünk is kell ennek, mert jó látni magunkat ezen a helyen és visszaigazolás a számunkra az elvégzett munkáról. Én reálisnak is érzem ezt a kilencedik helyet és abban bízom, hogy a folytatásban meg is tudjuk őrizni ezt a pozíciót. Ehhez azonban még nagyon sokat kell dolgoznunk, mert a rendkívül kiélezett a bajnokság. 

- A szurkolók számára nagyon megnyugtató volt ez a két magabiztos győzelem. A csapat önbizalmát is helyreállították ezek a mérkőzések?  
- Többen elmondták már, hogy kaptunk egy nagy gyomrost a Szombathely elleni bajnoki a találkozón. Ennek le kellett vonni a tanulságait, de ezeken már túl vagyunk és nem akarunk hátrafelé nézegetni. Jól kihasználtuk a világbajnoki szünetet és úgy érzem, hogy egy kicsit tisztábbak a fejek is mióta csak Bognár Róberttel dolgozunk. Mi „régi motorosok” , tehát Bardi Fruzsina, Hajtai Vanessza, Horváth Bernadett, Tilinger Tamara és én, pedig megpróbálunk adni egy vázat a játékunknak. Szerencsére ez most sikerült és a fantasztikus szurkoló táborunk segítsége is döntő tényező volt a győzelmek kiharcolásában. 

- A győzelmek utáni híradások viszont rendre a gólokat szerző játékosokról vagy a látványosságokról szólnak. Nem zavar az, hogy a védőket nagyon ritkán említik?  
- Soha nem volt bennem semmilyen irigység és nem is zavart, ha a mérkőzések után nem rólam szóltak a hírek. Ez persze beállítottság kérdése is, de azt gondolom, hogy jobb is, ha egy védekező játékos ezt el tudja fogadni. Az elismerés persze mindenkinek jól esik, de a számomra a legfontosabb, ha ezt a csapattársaim és az edzőm teszik!


Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó